Az OTP-Bank Pick Szeged hazai pályán 33-32-re legyőzte csütörtökön a francia HBC Nantes csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.
A vendégcsapat játékosai közül Matej Gabert nagy taps és ováció fogadta, majd a hazai klubvezetés ünnepélyesen köszöntötte őt, a világbajnoki bronzérmes szlovén beálló ugyanis a nyári szünetben nyolc év után távozott Szegedről, ahol három bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert.
Jól kezdtek a hazaiak (3-0), hét perc után kaptak először gólt, de a Nantes másfél percen belül egyenlített. Mindkét oldalon jó néhány hiba tarkította a játékot, feltűnően sok volt a kisebb játékvezetői tévedés, amelyekkel nagyjából egyenlő arányban sújtották a csapatokat. A csongrádiak ismét elléptek három találattal, de mivel az első félidő végén emberelőnyben gólt kaptak, a szünetben 16-14 volt az állás – számolt be az MTI.
A második felvonásban egy újabb 3-0-s sorozattal megint egyenlítettek a franciák, sőt a meccs során először a vezetést is átvették, de a remek formában kézilabdázó Bodó Richárd vezérletével fordított a Szeged. Aymeric Minne és Valero Rivera góljaival a vendégcsapat makacsul tartotta magát, a túloldalon pedig visszaküldte kezdőkapusát Michael Apelgren vezetőedző, vagyis Mikler Roland helyett ismét Tobias Thulin érkezett a pályára.
A szegediek osztrák balszélsője, Sebastian Frimmel három és fél perc alatt háromszor is betalált büntetőből, de ezeken kívül is sokat állt a játék szabálytalanságok miatt. A hajrában Sostaric ziccerét Ignacio Biosca García nagy bravúrral kivédte, a házigazdák viszont emberelőnyben tölthették a meccs utolsó száz másodpercét. Úgy tűnt, az utolsó támadás – döntetlen állásnál – a franciáké, de elveszítették a labdát. A Szeged gyors ellenakció helyett kivárt, Apelgren időt kért, Bodó Richárd pedig egy másodperccel a vége előtt bebombázta a magyar együttes győztes találatát.
Mario Sostaric hét, Bodó, Frimmel és Bánhidi Bence öt-öt góllal, Tobias Thulin hét védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Valero Rivera tíz, Aymeric Minne hat találatig, Ignacio Biosca García öt, Ivan Pesic két védésig jutott.
A győztes gól:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A két csapat kilencedik egymás elleni tétmérkőzésén öt Nantes-győzelem és egy döntetlen mellett harmadszor nyert a Szeged.
A két győzelemmel és egy vereséggel álló Szeged a következő fordulóban, október 9-én a horvát PPD Zagreb vendége lesz, az ugyancsak két sikerrel és egy vereséggel rendelkező Veszprém másnap Rosta Miklós csapatát, a román bajnok Dinamo Bucuresti-et fogadja a BL csoportkörében.
A mérkőzés összefoglalója:
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
OTP Bank-Pick Szeged – HBC Nantes (francia) 33-32 (16-14)
Szeged, Pick Aréna, 5112 néző. Vezette: D. Martins, R. Martins (portugálok).
OTP Bank-PICK Szeged: Thulin – Sostaric 7/1, Abelvik 3, Kukics 3, Bánhidi 5, Mackovsek 2, Frimmel 5/4. Csere: Mikler (kapus), Toto 2, Kalaras, Bodó 5, Smárason 1, Jelinic, Garciandía, Szilágyi.
Vezetőedző: Michael Apelgren.
Nantes: Biosca – Odriozola, Abdi 3, Briet 3, Gaber, A. Minne 6, V. Rivera 9/4. Csere: Pesic (kapus), Tournat 3, Miloszavljevics 3, De La Breteche 2, Yoshida, Bos 3/1, Noam.
Vezetőedző: Gregory Cojean.
lövések/gólok: 42/33, illetve 42/32
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 7/6
kiállítások: 4, illetve 12 perc
szerdán játszották:
A csoport: Sporting CP (portugál)-Veszprém HC 39-30 (23-17)