Európa Játékok: Megvan a teqballos magyar válogatott

Erős csapattal mennek a teqballosok az Európa Játékokra. A hazai sportági szövetség információi szerint a nyári multisport eseményen öt számban szurkolhatunk magyaroknak.

A játékokra selejtezősorozaton lehetett kvótát szerezni, és világbajnokok sora lesz ott a magyar csapatban Lengyelországban. Férfi egyéniben Bányik Csaba, férfi párosban Bányik Katz Balázzsal áll asztalhoz. A nőknél egyéniben Janicsek Zsanett lesz érdekelt, párosban Janicsek Vasas Leával száll harcba, vegyespárosban pedig a Katz Balázs, Vasas Lea kettős indul – közölte kedden a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálata.

Tóth Tamás, a Magyar Teqball Szövetség főtitkára elmondta, jó esélyekkel vágnak neki a játékoknak.

Különleges volt az a nap, amikor az Európai Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy szeretett sportágunk ott lehet a legrangosabb európai multisport eseményen. Négy állomásos volt a kvalifikációs sorozat, itt a magyarok toronymagasan a legtöbb érmet gyűjtötték be, de nem szabad hátradőlni! A keret és a szövetség szakemberei hamarosan megkezdik a közös felkészülést az Európa Játékokra.

– mondta Tóth Tamás.

Az Európa Játékokat június 21. és július 2. között rendezik meg Krakkóban. Ez lesz a harmadik ilyen multisport esemény. Korábban Bakuban és Minszkben rendeztek játékokat.