Európa legjobbja a magyar junior triatlon válogatott!

Sorozatban harmadszor nyerte el az „Év junior válogatottja” címet a magyar junior triatlon csapatban.

A rangos elismerést az Európai Triatlon Szövetség isztambuli közgyűlésén vehették át a Magyar Triatlon Szövetség vezetői. A magyar csapat a francia és a spanyol válogatottat megelőzve tudott nyerni – adta hírül a hazai szövetség.

– Jó előrejelzés a magyar triatlon jövője szempontjából, hogy az utánpótlás ilyen stabilan áll az európai ranglista élén

– mondta Pocsai Balázs, a Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás vezetője .

A rangos elismerést azért vehette át a magyar csapatot, mert az első helyen végzett a 2024-es rangsorban, amely évben rendezett Európa-kupák, junior és ifjúsági Eb-k eredményei alapján állítják össze.

Nagy szerepet játszott a sikerben Szalai Fanni, aki minden Európa-kupát megnyert, amin elindult az évben, első helyezett lett a junior Eb-n és összesítésben is az élen végzett a 2024-es ranglistán. A lányok csapatát megerősítette továbbá Szobácsi Laura és Pusztai Dóra is, akik szintén kitűnő helyezésekkel járultak hozzá az eredményhez.

A fiúk szintén az európai élmezőnyhöz tartoztak 2024-ben, Kropkó Márton és Trungel-Nagy Zalán is nyertek Európa-kupát, összesítésben pedig az 5. és 9. helyen végeztek, Szűcs András pedig úgy tudott eljutni a 30 helyezésig, hogy még csak az ifjúsági versenyző. Saját korosztályában ezüstérmet szerzett az Eb-n.

Hozzájárult ezeken felül az Év junior válogatottja cím elnyeréséhez a mix váltók eredményei versenyzése is az ifi és junior Eb-n.

fotó: Magyar Triatlon Szövetség