Extrém kihívás előtt a magyar terepfutó válogatott

Szombaton hajnalban indult a három fordulós Skyrunning Európa-bajnokság. A verseny történetében először rajthoz áll a magyar válogatott is.

A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség tájékoztatása szerint a 2017-es Skyrunning EB első versenyére Franciaországban, Val d’Isere-ben kerül sor. A High Trail Vanoise egy 68 km-es erőpróba, mely során három komoly emelkedővel (összesen 5400 méter szint emelkedés) és esetenként a zord időjárási körülményekkel is meg kell küzdenie a magyar csapatnak. A verseny nehézségét mi sem jelzi jobban, minthogy a Nemzetközi Terepfutó Szövetség (International Trail Running Association – ITRA) 12-s skáláján is 14-es (!) besorolást kapott a High Trail Vanoise.

A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség válogatott keretében tapasztalt, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező futók (Wermescher Ildikó, Németh Csaba, Dr. Paál Emőke, Karlowits-Juhász Tamás) és fiatal tehetségek (Pálfy Márton, Szabó Áron) is helyet kaptak. A csapat már kedden megérkezett a verseny helyszínére, hogy szokja körülményeket és alaposan feltérképezze az útvonalat. A versenyzőket Börcsök András, az MSTSZ alelnöke és Oszaczki Géza csapatvezető, az MSTSZ elnökségi tagja segítik a helyszínen.

Az Európa-Bajnoki futam rajtja szombaton hajnali 4 órakor lesz. A versenyt és a magyarok teljesítményét folyamatosan nyomon lehet követni a válogatott hivatalos Facebook oldalán, ahol további információk is megtalálhatók a csapatról és a versenyről egyaránt: https://www.facebook.com/magyarterepfutovalogatott

Vélemény, hozzászólás?