Ezüstérmet szerzett a Madarász Dóra-Pergel Szandra páros Lisszabonban

Ezüstéremmel zárta szereplését a női párosok között Madarász Dóra és Pergel Szandra a lisszaboni ITTF Challenge Plus-versenyen.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség vasárnap esti közlése szerint az Európa-bajnoki bronzérmes párosunk negyedik kiemeltként indult, és egy francia, majd portugál duó kiejtésével jutott be a legjobb négy közé. Ott nagy skalpot szerzett meg öt szettben legyőzve a román Monteiro Dodean, Samara kettőst.

A döntőben két kevésbé ismert kínai, a 20 éves Fan Sze-csi és a 22 esztendős Jang Huj-csing volt az ellenfél (utóbbit az ITTF honlapja szerint még sosem jegyezték a világranglistán), akik a selejtezőből meneteltek a vasárnapi aranymeccsig.

Amely magyar szempontból nagyon jól indult, majd álomszerűen folytatódott, Pergelék ugyanis az első szettet 11:8-ra, a másodikat pedig 11:3-ra nyerték meg.
A kínaiak ezután szépíteni tudtak, de a negyedik szettben két pontra voltak csak a vereségtől. Bírták a nyomást, 11:9-cel egyenlítettek, és ez döntőnek bizonyult, az ötödik játszmában már nem lehetett megállítani őket. Először nyertek nemzetközi tornát egymás oldalán.

A mieink nagyszerű hetet zártak Portugáliában, hiszen ezen az ezüstön kívül még két bronzérmet szereztek az Ecseki, Madarász és az Ecseki, Szudi kettősnek köszönhetően, míg az egyesben vitézkedő Póta Georginát csak a végső győztes Hajata Hina tudta megállítani.

SEAMASTER 2019 ITTF CHALLENGE PLUS, PORTUGAL OPEN
NŐI PÁROS, DÖNTŐ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Fan Sze-csi, Jang Huj-csing (kínai) 2:3 (8, 3, –6, –9, –2)

 

fotó :Magyar Asztalitenisz Szövetség