
Fábián Bettina remek úszással bronzérmes lett a nyíltvízi Világkupa második állomásán, Ibizán. A férfiaknál az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf szerepelt a legjobban, aki nyolcadik lett, miután az utolsó körben zajló ütés-vágásból nem jött ki igazán jól. A magyarok közül ezen a távon Kovács-Seres Hunor vívta ki az Eb-részvételt.
A hazai szövetség pénteki beszámolója szerint a reggeli vízhő-ellenőrzés 18.3 fokot mutatott az ibizai Világkupa-rajt előtt, ami azt jelentette, hogy a szabályok értelmében senki sem vehette fel az egésztestes neoprén-ruhát – volt, aki örült ennek, például Fábián Bettina, később viszont kiderült, hogy Betlehem Dávidnak és Juhász Jankának jobban jött volna talán a vastagabb úszódressz, miután ők a szakzsargonnal élve “belefagytak” a vízbe. Dávid hősiesen végigtempózta azért a távot, Janka viszont olyannyira kihűlt, hogy félig ájult állapotban szedték ki a vízből, de szerencsére azóta már jól van.
A hölgyek versenyében sokáig remekül állt az olimpián ötödik Fábián Bettina, illetve az élete első felnőtt nemzetközi nyíltvízi viadalán úszó Mihályvári-Farkas Viktória – a negyedik körben például ők ketten haladtak az élen. Amikor viszont igazán élesbe fordult a csata, akkor Vikinél kiütközött a tapasztalatlanság és bedarálta az épp megiramodó mezőny – Betti viszont remekül ment végig, hogy aztán nagy csatában megszerezze a bronzérmet.
A férfiaknál még jobban állt három versenyzőnk is, féltávnál Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Kovács-Seres Hunor az első ötben tempózott, sőt, az olimpiai bajnok az utolsó körre fordulva még mindig az élen állt. Ezután azonban a miénknél jóval élesebb olasz és francia válogatóban érdekelt versenyzők sem Istent, sem embert nem ismerve zúztak előre, ami némiképp átalakította az erőviszonyokat. Rasovszky sem akart komolyabban beleállni az adok-kapokba – tavaly ezeknél jóval kisebb vétségért is kizárták egyszer egy csapatverseny hajrájában –, így végül a nyolcadik helyen kötött ki; kellett aztán némi idő, hogy szalonképessé tegye a versenyről alkotott véleményét ahhoz képest, ami a pontonon tört ki belőle…
Az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid ugyanakkor az utolsóelőtti körre teljesen elgémberedett, így képtelen volt tartani a helyét – Kovács-Seres Hunor pedig a darálóban tűnt el. Annyira viszont még észnél volt, hogy képes volt legalább a középmezőnnyel haladni, így ő lett a három fiatal induló közül a legjobb, azaz ő szerezte meg a harmadik helyet ezen a távon az Eb-csapatban, hiszen Huszár László és Hartmann Máté mögötte ért a célba.
Szombaton jön az első felnőtt knockout-verseny (1500m először, húsz továbbjutóval, aztán 1000 méter, végül 500m a legjobb tíznek) – ezen is valamennyi magyar ott szeretne lenni a rajtnál.
Nyilatkozatok
Fábián Bettina
“Őszinte leszek, én szurkoltam annak, hogy legyen ennyi a víz, vagy egy fél fokkal melegebb, mert én nem szeretek neoprén-dresszben versenyezni, a hideget viszont elég jól bírom, azaz a kívánságom bevált. Miután ez kiderült, egyértelmű volt számomra, hogy minimum a dobogót el akarom érni. A versenyzés nagyon jól ment, végig az első háromban voltam, jól váltottam iramot is – ez nagy előrelépés Egyiptomhoz képest, ahol tizedik lettem, most meg harmadik.”
Rasovszky Kristóf
“Elég visszafogott értékelés, hogy nem vagyok elégedett az eredménnyel, hiszen sokkal jobban ment ez a verseny annál, mint hogy nyolcadik legyek. Mondjuk úgy, többen is vagyunk így ezzel, főleg látva mindazt, ami az utolsó körben történt. Le kell vonni a tanulságokat, hogy legközelebb ne tudjanak keresztbe tenni azok, akik az úszást kevésbé részesítik előnyben, sokkal inkább a test-test elleni küzdelmet erőltetik ebben a sportágban. Az egész verseny azért azt mutatja, hogy így a medencés bajnokság után is jó formában vagyunk a nyíltvízen is, hiszen függetlenül a küzdelmes utolsó körben történtektől, csak kicsin múlott, hogy nem értem el egy még jobb helyezést, nyolc másodperccel értem be az első helyezett mögött. Úgyhogy az úszás részével elégedett vagyok, ami az utolsó körig ment, a birkózás részével nem – de mivel én nem arra tettem fel az életemet, így azt nehezen is tudnám értékelni.”
Betlehem Dávid
“Nem ilyen versenyre számítottam, a forma sem azt mutatta, hogy ez lesz belőle. Nem feltétlenül rajtam múlt, hiszen a negyedik körig ott voltam az élbolyban, de ebben a tizennyolc fokos vízben olyan szinten merevedik le a kezem és a lábam egy idő után, hogy képtelen vagyok üzemben tartani a szervezetem. A sprintben harmadik lettem, utána tartottam a pozíciómat, aztán hirtelen elvágtak mindent – szóval szépen kicsekkoltam és lettem végül harmincnegyedik. Még esetleg tudunk néhány jótanácsot adni a World Aquatics bíróinak, hogy mire figyeljenek, amikor ennyi francia és olasz versenyez egyszerre – de ami a lényeg, holnapig ki kell találnom valamit a knockout-viadalra, hogy amikor kijövök a vízből, akkor a következő rajtig ne fagyjak meg.”
Mihályvári-Farkas Viktória
“Azt gondoltam, hogy az elején a sprintverseny miatt jobban megnyomják az első kört, kissé meglepett, hogy nem így történt, úgyhogy a végén begyorsítottam… naná, hogy negyedik lettem, de hát ez legyen a legnagyobb baj. A következő kettő kissé unalmasan telt, aztán a negyedikben az élre álltam és próbáltam meghúzni a mezőnyt – hát ez nem sikerült, de végül is nem baj. Aztán az utolsó körben nagyon kijött a tapasztalatlanságom, hiszen 2018-ban, ifiként úsztam utoljára nyíltvízen, szóval amikor megindult a mezőny, belekeveredtem a verekedésbe, amiből pont ki akartam maradni. Az egyik japán lány le is verte a szemüvegemet, úgyhogy meg kellett állnom, aztán a boly legvégéről indultam a többiek után, kissé kamikáze-módra, lesz, ami lesz alapon. Örülök, hogy végül sikerült az első tíz közé érnem – megyek tovább, gyakorlok, igyekszem tapasztalatot szerezni, aztán meglátjuk, meddig jutok.”
Kovács-Seres Hunor
“Tavalyhoz képest fontos cél volt, hogy mindenképp előre lépjek és minél tovább az élbollyal tudjak maradni. Az első négy körben végig tízben tudtam lenni, az ötödikben viszont nagyon betömörültünk, és onnantól már csak azt a helyet próbáltam tartani végig, ahová beszorultam. Azért ez nekem még mindig csak felkészülés, a fő cél a junior Eb, illetve most, hogy kijutottam a felnőtt Eb-re, jó lenne ott is meglepetést okozni.”
Nyíltvízi Világkupa, 2. állomás, Ibiza
Férfiak:
1. Andrea Filadelli (olasz) 1:50:30.90
… 8. Rasovszky Kristóf 1:50:38.40
… 30. Kovács-Seres Hunor 1:51:32.50
… 34. Betlehem Dávid 1:52:14.60
… 46. Huszár László 1:54:53.90
… 52. Hartmann Máté 2:00:35.80
Nők:
1. Angela Martinez (spanyol) 1:58:41.40
3. Fábián Bettina 1:58:45.20
… 10. Mihályvári-Farkas Viktóra 1:58:57.30.
… Juhász Janka feladta a versenyt.
fotó: MUSZ