
Szenzációsan sikerült a 3km-es, kieséses sprintverseny premierje a felnőtt mezőnyben: az ibizai Világkupa második napján a nőknél Fábián Bettina, a férfiaknál Betlehem Dávid jött be ezüstérmesként – és itt sikerült eljutnia a döntőig Rasovszky Kristófnak (4. hely) és Kovács-Seres Hunornak (8.) is.
A magyar szövetség szombati beszámolója szerint a tavalyi junior világbajnokságot követően a felnőtt nyíltvízi úszóknál most debütált a World Aquatics találmánya, a 3km-es kieséses sprintverseny. Sikerült nagyot húzniuk a viadal kiötlőinek, mert már a korosztályos eseményt követően ódákat zengtek róla, és úgymond látatlanban felvették az idei Európa-bajnokság és világbajnokság programjába. Az ibizai Világkupa visszaigazolta, hogy jogos a megelőlegezett bizalom: valóban szenzációsan izgalmas a három etapból álló versengés. A lényege, hogy először az egész mezőny úszik 1500 métert, aztán a legjobb húsz tíz perc pihenőt követően 1000 méteren viaskodik, és az újabb felezést követően a tíz talpon maradt úszó 500 méteren dönt az érmek sorsáról.
Nos, mindkét nemben remekeltek a magyarok. Először a hölgyek vonultak fel, a 10km-en bronzérmes Fábián Bettina egészen a fináléig úszott, és alighanem vele tartott volna Mihályvári-Farkas Viktória, azonban ő kissé rutintalanul a medencés módszerrel tette fel a sapkáját és a szemüvegét (sapka alul, szemüveg rajta), holott nyítlvizeséknél szemüveg alul, rá a sapka, és akad, aki még azt is leragasztja – nos, amikor először leverték a fejéről a sapkát, még meg tudta igazítani. Így is hatodik helyen, azaz biztos továbbjutó pozícióban haladt, amikor másodszor is lesodortak mindent a kobakjáról, és ezt már nem tudta úgy orvosolni Viki, hogy megtartsa a helyét, azaz egyedül Betti döntőzhetett. Remekül ment neki az utolsó ötszáz is, bár a német Lea Boy elment tőlük, Betti az 1500-as távot nyerő japán Kajimotóval párbajozott, és nagyszerű érzékkel nyúlta le a panelnál, 0.2 másodperces fórral lett övé az ezüstérem.
A férfiaknál Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Kovács-Seres Hunor is elsőrangúan zsilipelt a legjobb tíz közé – Dávid az első két körben is a leggyorsabbak között volt, Kristóf ezren hetedikként, Hunor nagy csatában kilencedikként biztosította a helyét a fináléban. Ahol három-három olasz, francia és magyar csatázott egy szem némettel – történetesen épp utóbbié, Oliver Klemeté lett az aranyérem. Betlehem Dávid nagyot hajrázott, de végül 1.1 másodperccel az olimpiai ezüstérmes mögött ért be másodikként (Klemet egyébként mindhárom etapban elsőként zárt). Rasovszky Kristóf is odatette magát, ám ezúttal nem volt igazán esélye a bronzra a francia Olivier mögött, míg Kovács-Seres Hunor – a mezőny egyetlen húsz éven aluli tagjaként! – bejött nyolcadiknak.
A mostani tapasztalatokkal felvértezve jöhet a májusi Európa-bajnokság, majd a szingapúri vb júliusban.
Nyilatkozatok
Betlehem Dávid
“Nálunk elég jó mezőny gyűlt össze, gondoltam, már az elején nagy csata lesz, mert elég sok olyan úszó van, akinek ez az egy esélye, hogy hátha bejut a második körbe. Úgyhogy mindenki csőre töltötte magát, ennek ellenére örülök, hogy kilencven százalékban tudtam vezetni, aztán jött Klemet, őt elengedtem, mert tudtam, hogy gyors lesz itt is, később is, és az meg mindegy, hogy hányadikként mész tovább. Az nagyon fontos volt, hogy tudtuk egymással beszélni mi, magyarok, összedolgozni, hiszen mi azért kicsit gyorsabbak vagyunk a mezőny nagy részénél, és így ki tudtunk maradni a verekedésből mind a három távon. Örülök, hogy végül jól sikerült a vége is, az kis tüske, hogy nem sikerült Klemetet lehajráznom, de nem baj ez, lehet ezt még gyakorolni, jön majd az Eb, és aztán a világbajnokság. Külön köszönet (Mezőfi) Márknak, a masszőrünknek, aki két futam között adott ránk mindent, hogy ne fagyjunk ki, mint tegnap, így azért sikerült majdnem végig megőrizni a testhőmet és csak az ötszázra mentem ki kicsit dideregve.
Fábián Bettina
“Én abban reménykedtem, hogy az ezerötszázat és az ezret nem fogjuk annyira nyomni, hogy tartalékoljunk a mindent eldöntő ötszázra – hát ehhez képest a legelején az első száz méteren már mindenki sprintelt. Ennek megfelelően elég sokat kivett belőlem az ezerötszáz, utána volt tíz percünk regenerálódni, ez azonban nem igazán sikerült, ezt mindannyian éreztük már az ezer elején. Jó, hogy gyors vagyok, ugye, négyszázon tudok menni, azaz az ötszáz a végén feküdt nekem. Sikerült jó pozícióba kerülnöm az első bója után és aztán megőrizni a második helyet, lehajrázva a japán lányt, úgyhogy nagyon örülök ennek az ezüstnek. Kemény versenyszám lesz ez a világbajnokságon, óriási csata lesz, de izgatottan várom.”
Rasovszky Kristóf
“Egész izgalmas kis verseny, nehéz kiszámolni, mi lehet a jó taktika. Úgy gondolom, az ötszázas futamig sikerült egész jól taktikáznom, függetlenül attól, hogy az ezer rajtjánál kicsúszott alólam a pontonra terített szőnyeg, azaz a rajt elég rossz lett, így kellett a legjobb tízbe beverekednem magam, de ez végül sikerült. A döntőben ott tudtam lenni az elején, negyedikként jöttem be, jó lett volna a dobogó nyilván, de így elsőre nem rossz. Talán lehettem volna kicsit okosabb – az a verseny lesz az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is, akkor remélem, sikerül az érem. Szerintem a nézőknek ez nagyon fog tetszeni, akár a helyszínen, akár a tévék előtt, mert teljesen kiszámíthatatlan az egész, mindegy, kinek hogy sikerül az ezerötszáz és az ezer, ötszázon borulhat minden.”
Gellért Gábor szövetségi kapitány
“A tavalyi junior világbajnokság után már mondtam, hogy sikerült megalkotni a nyíltvízi úszás legizgalmasabb versenyét, és ez most az első felnőttviadalon még inkább bebizonyosodott. Ráadásul az is kiderült, hogy a mi versenyzőinknek még fekszik is, ezt mutatják az eredmények – különösen az, hogy a fiúknál hárman is bekerültek a tízbe, Fábián Bettinek is megvan a sebessége, Mihályvári-Farkas Viki meg szintén simán döntős, ha nem verik le a fejéről a sapkáját a szemüvegével együtt. Rendkívül izgalmas és látványos szám, kicsit más felkészülést igényel, mint amit eddig csináltunk ebben a szakágban, de biztos vagyok benne, hogy van jövője, sőt, remélem, hamarosan az olimpiai programba is bekerül.”
3km-es kieséses sprintverseny
Nők
Lea Boy (német) 5:18.50
2. Fábián Bettina 5:22
… 10. Mihályvári Farkas Viktória és Juhász Janka az 1500-as távon kiesett
Férfiak
Oliver Klemet (német) 4:50.50
2. Betlehem Dávid 4:51.60
… 4. Rasovszky Kristóf 4:57.00
… 8. Kovács-Seres Hunor 5:01.90
fotó: MUSZ