Fábián Sára Ráhel: „A döntőbe kerülés a célom egy olyan eredménnyel, amivel elégedett tudok lenni”

Pontosan egy hét múlva kezdődik Győrben a 10 méteres, olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság, amelynek első három napján a juniorok, majd a felnőttek versenyeznek.

A hazai szövetség az Európa-bajnokság előtt interjút készített az olimpiai kótás, pisztolyos Fábián Sára Ráhellel. A sportoló eddigi eredményei: világbajnoki negyedik helyezett légpisztolyban és ezzel olimpiai kvótás (2023), világbajnoki ezüstérmes légpisztolyban csapatban (2023).

Hogyan sikerült az eddigi felkészülése?

Az első válogató hétvégén volt egy kiemelkedő eredményem, amikor is 582 kört lőttem légpisztolyban. A januári második válogatón önmagamhoz képest szerényebben teljesítettem, de így is biztosan lettem tagja az Eb-csapatnak. A szlovéniai Grand Prix-versenyen jól lőttem, döntőztem is, a vegyes csapat számban pedig az éremcsatáig jutottunk Tátrai-Fejes Miklóssal. Utána a Fehér úti Nemzeti Lőtéren készültünk, majd a kairói vk-n indultam. Ott egy vírusos betegség közbejött, ami rányomta a bélyegét a teljesítményemre. Majd Mátraházán készültünk, ahol nagyon sokat fejlődtem állóképességben és technikailag is. Nagyon hasznos edzőtábor volt, majd utána indultunk a spanyolországi Granadába világkupaversenyre, ami jól is sikerült. Elégedett voltam az eredményemmel, a mentális teljesítményemmel is, csak kizártak, mert az alapverseny utáni kontrollon nem ment át a pisztoly, ezért a döntőben nem tudtam elindulni. Csepelen fogok edzeni az Európa-bajnokságig hátralévő napokban. Már csak finomhangolások vannak, értékelt feladatokat kapok az edzőmtől, Deme Zoltántól.

Mekkora változást hozott az életében, hogy a tavalyi azerbajdzsáni vb-n meglőtte az ötkarikás kvótát?

Több interjú volt azóta, több megkeresés, tévés szereplés. Ez egyelőre engem inkább motivál, mintsem hátráltatna. Az olimpiai kvótának köszönhetően több világkupa- és Grand Prix-versenyre jutottam el, ahol tapasztalatokat tudok szerezni. Nyilván minden versenyre úgy utaztam eddig is és ezután is úgy fogok, hogy a legjobbamat nyújtsam. Nem érzem, hogy terhet jelentene az ötkarikás kvóta. Az pedig, hogy ki mit vár el tőlem, az az ő dolga.

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb?

Sokat fog számítani, hogy nem kell messzire utaznunk. Továbbá nagyon kedves a szívemnek Győr, mert ott volt 2018-ban az első nemzetközi versenyem, méghozzá egy ifjúsági olimpiai kvalifikációs viadal. Most a felnőttek között oda visszatérni már egy olimpiai kvótával és indulni az Európa-bajnokságon, az nagy lépést jelent a pályafutásomban. 2016 szeptemberében ismerkedtem meg a sportlövészettel. Elég gyors tempóban haladtam, mert 2018 szeptemberében Dél-Koreában már világbajnoki bronzérmesek lettünk Komáromi Krisztina Pannával és Egri Viktóriával a juniorok csapatversenyében sportpisztolyban. Otthon szóba került, hogy a családom eljönne Győrbe megnézni, de mondtam, hogy nem támogatom ezt az ötletet. Nem zavarna, de így tudok igazán a feladatomra koncentrálni. Szeretnék százszázalékban a versenyre összpontosítani.

Milyen célokat fogalmazott meg az Európa-bajnokságra?

Azzal, hogy megvan az olimpiai kvóta, kisebb a nyomás rajtam. Nincs az a feszültség, hogy az olimpiai indulás jogát is ki kell vívni, úgymond teljesen csak az Eb-re lehet koncentrálni. A döntőbe kerülés a célom egy olyan eredménnyel, amivel elégedett tudok lenni. Amiket mostanában lövök versenyeken, azzal simán a fináléba lehet kerülni. Ha pedig ott vagyok a döntőben, akkor nyilván érmet szeretnék nyerni. Egy Európa-bajnokságon nem 580 kör szokott lenni a döntő alja, a vb-n inkább megközelíti a mezőny ezt az eredményt. De nyilván nem az a cél, hogy nyolcadikként legyek finalista. Ha 577 és 580 közötti eredménnyel végzek, akkor elégedetten fogok kiállni a lőállásból. A bakui világbajnokságon ezüstérmesek lettünk légpisztolyban csapatban abban a felállásban, amiben most is lövünk majd, vagyis Major Veronikával és Jákó Miriammal. Ráadásul nem is európai csapat, hanem Kína előzött meg minket. Úgyhogy egy érem elvárás a csapatszámban. Ha mindhárman tudunk erős eredményt lőni, akkor nagyon szép érem lehet a vége. Ráadásul az két esély, hogy kétféle csapatverseny is lesz Győrben. Nekem ez az utolsó fél évem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az International Public Management angol nyelvű szakon, nyáron diplomázom. Elkezdtem franciául is tanulni. Úgyhogy ez egy sűrű év lesz, sok mérföldkővel. Ezután írom a szakdolgozatomat és csinálom a szakmai gyakorlatomat. Úgyhogy az Eb után az egyetem kerül kicsit a fókuszba, aztán jön az eszéki 25 méteres Európa-bajnokság, lesz egy pici pihenés is Franciaországban. Utána pedig megkezdődik a közvetlen felkészülés a párizsi nyári olimpiára.

Bajos Gitta: „Döntőbe szeretnék kerülni”

Dénes Eszter: „Az elsődleges célom, hogy jól lőjek”

Jákó Miriam: „Hatalmasat fogok küzdeni, hogy elérjem a célom”

Major Veronika: „Mi más is lehetne a célom, minthogy ott legyek a nyári olimpiai játékokon”

Péni István: „A cél az ötkarikás kvóta megszerzése.”

Pekler Zalán: „Gyönyörű lenne Győrben Európa-bajnoki címet ünnepelni, úgyhogy ez a cél”

fotó: hunshooting.hu