
A magyar férfi kézilabda-válogatott 26-25-re kikapott Norvégiától a párizsi olimpia szerdai versenynapján, a csoportkör harmadik fordulójában.
A két csapat legutóbb március közepén a tatabányai olimpiai selejtezőtornán találkozott egymással, akkor a norvégok magabiztosan, 29-25-re nyertek. Az ötkarikás játékokat is remekül kezdték, ugyanis Argentína után a franciákat is öt góllal legyőzték. A magyarok keretében megtörtént az első csere: a beálló Rosta Miklós kisebb megbetegedése miatt a jobbszélső Rodrígez Álvarez Pedro került a helyére.
A Németország elleni felkészülési mérkőzéssel és az Egyiptom elleni csoportmeccsel ellentétben ezúttal nem „aludt bele” a kezdésbe a magyar együttes, amely remek védekezéssel szinte mindig megakadályozta, hogy a norvégok villámgyorsan támadjanak (4-3). Amikor a skandinávok hatékony védekezéssel sablonos támadásokra és kiszámítható lövésekre kényszerítették ellenfelüket, Torbjörn Bergerud könnyedén védett, de 4-1-es sorozatuk után egy 6-1-es periódussal fordítottak a Palasics Kristóf bravúros védéseire alapozó magyarok.
Látszott, hogy az előző két világbajnokságon hatodik helyezett, előtte kétszer ezüstérmes norvégokra sem volt jó hatással a rendkívül korai, reggel 9 órás kezdés, szokatlanul sokat hibáztak. Ezt a magyar együttes nem mindig tudta kihasználni, de a 22. percben így is 11-8-as előnyben volt. Ezt a remek időszakot követően támadásban néhány percre megtorpant a válogatott, a labdaeladásokat és rossz lövéseket követően a norvégok gyors akciók végén betaláltak, egyenlítettek, ekkor pedig Chema Rodríguez szövetségi kapitány időt kért. Az első félidő utolsó percében ismét a háromgólos különbségért támadhattak a magyarok, és bár nem jártak sikerrel, a szünetben 13-11-re vezettek -számolt be az MTI.
A második felvonás elején ismét egyenlített a támadásban elkövetett magyar hibákat kihasználó ellenfél. Továbbra is masszívan, taktikusan védekezett a magyar válogatott, az állás döntetlen és kétgólos különbség között ingadozott. Az utolsó tíz percen belül kétszer is támadtak a magyarok a plusz kettőért, egyszer sem jártak sikerrel, a skandinávok pedig a 16. perc (7-6) után az 57. percben (24-23) ismét vezettek. Már csak 61 másodperc volt hátra, amikor Lékai Máté egyenlített, majd egy bravúros labdaszerzés után Imre Bence egyedül vezette a labdát a kapura, de Torbjörn Bergerud védeni tudott, végül Alexandre Blonz két másodperccel a vége előtt bedobta a norvégok győztes gólját, így a végig taktikusan védekező, a játékot tudatosan lassító magyar együttes pont nélkül maradt.
Palasics Kristóf tíz, a túloldalon Torbjörn Bergerud 14 védéssel zárt.
A két csapat 34. egymás elleni mérkőzésén 18 magyar győzelem és két döntetlen mellett 14. alkalommal nyertek a norvégok.
A magyarok szombaton 35-32-es vereséget szenvedtek Egyiptomtól, hétfőn 35-25-re legyőzték Argentínát, pénteken a világbajnok Dániával, vasárnap pedig a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal találkoznak. A két hatos csoportból az első négy-négy jut a negyeddöntőbe.
A mérkőzés összefoglalója:
(videó: Warner Bros. Discovery / Eurosport)
Nézd az Olimpiát élőben az Eurosporton és minden pillanatát a Maxon!
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint úgy a legrosszabb veszíteni, ahogyan a magyar férfi kézilabda-válogatott tette szerdán Norvégiával szemben a párizsi olimpián, a csoportkör harmadik fordulójában.
„Fantasztikus mérkőzést játszottunk hatvan percen keresztül az egyik legjobb csapat ellen. Mindig azt mondjuk, hogy egy ilyen válogatottal szemben szeretnénk versenyképesek lenni. Most volt esélyünk nyerni, egészen a végéig küzdöttünk. A lehető legrosszabb forgatókönyv alakult ki, így a legrosszabb veszíteni, sajnálom a srácokat, mert nagyon sokat dolgoztak”
– idézte Rodríguezt a magyar szövetség honlapja.
A spanyol edző hozzátette, Imre Bencét is nagyon sajnálja, mert megérdemelte volna a győztes gólt. Megjegyezte: a kezükben volt a meccs, mégis pont nélkül maradtak, ez egy rossz tapasztalat, egy ideig benne marad a fejekben, de fel kell ébredniük belőle.
Rodríguez kifejtette, a sporthoz szerencse is kell, ezen a tornán csapata eddig nem volt szerencsés, de fel kell állniuk, és tovább kell lépniük, hiszen várnak még rájuk meccsek.
A magyarok szombaton 35-32-es vereséget szenvedtek Egyiptomtól, hétfőn 35-25-re legyőzték Argentínát, pénteken a világbajnok Dániával, vasárnap pedig a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal találkoznak. A két hatos csoportból az első négy-négy jut a negyeddöntőbe
„Gratulálni tudok mindkét csapatnak, nagy meccset játszottunk reggel kilenckor”
– fogalmazott az M4 Sporton Bodó Richárd.
„Nem Imre Bencén múlt, más is hagyott ki helyzeteket. Megérdemeltük volna a két pontot, sajnálom, hogy kikaptunk. Taktikailag és fizikailag is rendben van a csapat, nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk győztesként lejönni a pályáról.”
Ligetvári Patrik szerint a norvégoknak szinte semmi esélyük nem volt, mert a magyarok megpróbálták a kulcsjátékosokat jobban fogni, és bíztak a kapusaikban.
„Büszke vagyok a csapatra, mert ha kicsit jobban koncentrálunk, ez a mérkőzés meglehetett volna. Jobban megérdemeltük volna a győzelmet, de ők pontosabban játszottak. Remélem, sokan nem haragudtak Imre Bencére, lesz még sok gól, amit ilyenkor be fog dobni”
– hangsúlyozta a veszprémi védekező-specialista.
„Az elején nagyon jó volt a védekezés, megbeszéltük a többiekkel, mi az enyém”
– értékelt a tíz védésig jutó Palasics Kristóf.
„Segítettük egymást, jött egy-két bravúr, sajnálom, hogy a második félidőben ez elmaradt, nagyon rossz így kikapni, rossz a szánk íze, de van még két mérkőzés a csoportban. A második játékrészben bepattantak rólunk a labdát, ezeket visszanézzük majd”
– tette hozzá.
Eredmény,
férfi kézilabda, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
Norvégia-Magyarország 26-25 (13-11)
Dél-párizsi 6-os Aréna, v.: Lah, Sok (szlovénok)
Magyarország: Palasics – Bóka 2, Szita 2, Bánhidi 6, Sipos, Ancsin, Lékai 1, cserék: Imre 6, Fazekas 1, Bodó 6, Ilic 1, Ligetvári, Bartucz, Rodríguez
a norvég gólszerzők: Blonz 9, Lyse 6, Sagosen, Setterblom 3-3, Björnsen 2, Överby, Gröndahl, Reinkind 1-1
lövések/gólok: 42/26, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 6 perc
fotó: MTI / Illyés Tibor