„Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni.”
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) harmadik alkalommal rendezi meg február 22-én a Magyar Parasport Napját. Az előbbi szakmai konferenciával, míg az utóbbi koordinálásban pedig most is az ország minden pontján „Lélekmozgató” testnevelés és osztályfőnöki órákat tartanak a köznevelési intézmények – számoltak be a szervezők a sajtótájékoztatón.
A február 12-i sajtótájékoztatón a szervezők elmondták: újdonságként idén az ország összes önkormányzatát megszólították, hogy emlékezzenek meg minél több helyen települési szinten is a Magyar Parasport Napjáról, amelynek eseményeit 21-én és 22.én tartják.
Elsőként Géczi Mariann, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportszakmai és utánpótlás-nevelési főosztályának vezetője elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartják a fogyatékkal élők sportját, ezt az is bizonyítja, hogy a magyar parasport támogatása idén a duplájára nőtt a tavalyihoz képest.
Az ide esztendő két nagykövete Gurisatti Gréta, válogatott vízilabdázó és édesapja Gurisatti Gyula, aki világbajnok búvárúszóból lett egy baleset után paralimpikon sportlövő. Az utóbbi elmondta, hogy számukra nagyon megtisztelő volt a felkérés és egy pillanatig sem gondolkodtak, hogy elvállalják-e.
Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke elmondta, hogy az Országgyűlés 2017 végén egyhangúlag szavazott a Magyar Parasport Napjának létrejöttéről. A sportvezető hozzátette: lassan öt éve tartó MPB-elnöki tevékenységében talán erre a legbüszkébb. Mivel idén február 22-e szombatra esik, a programsorozat kétnapos lesz. Három fő céljuk van, az edukáció, a sportdiplomácia és az innováció területén szeretnének fejlődni.
Az elmúlt két évben rangos sportdiplomaták érkeztek hazánkban. A mostani konferencián is ott lesz többek között Mike Peters, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) ügyvezető igazgatója.
A szervezők elmondták, hogy az idei Lélekmozgató program egyik újdonsága, hogy a rendhagyó osztályfőnöki órákhoz, érzékenyítő beszélgetésekhez ajánlott „A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című és a „A lehetetlen határán – magyar parasportolók” című dokumentumfilmek mellett parasportolókról szóló további videókat, valamint Pálfai Károly: „Lecsó” című kisfilmjét – mely egy kerekesszékbe kényszerült fiatal sportoló történetét mutatja be –
A testnevelés órákhoz az előző években ajánlott kilencféle parasportág – bocsa, csörgőlabda, floorball, kerekesszékes kosárlabda, padlóhoki, parafekvenyomás, ülőröplabda, vakfoci, vakfutás segítővel – mellett, idén két új inkluzív sportág: a baskin és tchoukball is bekerült a programba, valamint a rendezvényeken megjelennek a para-teqball szakágak is. A Lélekmozgató programok megvalósítását segítő különböző szakmai anyagok, segédletek a www.hparalimpia.hu és a www.fodisz.hu oldalon érhetők el.
A sajtótájékoztatón bemutatót tartottak vaksakkból, showdownból (vak-asztaliteniszből) és para teqpongból – utóbbi a pingpong teqball asztalon űzött változata.
A Magyar Parasport Napja minden év február 22-e. A dátum a Halassy Olivér Sport Club 1970-es megalakulásához köthető.
fotók: Sportmenü / Kárpáti Balázs