Megkezdte a felkészülését a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre Kecskeméten a magyar férfi kosárlabda-válogatott, a bő keretnek kedden délelőtt sajtónyilvános edzést vezényelt Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány.
Minden játékos – a külföldön játszók is – a nemzeti csapat rendelkezésére állnak, köszönhetően a klubokkal kialakított jó kapcsolatnak – jelentette ki Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke a Mercedes Benz Gyár Kosárlabda Akadémia csarnokában tartott edzést követő sajtótájékoztatón. A szövetség vezetője hangsúlyozta, fiatalításon esik át a válogatott, és szeptember 8-án Belgrádban, a Szerbia elleni felkészülési mérkőzésen azok kapnak több szerepet, akik korábban kevesebbet játszottak a válogatottban.
„Most Európa legjobb 24 csapata között vagyunk, és szeretnénk a nehéz selejtezőcsoportban a lehető legjobban szerepelni, és akár a továbbjutást megcélozni. Nem fogunk kétségbe esni, ha ez most mégsem sikerülne. A fő célunk továbbra is az, hogy egy stabil, jól szervezett, jó magyar válogatottat alakítson ki Ivkovics kapitány és csapata” – hangsúlyozta az MKOSZ első embere, aki elismeréssel szólt a leány utánpótlás válogatottak nyári szerepléséről, és reményét fejezte ki, hogy fiúknál is megkezdődik a felzárkózás az elvárt szintre.
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány kifejtette, tavaly nagy siker volt, hogy az Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőbe jutott a gárda, és most tovább kell lépni a tizenkettőbe.
„A selejtezőcsoportban mindenki egyforma eséllyel indul, habár az olasz, a litván és talán a horvát csapat előttünk van papíron, de nem kell megijedni senkitől sem. Szövetségi kapitányságom alatt négy selejtezőben vezettem a válogatottat, és a huszonnégy meccsből tizenhetet megnyertünk. Számomra ez bizakodásra ad okot, hogy nem szabad alábecsülni bennünket. Tökéletesek a felkészülési lehetőségeink és mindenképpen bizakodom, mert jók az esélyeink a továbbjutásra” – közölte a szakvezető, külön köszönetet mondva a szurkolóknak, akik mindhárom eddigi vb-selejtezős helyszínen – Budapesten, Debrecenben és Szombathelyen – segítették a válogatottat.
Az említett három város marad a válogatott hazai mérkőzéseinek a helyszíne a világbajnoki selejtező második szakaszában is. Az újabb kör szeptember 14-én Hollandia ellen, idegenben kezdődik, majd három nappal később Debrecenben az olasz válogatott lesz az ellenfél, december 2-án a fővárosi Tüskecsarnokban Hollandiát fogadják a magyarok. A horvátok elleni visszavágót februárban, Szombathelyen rendezik.
Golomán György, aki az elmúlt szezont az amerikai egyetemi bajnokságban töltötte, örömmel beszélt a küszöbön álló bemutatkozásáról:
„Tavaly nem szerepeltem a válogatottban, de most szeretnék játszani, és a csapattal minél jobb eredményt elérni. Megtiszteltetés, hogy itt lehetek a keretben és játszhatok a magyar válogatott színeiben. Mindenképpen jók az esélyeink, és a mostani felkészülés jó lehetőség a fiataloknak a bizonyításra, és megismerhetjük azt a rendszert, amelyben a válogatott játszik” – mondta a sajtótájékoztatón a 22 éves kosaras, aki a nyáron próbajátékon vett részt a Los Angeles Lakersnél.
A selejtező első szakaszából az Ivkovics-legénység júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a jövő szeptemberi, kínai világbajnokságra.
A magyar válogatott további menetrendje a vb-selejtezőkön:
2018. szeptember 14., péntek: Hollandia-Magyarország
2018. szeptember 17., hétfő: Magyarország-Olaszország
2018. november 29., csütörtök: Horvátország-Magyarország
2018. december 2., vasárnap: Magyarország-Hollandia
2019. február 22., péntek: Olaszország-Magyarország
2019. február 25., hétfő: Magyarország-Horvátország
A J csoport állása a rajt előtt (a csapatok magukkal hozták az első szakasz eredményeit:
1. Litvánia 12 pont
2. Olaszország 10
3. Lengyelország 9 (436-410)
4. Hollandia 9 (434-416)
5. Horvátország 9 (431-419)
6. MAGYARORSZÁG 9 (414-421)
(MTI)
MTI Fotó: Ujvári Sándor