Félmaraton hétvégén, futva kerülik a tapolcai Malom-tavat

Nyolcadik alkalommal rajtol június 30-án délután a DBW Tapolca Félmaraton futóverseny a barlangok és vizek városában, a Balaton melletti Tapolcán. A megújult verseny már az előnevezőivel megduplázta a korábbi évek indulói létszámát. A viadal védnöke Rédli András vívó.

A szervezők tájékoztatása szerint megújult pályával készülnek a hétvégi félmaratonra a szervezők: az 5,2 kilométeres pályát teljes egészében a belvárosban jelölték ki. Körönként kétszer érintik a futók a Fő teret, amivel a közönségnek is kedveznek: még többször találkozhatnak a futókkal, szurkolhatnak nekik.

A verseny fővédnöke Dobó Zoltán polgármester, védnöke pedig Rédli András, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó, aki a futóverseny idején már a világbajnokságra készül. „Tapolcaiként mindig örömmel figyelem a helyi sportrendezvényeket, örülök, hogy a félmaraton érinti a város legszebb pontjait. Remélem, hogy a résztvevők ezután turistaként is visszalátogatnak a városba, hogy megnézzék a Tapolcai-medence további látnivalóit is. Az indulói létszám dinamikus növekedése és a belvárosi pálya közelebb viszi a lakossághoz a sportot és ez az egészséges életmódot közvetíti feléjük” – mondta a vívó.

A távoknál 5,2, 10,5 vagy a félmaratoni, 21 kilométeres távok közül választhatnak, míg a gyerekek ingyenes 1,7 kilométeres futáson vehetnek részt. A félmaratoni távon kettő vagy négyfős csapatok is indulhatnak.

Többek között a lokálpatriotizmus vezetett, hogy felfrissítsük a futóversenyt. Fontosnak tartom, hogy a rendezvényen keresztül erősítsük a város és a régió turizmusát, a futóknak megmutassuk a város legszebb pontjait, így a Fő tér, a Malom-tó és a Trianoni Emlékművet is érintik a futók. Örömmel mondhatom, hogy jó partnerünk a város és mindenben segíti a verseny sikeres lebonyolítását” – tette hozzá Tóth András főszervező, a Veszprémi Kerékpáros Egyesület alelnöke.

A versenyre a helyszínen a városi mozi épületében 12 és 15 óra között lesz lehetőség nevezni.

További részletek: tapolcafelmaraton.hu és facebook.com/tapolcafelmaraton