Finn kupagyőztes védő érkezik a szlovák élvonalból

A Ferencváros férfi jégkorongcsapatánál folytatja pályafutását a finn Konsta Mesikämmen.

Mint korábban ismert, hogy a novemberi válogatott szünet elején közös megegyezéssel távozott a Ferencváros magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatától a nyáron érkezett két svéd játékos, August Nilsson és Sebastian Kaijser. Kedd délelőtt pedig újabb távozót, az orosz Vszevolod Szorokint jelentett be az FTC-Telekom Jégkorong szakosztálya – adta hírül a klub honlapja.

A játékosok pótlásán már javában dolgozik a Fodor Szabolcs vezette szakmai stáb. Ennek részeként a szakosztály vasárnap bejelentette a 36 éves finn támadó, a kétszeres finn bajnok, junior vb-bronzérmes Jari Sailio érkezését, most pedig újabb igazolásról adott hírt a csapat:

a Ferencvárosban folytatja pályafutását a finn másodosztályban korábban bajnoki címet szerző, finn kupagyőztes, az idényt a szlovák Extraligában kezdő Konsta Mesikämmen.

Konsta Mesikämmen 1995. november 14-én született a finnországi Turkuban. Pályafutását szülővárosában kezdte, a TuTo U16-os és U18-as csapataiban szerepelt a 2010/11-es szezonban. A következő idényben U17-es bajnoki címet ünnepelhetett a Tappara együttesével. Különböző U18-as és juniorcsapatok után a felnőttek között a 2015/16-os idényben mutatkozott be, a másodosztályú (Mestis) KeuPa HT csapatánál. Tett egy rövid kitérőt az élvonalbeli Lukkónál is, ahol tíz Liiga-mérkőzésen szerepelt, majd visszatért a KezPa-hoz. 2018-ban a Ketterä csapatához igazolt, amellyel megnyerték a másodosztályú bajnokságot és a Finn Kupát is. Ezután légiósnak állt, a következő két évet a szlovák Extraligában töltötte Nagymihályon és Trencsénben, ahonnan szezon közben távozott a lengyel élvonalbeli GKS Tychy együtteséhez, amellyel a lengyel bajnokság harmadik helyén végeztek. 2021-ben a francia élvonalbeli Chamonix játékosa lett, az idei szezont pedig ismét a szlovák Extraligában, a Liptószentmiklósnál kezdte, ahonnan 13 mérkőzés után távozott.

Új játékosunk számára családi hagyomány a jégkorong: édesapja, Roni Mesikämmen 1986 és 2001 között védőként játszott a finn, a norvég és az olasz élvonalban, valamint Svéd- és Németországban, illetve Angliában is, míg nagyapja, a jelenleg 79 éves Ilkka Mesikämmen szintén védőként 1976-ban finn bajnok lett a TPS csapatával, a finn válogatott tagjaként pedig négy A csoportos világbajnokságon és az 1964-es innsbrucki téli olimpián szerepelt, beválasztották a Finn Jégkorong Hírességek Csarnokába (Jääkiekkoleijona) is.

 

fotó: fradi.hu