A 63 kilogrammban szereplő Fodor Milán a 16 közé jutott a Londonban zajló európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán, így egy győzelemre került a kvótától. A vasárnap délutáni program másik két magyarja, Tallósi Péter (81 kg) és Szűcs Szabina (57 kg) kikapott és kiesett.
A magyar szövetség (MÖSZ) honlapja szerint Fodor az észt Semjon Kamaninnal csapott össze, akinek nincs kiugró nemzetközi eredménye. A meccsen egyértelműen a Vasas váltósúlyú bokszolója irányított, már az első menettől kézben tartotta az összecsapást, a másodikban pedig egyértelműen riválisa fölé nőtt – írta at MTI.
Kamanint a harmadik három percben négyszer is ápolták, de a meccs végigment, és egyhangú pontozással Fodor győzött.
„Az első harminc másodpercben feltérképeztem, utána felpörgettem a ritmust, és úgy érzem, már az első menet is remek volt, amely korábban nem mindig sikerült” – nyilatkozta a meccs után a MÖSZ honlapjának Fodor. „Erősebbnek vártam az észtet, és nagyon örülök az első sikernek, mert menetenként egyre jobb voltam.„
Fodor Milán a nyolc közé jutásért és a tokiói kvótáért kedden a magyar idő szerint 19 órakor kezdődő esti programban lép kötelek közé.
A félnehézsúlyú Tallósi Péter a svéd Liridon Nuhával meccselt a nyolcaddöntőért, a találkozó nagy részében ellenfele akarata érvényesült. Az FTC sportolójára az első menetben számoltak, a másodikban viszont jól öklözött, összességében a három menet alapján megérdemelt sikert aratott riválisa.
Szűcs Szabinának kevés idő jutott a versenyen, miután nem tudott mit kezdeni a román Claudia Nechita bokszával. Ellenfele már az első menetben is uralta a ringet, majd a másodikban számoltatott a vecsési versenyzőre, a harmadik szakaszban pedig a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet.
A 11 napos tornán a férfiaknál az alsó három súlycsoportban (52, 57, 63 kg) nyolc kvótát osztanak, a középső háromban (69, 75, 81 kg) hatot, míg a két felsőben (91 kg, +91 kg) négyet. A nőknél 51, 57 és 60 kilóban hat hely kel el, 69 kilogrammban öt, 75-ben pedig négy.
A brit fővárosban hét férfi és öt női bokszolóval szerepel a magyar csapat, a második versenynapon a 19 órakor kezdődő esti programban Hámori Ádám (91 kg) és Oláh Eszter (69 kg) lép szorítóba.
A nemzetközi szövetség kizárása miatt a tokiói boksztornát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi meg, ahogy a kvalifikációs viadalokat is. A londoni az első kvótaszerző verseny az európai sportolók számára.