Fogadalmat tett az Universiade-csapat

Letették az esküt a 29. nyári Universiadéra utazó magyar sportolók. A fogadalom szövegét Rózsa Dávid (IBS) golfozó, kétszeres magyar felnőtt bajnok, a csapat egyik legifjabb (19 éves) újonca mondta el. Az augusztus 19. és 30. között Tajpejben megrendezendő „egyetemisták olimpiáján” a magyarok 14 sportágban indulnak.

Az utóbbi 40 év legnagyobb magyar csapata készül az Universiadéra, a játékokon 210 fős delegációból 140 sportoló képviseli a magyar színeket – hangzott el a budapesti ünnepségen, amelynek a Magyar Sport Háza adott otthont augusztus 3-án. A magyar csapatban olyan élsportolók is helyet kaptak, akiket a 17. FINA Világbajnokságon láthattunk, de – többek között – szurkolhatunk az újdonsült vívó világbajnoknak, Szatmári Andrásnak (BGE) is.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte az Universiadére induló sportolókat. „Egy olyan mérföldkőhöz érkeztetek az Universiadén való részvétellel, mely méltóvá tesz Benneteket arra, hogy példaképekké váljatok az egész nemzet számára, és ehhez a munkához fontos, hogy tudjátok, nem vagytok egyedül. Szentgyörgyi Albert szavaival élve:

Nyari_Universiade_eskutetel06_Szabo_Tunde_20170803_sportmenu

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” és Rátok pillantva bátran mondhatjuk, sikerekben bővelkedő jövő elé nézünk.  Köszönettel tartozunk azért, amiért Magyarország sikeres jövőjéért, velünk együtt dolgozva, vállaljátok a kihívásokat. Bizonyosságot adtok afelől, hogy a Magyar Kormány jó úton jár, amikor a fiatalok támogatásában, a sportban gazdag egészséges életmód elterjesztésében látja a jövő kulcsát”. – mondta Szabó Tünde.

Az Universiadén 14 sportágban (asztalitenisz, atlétika, golf, gyorsasági görkorcsolya, íjászat, judo, kosárlabda női és férfi csapat, ritmikus gimnasztika, taekwondo, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda női és férfi csapat), 47 felsőoktatási intézmény 141 versenyzője indul. A 141 hallgató közül 124 jár hazai egyetemre, a többiek 6 ország intézményeit látogatják, a legtöbben 12-en az Egyesült Államokban tanulnak. A magyar intézmények közül a legtöbben a Testnevelési Egyetem hallgatói (21 fő), az ELTE 18 fővel követi.

Nyari_Universiade_eskutetel02_Dr_Kiss_Adam_20170803_sportmenu

Prof. Dr. Kiss Ádám delegációvezető, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke beszédében elmondta, hogy Magyarország eddig 115 aranyérmet, 90 ezüst és 108 bronzérmet szerzett, ezzel az országok közötti ranglista 11. helyén áll. Elnök úr kiemelte, bízik abban, hogy Universiade-csapatunk hagyományainkhoz híven jól fog szerepelni és reméli, majd a játékok után mindannyian büszkén tekinthetünk vissza mindazokra, akik Magyarországot képviselték.

Hatalmas megtiszteltetésnek tartotta Rózsa Dávid (IBS), hogy ő mondhatta a fogadalomtétel szövegét, mint ahogy azt is, hogy Magyarországot képviselheti az Universiadén, ahol tisztes helytállásban bízik.

Nyari_Universiade_eskutetel10_20170803_sportmenu

A fogadalomtételen Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár átadta a delegáció vezetőjének Prof Dr. Kiss Ádámnak, a MEFS elnökének a csapatzászlót.

A fogadalomtétel után Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára vezetésével csapatgyűlést tartottak a kiutazók számára, melyen számos hasznos tudnivaló és technikai információ hangzott el. A magyar csapat egészségére 3 orvos, 1 pszichológus és 5 gyúró vigyáz, a 6 fős csapatiroda, kiegészülve 10 tajvani önkéntessel, akik háttérmunkájukkal segítik a sportolókat. Továbbá egy médiastáb felel a kommunikációért annak érdekében, hogy minden magyar érintettségű sportág eredményeiről értesülhessen a hazai közönség.

A fogadalomtételen a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) képviseletében részt vett Fábián László MOB főtitkár, olimpiai bajnok, dr. Kovács Antal MOB és MEFS elnökségi tag, olimpiai bajnok, Imre Géza MOB elnökségi tag, olimpiai ezüstérmes, Universiade bajnok, Gulyás Tibor a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöké és dr. Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia korábbi társelnöke.

Sportmenü fotóalbuma:

29. Nyári Universiade eskütétel 2017.08.03.

 

Magyar Intézmények listája  Szám
Testnevelési Egyetem (TE) 21
Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 18
Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) 8
Dunaújvárosi Egyetem (DUE) 8
Edutus Főiskola (EDUTUS) 8
Debreceni Egyetem (DE) 7
Pécsi Tudományegyetem (PTE) 7
Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 7
Eszterházy Károly Egyetem (EKE) 6
Semmelweis Egyetem (SE) 5
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 4
Szent István Egyetem (SZIE) 4
Óbudai Egyetem (OE) 3
Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) 2
Kodolányi János Főiskola (KJF) 2
Nyíregyházi Egyetem (NYE) 2
Állatorvostudományi Egyetem (ATE) 1
Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 1
Gábor Dénes Főiskola (GDF) 1
International Business School Budapest (IBS) 1
Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) 1
Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) 1
Pallasz Athéné Egyetem (PAE) 1
Pannon Egyetem (PE) 1
Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) 1
Széchenyi István Egyetem (SZE) 1
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (SZAGKHF) 1
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola (WSUF) 1

 

fotók: Sportmenü / Kárpáti Balázs

Vélemény, hozzászólás?