Fölényes győzelemmel rajtolt a magyar csapat a BENU kupán

A Märcz Tamás irányította válogatottunk a torna első napján 19-14-re győzte le Oroszországot. Szombaton Horvátországgal játszik 20:30-tól.

A magyar szövetség pénteki beszámolója szerint a két horvátországi remek győzelmet követően a közvetlen olimpiai felkészülés harmadik mérkőzésén a tokiói olimpiáról éppen hogy lemaradó Oroszország ellen ugrott medencébe Märcz Tamás együttese. A szövetségi kapitány a kedden kijelölt olimpiai csapatából erre a partira Vogel Somát, Mezei Tamást és Erdélyi Balázst nem nevezte, így ott volt a csapatban Lévai Márton, Burián Gergő és Német Toni is.

A közönség nagy számban töltötte meg a Hajós lelátóját, így kiváló hangulatban kezdődhetett a csata. Ha azt vesszük, hogy az első negyedben tíz gólt láthatott a nagyérdemű, közönségszórakoztató produkcióról beszélhetünk. Persze a magyar szakmai stáb nyilvánvalóan nem volt elégedett a hátsó alakzattal, az öt kapott góllal. Nem úgy a támadással, legfőképpen Varga Dénessel, aki ezúttal is minden hangszeren játszott. Az ő triplája mellett Manhercz Krisztián és Pásztor Mátyás villant meg fórban, amelyeket jól használta ki a társaság.

A második etapra sikerült háromra szorítani a kapott gólok számát, de csupán eggyel vezetett a válogatott, lévén a lőtt gólok száma is csökkent. Ez persze csak a matematika, ennél fontosabb, hogy könnyen megállapítható volt: nincs, nem is lehet még a sok munka közepette kimagasló formában a csapat. Ellenben egy-két megmozdulás mutatta az ismert játéktudást – a korán kipontozódó Manhercz, vagy éppen Pásztor második találata, illetve Zalánki Gergő duplája.

Fordulás után Nagy Viktor helyett Lévai Márton érkezett a kapuba (átellenben is megtörtént a csere, Kustrovot Chirkov váltotta), aki védett is egy nagyot. Pásztor harmadszor is nagyot alakított, majd Német Toni harcolt ki és lőtte be a fórt, 11-8 állt a táblán. Hosnyánszky Norbert időkéréses fórt lőtt be, Varga Dénes a látványra is adva szerezte a csapata 13. gólját, majd Jansik Szilárd és a fenomenális csavargólt jegyző Hárai Balázs is érdemben hozzászólt a meccshez; szépen törte meg az oroszok ellenállását a társaság. Blokkok, labdaszerzések, határozott védekezés, ez is kellett a nagy előnyhöz.

A 15-9-cel kezdődő záró etap visszatért a szimplán közönségszórakoztató stílushoz; a Jansik által kiharcolt büntetőhöz a társak odaengedték Burián Gergőt, aki annak rendje és módja szerint értékesítette. A vége 19-14 lett.

Válogatottunk szombaton 20:30-tól az Eb-ezüstérmes spanyolokat 15-11-re legyőző horvátokkal csap össze.

BENU Kupa férfi felkészülési torna, Margitsziget, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
Július 2., péntek:
Horvátország-Spanyolország 15-11

Magyarország-Oroszország 19-14 (5-5, 4-3, 6-1, 4-5)
Gólszerzők: Varga D. 5, Pásztor 3, Zalánki 3, Manhercz 2, Hosnyánszky 2, Jansik Sz. 1, Német 1, Hárai 1, Burián 1, ill. Shepelev 4, Merkulov 3, Kholod 2, Stepanov 2, Bychkov 1, Sheikin 1, Vasilev
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

További programja

Július 3., szombat:
Spanyolország-Oroszország, 18:30
Magyarország-Horvátország, 20:30

Július 4., vasárnap:
Horvátország-Oroszország, 11:00
Magyarország-Spanyolország, 13:00

 

Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ