Fölényes győzelemmel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott fölényesen, 13-4-re legyőzte Egerben a francia csapatot a női világliga keddi első mérkőzésén, amely egyben Európa Kupa-selejtező is volt.

A női válogatott 2013 után ugrott újra medencébe Egerben.

Az első ráúszástól kezdve Keszthelyi Rita jelenléte osztálykülönbséget eredményezett a két csapat között: a magyar csapatkapitány a nyitónegyedben „mesterhármast” szerzett, amely megalapozta a magyar vezetést. A franciák a második negyed elején ugyan még felzárkóztak egy gólra, onnantól kezdve azonban minden a hazaiak kénye-kedve szerint alakult.

Gangl tökéletes összhangban működött együtt a védelemmel, elöl pedig nem okozott gondot feltörni az ellenfél védekezését. A nagyszünet után – már Kasó Orsolyával a kapuban – a vendégeket megpróbálták kiállításokkal segíteni a játékvezetők, de így sem tudtak közelebb zárkózni.

A zárónegyedben a franciáknak csak arra volt esélyük, hogy döntetlenre hozzák a játékrészt, végül azonban Illés Anna révén ezt a negyedet is Bíró Attila csapata nyerte.

A magyarok a franciák mellett az olaszokkal és a hollandokkal szerepelnek azonos csoportban, ahonnan az első három jut az Európa Kupa hatos döntőjébe, ugyanakkor fontos a csoportelsőség, mivel azzal közvetlenül az elődöntőbe lehet kerülni. Az Európa Kupából – melynek hatos döntőjét március 28. és 31. között rendezik – az első három – és/vagy a későbbi házigazda – kvalifikálja magát a világliga Szuperdöntőjébe.

Női világliga, európai selejtező, B csoport, 1. forduló:
Magyarország-Franciaország 13-4 (3-1, 4-1, 4-1, 2-1)
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Gurisatti, Vályi 2-2, Leimeter, Szilágyi, Illés 1-1

A magyarok további programja:
december 3.: Olaszország-Magyarország
január 12.: Hollandia-Magyarország
január 15.: Franciaország-Magyarország
február 12.: Magyarország-Hollandia
március 5.: Magyarország-Olaszország

(MTI)

fotó: MTI/Komka Péter