Fölényes győzelemmel rajtolt a magyar válogatott az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-23-ra legyőzte Litvániát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában, szerdán Érden.

A magyar csapatból Győri Mátyás, Topic Petar és Ancsin Gábor maradt ki, utóbbi betegsége miatt Leimeter Csaba egyedüliként szerepelt a jobbátlövő poszton.

Mikler Roland védéseire alapozva remekül kezdett a magyar válogatott, ezért a vendégek már a nyolcadik percben időt kértek (6-1). A játék képe ezután sem változott, a 19. percig folyamatosan nőtt a házigazdák előnye. Lékai Máté kiválóan irányított, és a lövései is pontosak voltak, a védekezés pedig továbbra is hatékonyan működött. A folytatásban javult a litvánok teljesítménye támadásban, így felváltva estek a gólok, a szünetben pedig 20-13 volt az állás, mert a vendégeknek a hajrában volt egy 3-0-s sorozatuk – számolt be az MTI.

A második félidő elején a magyarok ismét a találkozó első harmadában látott produkciójukat nyújtották, remek védekezésükre alapozva egy 7-1-es szériával 12 gólosra növelték a különbséget. Leimetert ekkor már – rendhagyó módon – Ligetvári helyettesítette jobbátlövőben, aki üres kapura gólt is szerzett, majd felállt védelemmel szemben is betalált.

A hajrára visszatért Leimeter, újabb gólt szerzett – összesen néggyel zárt -, és végül minden pályára lépő magyar mezőnyjátékos szerzett legalább egy gólt, a benevezettek közül csak Juhász Ádámot nem állították be. A meglehetősen hűvös érdi csarnokban forró hangulatban ért véget a meccs, mivel a lelkes szurkolók alaposan megünnepelték a hazaiakat, akik a vártnál is simábban és nagyobb különbséggel győztek.

A kapusok közül Mikler nyolc védéssel, negyven százalékos hatékonysággal, Székely Márton 13 védéssel, 54 százalékos hatékonysággal zárt. A litvánoknál Aidenas Malasinskas és Tadas Rasakevicius is öt-öt gólt lőtt.

A két csapat 13. egymás elleni mérkőzésén három litván siker mellett a tizedik magyar siker született.

A magyarok vasárnap 16 órától Tbilisziben szerepelnek Georgia vendégeként. A harmadik ellenfél márciusban Svájc lesz. A csoport első két helyezettje, valamint a nyolc csoport négy legjobb harmadikja jut ki a 2024-es németországi kontinenstornára.

Férfi válogatott, Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló
MAGYARORSZÁG-LITVÁNIA 36-23 (20-13)
Érd, játékvezetők: Pandzic, Mosorinski (szerbek).

MAGYARORSZÁG: Mikler, Székely (kapusok), Bodó 4, Bóka 3, Hanusz 2, Hornyák 2, Juhász, Leimeter 4, Ligetvári 3, Lékai 5, Rodriguez 1, Rosta 2, Sipos 1, Sunajko 4 (1), Szita 4, Szöllősi 1
Edző: Chema Rodríguez.

LITVÁNIA: Gurskis, Morkunas (kapusok), G. Babarskas 3, P. Babarskas 1, Dumcius, Grimuta, Jovaisas 1, Lapiniauskas 1, Malasinskas 5 (4), Palevicius 2, Petreikis 2, Pleta 1, Rasakevicius 5, Simenas 1, Stankevicius 1
Edző: Savukynas Gintaras.

Kiállítások: 10, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/4.

további eredmény:
Svájc-Georgia 24-23 (15-12)

 

fotó: MTI / Kovács Anikó