Fölényes szolnoki címvédés

A Szolnok megvédte a címét a férfi vízilabda Magyar Kupában, miután a vasárnapi döntőben kilenc góllal legyőzte az OSC-Újbudát a Komjádi Uszodában.

Nagy lendülettel kezdett a Szolnok, amely az elődöntőben csak ötméteresekkel tudta felülmúlni az FTC-t, és ezúttal a szombaton piros lapot kapott edzője, Cseh Sándor irányítása nélkül volt kénytelen játszani. A trénert Kovács István szakmai igazgató helyettesítette. A Tisza-parti együttes gyorsan négygólos előnyre tett szert, az OSC-nek pedig az első szünetig csak egy találatnyit sikerült faragnia a hátrányból. A második szakaszban viszont egyszer sem tudott a kapuba találni az újbudai csapat, melynek játékosai egyre jobban elbizonytalanodtak a szolnokiak hatékony védekezésétől. A címvédő együttes ugyanakkor elöl is eredményesen játszott – nem változtatott a helyzeten az OSC kapuscseréje sem -, újabb három gólt szerezve gyakorlatilag el is döntötte a finálé kimenetelét.

A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, újabb két szolnoki gólra jött egy OSC-válasz, de azután tovább nőtt a különbség a harmadik, majd a negyedik negyedben is.

A Szolnok sorozatban hatodszor jutott a döntőbe, s ebben az időszakban harmadszor nyert, a tavalyi előtt 2014-ben bizonyult a legjobbnak. Korábban további három szolnoki diadal született az MK-ban.

Eredmény, BENU férfi Magyar Kupa, döntő:
Szolnoki Dózsa – A-Híd-OSC-Újbuda 13-4 (4-1, 3-0, 3-1, 3-2)
gólszerzők: Prlainovic, Bátori, Zalánki 3-3, Cuk 2, Aleksic 1, Younger 1, illetve Tóth M. 3, Hegedüs 1

A szombati elődöntőben:
A-Híd-OSC-Újbuda – ZF-Eger 10-7 (3-2, 3-1, 3-4, 1-0)
Szolnoki Dózsa – FTC-PQS Waterpolo 13-12 (2-2, 3-1, 0-3, 2-1, ötméteresekkel: 6-5)

(MTI)

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd