
A címvédő Győri Audi ETO 34-32-re győzött Odensében a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, vasárnap.
A kisalföldi alakulat október közepén saját közönsége előtt 35-28-ra kikapott dán riválisától, a visszavágás vágya mellett az is motivációt jelenthetett az ETO-nak, hogy a találkozó előtt a B jelű nyolcasban négy együttes volt egy ponton belül, így a két pont megszerzése kiemelt jelentőségű volt a közvetlen negyeddöntőbe jutást jelentő első két pozíció megszerzése szempontjából.
A meccs elején a támadójáték dominált, és rendre a vendéglátó vezetett egy góllal, 5-3-nál pedig kettővel. Az előny a kilencedik percben, 6-5-nél volt először Per Johansson vezetőedző együttesénél, majd a 17. percben Kari Brattset már öt gólnál tartott. Az első negyedóra után lendült igazán játékba a Győr, 20 perc után pedig 15-12-es előnyben volt. Az első félidő hajrájára visszaesett a színvonal, mindkét együttes játékában sok volt a pontatlanság. A szünetre 18-15-ös előnnyel vonulhatott vissza a magyar klub, amely ezúttal harminc perc alatt dobott annyi gólt, mint múlt hétvégén a Ferencváros elleni bajnoki teljes játékidejében – számolt be az MTI.
A fordulás után jobban megszervezte a beálló körüli védekezését a házigazda, ráadásul hét perc sem telt el a pihenőt követően, amikor az Európa-bajnoki bronzérmes Győri-Lukács Viktória piros lapot kapott. Az Odense feljavulásával szorosabb lett az állás, negyedórával a vége előtt 26-25-re vezetett Győr. Az ötvenedik percben Brattset maradt lent és kapott a térdéhez, majd percekig feküdt, mielőtt saját lábán bár, de fájdalmak között hagyta el a pályát. Az utolsó tíz perchez érve döntetlenről egy 3-0-s sorozattal 29-26-ra lépett el a vendég alakulat. A hajrában tovább tudta növelni előnyét a címvédő (33-28), az Odensének pedig már csak szépségtapasz-találatokra futotta erejéből, így a Győr fontos két ponttal gazdagodott.
A mérkőzés legeredményesebbjeként a házigazdát erősítő Andrea Aagot Hansen 12 gólt szerzett, a győri Dione Housheer nyolc találattal vette ki részét korábbi csapata legyőzéséből.
Az ETO kilenc fordulót követően 15 ponttal vezeti csoportját, előnye két pont az Esbjerg és három-három a Brest Bretagne, illetve az Odense előtt. Jövő szombaton a francia riválist látja vendégül a kisalföldi együttes.
A mérkőzés összefoglalója:
Eredmény, csoportkör, 9. forduló, B csoport:
Odense HB (dán)-GYŐRI AUDI ETO KC 32-34 (15-18)
lövések/gólok: 42/32, illetve 48/34
gólok hétméteresből: 7/6, illetve 3/3
kiállítások: 6, illetve 4 perc
piros lap: 0, illetve 1
További eredmények:
A csoport állása:
1. GYŐR | 9 | 7 | 1 | 1 | 265–243 | +22 | 15 |
2. Esbjerg | 9 | 6 | 1 | 2 | 285–255 | +30 | 13 |
3. Brest | 9 | 6 | – | 3 | 301–268 | +33 | 12 |
4. Odense | 9 | 6 | – | 3 | 286–271 | +15 | 12 |
5. Vipers | 9 | 3 | 1 | 5 | 245–246 | –1 | 7 |
6. Ludwigsburg | 9 | 3 | 1 | 5 | 264–271 | –7 | 7 |
7. Buducsnoszt | 9 | 1 | 1 | 7 | 217–262 | –45 | 3 |
8. Rapid Bucuresti | 9 | 1 | 1 | 7 | 244–291 | –47 | 3 |
fotó: gyorietokc.hu