Fontos mérkőzés vár a Fradira

A továbbjutás szempontjából kulcsmérkőzés vár a Ferencvárosra a labdarúgó Európa-liga csütörtöki negyedik fordulójában, amikor is a Crvena zvezdát fogadja.

Matematikailag ugyan még nem dőlhet el, hogy a magyar bajnok az első kettő között zár a csoportban, de a Konferencia-ligás folytatást garantáló harmadik helynél már nem végezhet hátrébb, amennyiben saját közönsége előtt sikerül visszavágnia a szerb bajnoknak az egy héttel ezelőtti, belgrádi vereségért, miközben a négyes másik meccsén az AS Monaco legyőzi a Trabzonsport, vagy döntetlent játszik vele. Legutóbb 2004-ben szerepelt magyar csapat tavasszal európai kupasorozatban, akkor a Debreceni VSC jutott az Európa-liga jogelődjének számító UEFA Kupa harmadik fordulójába – írta az MTI.

A győzelem kivívása ugyanakkor rendkívül nehéznek ígérkezik az után, hogy az éllovas zöld-fehérek két bravúros sikert követően – a Trabzonsport 3-2-re, az AS Monacót 1-0-ra verték – simán, 4-1-re kikaptak a sereghajtó Crvena zvezdától. A belgrádi gárda ugyanis egyrészt nagyszerű formában van, a szerb bajnokságban 12 forduló után veretlenül listavezető, másrészt múlt heti sikerével megragadta utolsó esélyét és versenyben maradt a továbbjutásért. Csütörtökön ugyanezzel a céllal lép pályára a Groupama Arénában, mert ha másodszor is legyőzi a magyar bajnokot, teljesen nyílttá teszi a csoportot a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörében sorozatban hatodszor szereplő piros-fehér klub, amely tavaly a nyolcaddöntőig jutott a második számú európai kupasorozatban.

A negyedik egymást követő idényében főtáblás Ferencváros a belgrádi kudarccal először kapott ki kétszer egymás után Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző irányításával, de ezt a rossz szériát lezárta azzal, hogy a hétvégén 2-0-ra verete a Debrecent. Így ezúttal jobb hangulatban várja a meccset, mint egy hete, amikor a játékosok saját bevallásuk szerint nem voltak elég élesek.

A két együttes hosszú történelme során mindössze kétszer csapott össze egymással a mostani párharcot megelőzően: 1975-ben a KEK elődöntőjéből a magyarok jutottak tovább 4-3-as összesítéssel. Akkor hazai pályán 2-1-re győzött az FTC.

A Ferencváros-Crvena zvezda El-mérkőzés csütörtökön 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

Európa-liga, csoportkör, 4. forduló, H csoport:
Ferencváros-Crvena zvezda (szerb) 21.00
Trabzonspor (török)-AS Monaco (francia) 21.00

A csoport állása:
1. Ferencváros 3 2 – 1 5-6 6 pont
3. AS Monaco 3 2 – 1 4-2 6
3. Trabzonspor 3 1 – 2 5-7 3
4. Crvena zvezda 3 1 – 2 5-4 3

Az eddigi eredmények:

1. forduló (szeptember 8.):
Ferencváros-Trabzonspor 3-2 (3-1)
Crvena zvezda-AS Monaco 0-1 (0-0)

2. forduló (szeptember 15.):
Trabzonspor-Crvena zvezda 2-1 (1-0)
AS Monaco-Ferencváros 0-1 (0-0)

3. forduló (október 6.):
Crvena zvezda-Ferencváros 4-1 (2-0)
AS Monaco-Trabzonspor 3-1 (2-0)

A további program:

5. forduló (október 27.):
Ferencváros-AS Monaco FC 21.00
Crvena zvezda-Trabzonspor 21.00

6. forduló (november 3.):
Trabzonspor-Ferencváros 18.45
AS Monaco-Crvena zvezda 18.45

 

fotó: frsdi.hu