Főtáblára jutott az Alba Fehérvár a Európa Kupában

Az Ukrajnában elszenvedett 16 pontos vereség után az Alba Fehérvár kedden hazai pályán 23 ponttal legyőzte a BC Dnyipro csapatát a férfi kosárlabda Európa Kupa-selejtező második fordulójának visszavágóján, ezzel főtáblára jutott.

Dzunics Braniszláv vezetőedző együttese múlt szerdán 94-78-ra alulmaradt az ukrán bajnok és szuperkupagyőztes otthonában, amely a hétvégén a Politehnik elleni 70-59-es sikerrel kezdte meg az ottani pontvadászatot. Az Alba ugyanakkor mindkét eddigi mérkőzését elvesztette az NB I-ben.

A keddi találkozón Lóránt Péterék már az első negyedben érzékeltették riválisukkal, hogy teljesen más mérkőzésre számíthatnak, mint múlt héten: Dzunics csapata már ekkor remekül védekezett és támadásban is jól teljesített. Mindez azt jelentette, hogy az Alba a nagyszünetre majdnem teljesen ledolgozta hátrányát, és mivel a második félidőben is megnyerte mindkét negyedet, kiejtette ellenfelét.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a fehérváriak hátvédje, Allerik Freeman volt 29 ponttal, de az ugyancsak amerikai Jordan Heath is jól játszott: 20 pontot és 14 lepattanót szerzett.

A párharcot megnyerő Alba ezzel feljutott a sorozat 32-es főtáblájára, ahol a magyar bajnok Szolnoki Olaj és a Falco KC Szombathely is szerepel majd. A székesfehérváriak az F csoport első fordulójában, jövő szerdán a Porto otthonába látogatnak, míg a másik két magyar együttes a H csoportban éppen egymás ellen játszik Szolnokon.

Férfi EK-selejtező, második forduló, visszavágó:
Alba Fehérvár-BC Dnyipro (ukrán) 90-67 (22-10, 25-22, 19-15, 24-20)
Továbbjutott: az Alba Fehérvár 168-161-es összesítéssel.

(MTI)