Műtét és hosszú kihagyás vár Futács Márkóra, a Hajduk Split labdarúgójára, aki az előző idényben gólkirály lett a horvát élvonalban.
A klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 27 éves csatár vasárnap a szünet után lépett pályára a Dinamo Zagreb elleni rangadón, de a 74. percben le kellett cserélni, az orvosi vizsgálatok pedig megállapították, hogy elszakadt a keresztszalag a bal térdében.
Futácsot 2015 novemberében egyszer már meg kellett küzdenie ugyanezzel a problémával, akkor több mint fél évet hagyott ki. Mostani műtétje után várhatóan a jövő év elején állhat ismét edzésbe, és márciusban szerepelhet újra mérkőzésen.
„Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk a hír hallatán. Jól tudjuk, milyen fontos játékosunk Márkó, és értékeljük, milyen sokat tett a sikereinkért az előző szezonban, ezért most új szerződést fogunk kínálni neki” – nyilatkozta Mario Branco sportigazgató.
(MTI)
fotó: hajduk.hr