Galambos Ramóna, Lévai Zoltán és Szőke Alex nyerte a válogatót

Szombaton Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) a Honvéd-kupa keretein belül három súlycsoportban is válogatót rendeztek a májusi, isztambuli olimpiai világkvalifikációs versenyre.

A magyar szövetség szombati beszámolója szerint kötöttfogásban az egyezség az volt, hogy a passzivitási pontok nem számítanak bele a végeredménybe, tehát ha mondjuk 1–1-gyel nyer valaki, akciópont nélkül, akkor az nem számít bele a két győzelemig tartó párharcba.

Ez a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltán (BHSE), valamint az Európa-bajnok, vb-második Fritsch Róbert (BHSE) összecsapásán volt különösen mérvadó, hiszen Fritsch két mérkőzést is nyert 1–1-gyel, passzivitási pontokkal, ám ezek az eredmények nem számítottak. A másik két találkozót Lévai nyerte, 3:1-re és 2:1-re, így a bakui európai olimpiai kvalifikációs versenyt követően – amelyen az elődöntőben maradt alul – Isztambulban is ő próbálhatja megszerezni a kvótát 77 kilóban.

Pontosan az történt, amire számítottam: tudtam, hogy Robit nagyon nehéz megverni. Kicsit meglepett, hogy válogatóznom kellett, de úgy voltam vele, hogy beleállok, és megmutatom, »miért hívnak Lévainak«. Ez a négy éles meccs még akár jót is tehet a felkészülésemnek, mindent megteszek azért, hogy meglegyen a kvóta Törökországban.

– mondta el Lévai Zoltán.

Bakuban az olimpiai ötödik, világbajnoki ezüstérmes Szőke Alexnek (ESMTK-KIMBA) sem jött össze a kvótaszerzés, így a 82 kilóban vb- és Eb-harmadik Lévai Tamással (BHSE) kellett megküzdenie a törökországi indulásért. Az első mérkőzés Lévaié lett 2–1-gyel, a másodikat Szőke nyerte meg ugyanilyen arányban, s a harmadik is az erzsébeti sportolóé lett, 7:1-es diadallal biztosította helyét Isztambulban.

A női 57 kilóban hárman küzdöttek: az azeri megméretésen egy-egy győzelem és vereség után búcsúzó, Eb-2. Bognár Erika (BHSE), az Eb-3., U23-as Eb-győztes Galambos Ramóna (BHSE) és a szintén Eb-3. Dollák Tamara (UTE). Mindenki birkózott mindenkivel azért, hogy a leggyengébb versenyző kiessen: Dollák Galambost és Bognárt is megverte, végül Galambos harcolta ki a válogató párharcot azzal, hogy legyőzte Bognárt. A két győzelemig tartó összecsapáson Galambos Ramóna 7–2-es és 8–0-s sikerrel maga mögé utasította Dollák Tamarát, ezzel biztosítva helyét a törökországi csapatban.

„Nem sikerült jól a felkészülésem, sok minden hátráltatott. Ezért az első meccsemen nem úgy birkóztam, ahogyan kellett volna. De örülök, hogy felszabadultam, és a végére összeszedtem magam. Rendkívül nehéz dolgom lesz Törökországban, de természetesen kvótáért utazom, s úgy vélem, ha minden összeáll, akkor akár meg is szerezhetem”

– fogalmazott Galambos Ramóna.

Az isztambuli megméretést május 9. és 12. Között rendezik. Mint ismert a magyar birkózóknak eddig három kvótája van, a két világbajnok, Losonczi Dávid (kf, 87 kg), és Muszukajev Iszmail (szf, 65 kg), valamint a kétszeres Eb-harmadik Nagy Bernadett (76 kg) révén.

Fotók: MBSZ/Róth Tamás