Gamereknek áll a világ

Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a statisztikák szerint a világon 2,7 milliárd ember játszik időnként vagy rendszeresen videojátékokkal, azaz a Föld 7,8 milliárd fős teljes lakosságának közel egyharmada gamer!

Hazánkban 3,8 millió ember játszik számítógépen, konzolon vagy mobileszközökön, közülük több mint 400 ezren tekinthetők hardcore gamereknek. Ők azok, akik e-sport játékot játszanak, versenyzők vagy részt vettek már offline e-sport rendezvényen. Jellemző rájuk, hogy nagyon sok időt töltenek gép mellett, hétköznap átlagosan 3,5 órát, ami hétvégén 6 óra fölé is mehet – derült ki a közleményből.

Az amatőr vagy profi játékosok világszerte hatalmas piacot jelentenek, nem csoda, ha egyre több termék készül kifejezetten gamerek számára. Gondoljunk csak bele, Magyarországon az elmúlt egy évben 42 milliárd forintot* költöttek az emberek e-sporthoz kapcsolható termékekre, és ennek egynegyede nem közvetlenül szoftver vagy hardver. Először természetesen a PC-ken, laptopokon és perifériákon jelent meg a gamer felirat, majd jöttek a székek, asztalok, de ma már szinte minden kategóriában találhatunk kifejezetten játékosoknak szánt terméket.

A játékok, sőt a játékosok logójával ellátott ruhadarabokkal, pólókkal, baseball sapkákkal, bögrékkel már szinte mindenhol találkozhatunk.

Kapható gamer szemüveg, mely megszűri a monitorok által kibocsátott kék fényt, így azoknak sem szárad ki vagy fárad el a szeme, akik hosszú órákig ülnek a gép előtt.

A Nike és a Puma is piacra dobott kifejezetten gamereknek tervezett cipőket, melyek egyrészt kényelmesek és jó tapadást biztosítanak, másrészt pedig ikonikus játékok színeiben, szimbólumaival készülnek.

Az Axe és a Microsoft együttműködésének köszönhetően dezodorok, tusfürdők, samponok kerültek a boltok polcaira, igaz csak Ausztráliában és Új-Zélandon.

Az élelmiszeripar is felfedezte magának a gamereket, hiszen speciális igényeik vannak: hosszú órákon keresztül koncentráltan játszanak és sokszor éjszakáznak. Koffeinnel és taurinnal dúsított snackeket ropogtathatnak játék közben az észak-amerikai játékosok, és egyre több országban jelennek meg a kifejezetten gamereknek készülő, rendelhető menük a pizzázók, gyorséttermek kínálatában.

A sor még nem ért véget, a gamerek világában azt rebesgetik, hogy egy magyar vállalat világszenzációt jelenthet be a következő hetekben. Érdemes lesz résen lenni!