
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir kihirdette a nemzeti csapat szűkített, 17 fős keretét a párizsi olimpiára.
A magyar szövetség pénteki közlése szerint Faluvégi Dorottya, Juhász Gréta és Szöllősi-Zácsik Szandra nem kerültek be a szűkített keretbe, míg Kácsor Gréta, Pásztor Noémi és Szemerey Zsófi tartalékként tagja az olimpiai csapatnak.
Második hete dolgozunk együtt, nagyon jó formában vannak a lányok, így nehéz volt a döntés a szakmai stábbal együtt, de 17 fősre kellett szűkítenünk a keretet. Sem a játékosoknak, sem az edzői stábnak nem volt egyszerű pillanat a kerethirdetés, hiszen mindenki ott akar lenni az olimpián. Sok szempontból megvizsgáltuk, melyik összetételben lenne a legjobb a csapat. Tizenhét játékos folytatja tovább a munkát, jönnek a felkészülési meccsek, bízom benne, hogy nem lesz sérülés. Három játékost meg kellett neveznünk tartaléknak, de őket nem annak tekintjük, hiszen Szemerey Zsófi, Pásztor Noémi és Kácsor Gréta ugyanúgy a csapat részei.
– mondta el az mksz.hu-nak Golovin Vlagyimir.
Mint ismert a párizsi olimpia kézilabdatornáján a csapatokat 14 játékos és három tartalék alkotja. Előbbiek az olimpiai faluban, utóbbiak azon kívül, szállodában laknak majd.
A magyar női válogatott olimpiai kerete:
Kapusok: BÖDE-BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC – július 1-jétől Metz Handball, francia)*
Jobbszélső: GYŐRI-LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), ALBEK Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), PAPP Nikolett (SCM Gloria Buzau, román)
Irányítók: VÁMOS Petra (DVSC SCHAEFFLER – július 1-jétől Metz Handball, francia), DEBRECZENI-KLIVINYI Kinga (Moyra-Budaörs), SIMON Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: BORDÁS Réka (Praktiker-Vác – kölcsönben, július 1-jétől FTC-Rail Cargo Hungaria), FÜZI-TÓVIZI Petra (DVSC SCHAEFFLER), PÁSZTOR Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC – július 1-jétől Neptunes de Nantes, francia)*
Balátlövők: KUCZORA Csenge (Praktiker-Vác – július 1-jétől Thüringer HC, német), KÁCSOR Gréta (DVSC SCHAEFFLER – július 1-jétől CS Gloria 2018 Bistrita Nasaud, román)*
Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-SCHATZL Nadine (Győri Audi ETO – július 1-jétől Moyra-Budaörs)
* tartalék
Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir
Felkészülési mérkőzések:
Július 13., Győr:
14:45 Magyarország–Szlovénia – jegyvásárlás
Július 19., Németország, Stuttgart:
19:45 Németország–Magyarország
Olimpia, nők:
Csoportbeosztás:
A-csoport: Norvégia, Németország, Szlovénia, Svédország, Dánia, Dél-Korea
B-csoport: Magyarország, Hollandia, Spanyolország, Franciaország, Brazília, Angola
A csoportok első 4-4 helyezettje jut a negyeddöntőbe.
Csoportmérkőzések (Párizs):
Július 25., 19:00: Magyarország-Franciaország
Július 28., 9:00: Magyarország-Brazília
Július 30., 16:00: Magyarország-Angola
Augusztus 1., 14:00: Magyarország-Spanyolország
Augusztus 3., 9:00: Magyarország-Hollandia
Az olimpia további programja (Lille):
Augusztus 6.: negyeddöntők
Augusztus 8.: elődöntők
Augusztus 10.: bronzmérkőzés, döntő
fotó: MKSZ / Kovács Anikó