Gulyás István: „Ez is a mi arcunk, ezt is kezelni kell, ezen is dolgozni kell”

Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, a magyar férfi kézilabda-válogatott félénk hozzáállása volt a legnagyobb baj a Norvégiával szemben 36-29-re elveszített mérkőzésen az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában.

A pénteki, malmői találkozó első félidejében jelentős különbség volt a két csapat között, a legutóbbi két világbajnokságon ezüstérmes skandinávok sokkal gyorsabban és pontosabban játszottak támadásban, sokkal hatékonyabban védekeztek, és a 18. percben már 15-5-re vezettek.
Az első félidőben látott félénk hozzáállással volt bajunk. Hibázni lehet, mindenki hibázik, de ha látjuk, hogy van tűz, van szikra, akkor nincs bajunk a játékkal. A szünetben azt mondtuk a játékosoknak, hogy legyenek robbanékonyabbak. A tudás- és tapasztalatbeli különbséget ezzel lehet kiegyenlíteni” – nyilatkozta Gulyás István szövetségi kapitány.

Hozzátette, nem erre számítottak, és a játékosok némileg meg is zavarodtak, taktikailag nem azt csinálták, amit kellett volna, szűken játszottak, középen tömörültek.
Nem ez volt a terv. Szét akartuk húzni a védőfalat egy kicsit, hogy Bánhidi Bence kikerüljön az egyes és a kettes védő közé, a két szélsőhöz és a kisebb testű kettes védőhöz, de elbizonytalanodtunk” elemezte az első felvonásban látottakat az edző.

Felidézte, hogy voltak pontatlan lövések, több visszapattanó labdánál is pechjük volt a magyaroknak, de hangsúlyozta, hogy a labda mindig ahhoz pattan, aki egy kicsit jobban koncentrál.
A három csoportmeccs után jött egy kis leeresztés, egy kis nyugalom. Ez is a mi arcunk, ezt is kezelni kell, ezen is dolgozni kell. Életet kell lehelni a fiúkba, és újra el kell vetni a fejekben, hogy ezeket a bónuszmeccseket úgy éljük meg, mint a mostani második félidőt. Akkor nem lesz problémánk” – magyarázta Gulyás.

Elárulta, hogy a szünetben egy kicsit felpiszkálták a játékosokat, mondván, az nem lehet, hogy a norvégok mutogassanak és nagyképűen kézilabdázzanak.
A második félidőben aztán Sipos Adrián néhányszor összeakasztotta a bajszát Sander Sagosennel, és a kispadok között is ment a kommunikáció, de azt gondolom, ez a helyes, ennek így kell zajlania. A második félidőben helyre állt a lelkük, ugyanúgy mentek és küzdöttek, mint a korábbi három mérkőzésen, és ez fontos” – értékelt a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott a 2017-es és a tavalyi világbajnokságon, illetve ezúttal is sima vereséget szenvedett a norvégoktól. Gulyás István ezt azzal magyarázta, hogy a skandináv együttes rendkívül dinamikusan kézilabdázik, sokat fut és nagy sebességet diktál.
Ha gólt lőttünk, máris ott lihegnek a nyakunkon a félpályán. Ebben nem csak előttünk, hanem a világ előtt járnak, ehhez a futómennyiséghez és dinamikához kell felnőnünk” – mondta.

Ezúttal a magyar keret mind a 16 tagja játéklehetőséget kapott. A szakvezető ennek kapcsán elmondta, a csoportkörben is az volt a terv, hogy forgatják a csapatot, de akkor ki-ki meccseket játszottak, ezért erre nem volt lehetőség.

Ligetvári Patrik úgy fogalmazott, sokat tudnak tanulni a pénteki vesztes mérkőzésből, mert az első félidőben nagyon sok hibát követtek el.
Ezekről beszéltünk a meccs előtt, mégis rosszul csináltuk. Ebből kell leszűrnünk a tanulságot, és ezeket kell kijavítanunk” – magyarázta a spanyol Logrono La Rioja balátlövője, aki hét lövésből öt gólt dobott.

Hozzáfűzte, nem volt meglepő számukra az a nagy iram, amit ellenfelük diktált, hiszen számítottak rá. Ligetvári közölte, csalódást jelentett számukra, hogy ellenfelüknek szerencséjük is volt, és a kapufáról mindig hozzájuk pattant a labda.
A szünet után úgy jöttünk ki, hogy próbáljuk megnyerni a második félidőt, ez sikerült is, és kevesebb hibával játszottunk. Éreztük, hogy lebecsültek minket, nagyképűen mutogatnak, és éreztük, hogy még közelebb lehetne kerülnünk hozzájuk, de ez végül nem sikerült” – nyilatkozta.

Az átlövő elismerte, most jött ki rajtuk a fáradtság, de hangsúlyozta, hogy át kell lépniük a holtponton, és ha ez sikerül, akkor ugyanazt a teljesítményt tudják nyújtani a folytatásban, mint például a csoportkörben Izland ellen.

A norvégok továbbra is százszázalékosak a tornán, a magyaroknak ez volt az első vereségük.

A magyar csapat két győzelem és egy döntetlen után a maximális két ponttal jutott a csoportkörből a középdöntőbe, ahol vasárnap Szlovéniával, kedden a legutóbbi kontinenstornán ezüstérmes Svédországgal, szerdán pedig Portugáliával találkozik. Az első két helyezett az elődöntőbe jut, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

Eredmény, középdöntő, 1. forduló, II. csoport:
Norvégia-Magyarország 36-29 (20-12)
Malmö, v.: Pavicevic, Raznatovic (montenegróiak)

NORVÉGIA: Bergerud, Saeveraas (kapusok), Overjordet, Björnsen 2, Christoffersen 1, Gullerud 3, Gulliksen, Joendal 5 (1), Johannessen 6, Nikolaisen, O`sullivan, Överby 4, Reinkind 5, Röd 3, Sagosen 7 (2), Tangen. Edző: Tomac Zeljko.

MAGYARORSZÁG: Mikler, Székely (kapusok), Balogh 3, Bánhidi 3, Bóka 1, Fekete 1, Győri, Hornyák 2, Ligetvári 5, Máthé 3, Nagy 5, Rosta 3, Sipos, Szita 1, Tóth, Ubornyák 2. Edző: Gulyás István.

Kiállítások: 8, ill. 8.
Hétméteresek: 5/3, ill. 0/0.

További eredmények:
Szlovénia-Izland 30-27 (15-14)
Portugália-Svédország 35-25 (15-12)

Az állás:
1. Norvégia 4 pont (70-57),
2. Szlovénia 4 (51-46)
3. Portugália 2 (63-59)
4. Magyarország 2 (53-54)
5. Izland 0 (45-54)
6. Svédország 0 (44-56)

A csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe, a 3. helyezett az Európa-bajnokság 5. helyéért léphet pályára.

fotó: MKSZ / Kovács Anikó