Gulyás István szűkítette a keretét az Eb-re

December 18-án kezdi meg Európa-bajnoki felkészülését a magyar férfi válogatott, amelynek szűkített keretében 22 játékos kapott helyet.

Többen, például Bodó Richárd és Lékai Máté sérülésük javulásának megfelelő ütemben, később csatlakoznak a csapathoz – adta hírül a Magyar Kézilabda Szövetség honlapja.

Kicsit talán a szokásosnál nagyobb kerettel kezdjük meg a felkészülést, többen később tudnak csatlakozni hozzánk – mondta el Gulyás István szövetségi kapitány. – Lékai Máté térde szépen javul, folyamatosan egyeztetünk, nagyon jó esély van rá, hogy újévkor már az edzéseken is ott lesz a válogatottal, csakúgy, mint Bodó Richárd, akinek a válla sérült, de karácsony után reményeink szerint számíthatunk rá. Mikler Rolanddal úgy egyeztünk meg, hogy szintén újévkor csatlakozik teljes intenzitással, a decemberi időszakra kért felmentést a családja miatt, de néhány edzésen már ott lesz velünk decemberben is. Sajnos Ancsin Gábor könyöke a 2019-es világbajnoksághoz hasonlóan nincs jó állapotban, folyamatosan kezelik, de ezúttal nem tud a válogatott segítségére lenni. Az ő posztján Balogh Zsolt és Máthé Dominik mellett Bartók Donát december 29-i, idei utolsó Bundesliga-találkozóját követően tér haza. Szűcs Bence beállóban az edzésmunkánkat fogja segíteni a felkészülés első időszakában, több ellenfél, stílus, játékszituáció modellezésében hasznos lehet a jelenléte. Balszélső poszton Bóka Bendegúz mellett Jerkovic Srecko és Nagy Bence is segítségünkre lehet az edzőtáborban.

A magyar férfi válogatott kerete az Eb-felkészülésre:

Kapusok: ANDÓ Arián (Balatonfüredi KSE), SZÉKELY Márton (Telekom Veszprém), BORBÉLY Ádám (Grundfos Tatabánya), MIKLER Roland (MOL-Pick Szeged)
Jobbszélsők: HORNYÁK Péter (Grundfos Tatabánya), TÓTH Ádám (Budakalász)
Jobbátlövők: BALOGH Zsolt (Grundfos Tatabánya), BARTÓK Donát (TVB Lemgo, német), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányítók: GYŐRI Mátyás (Grundfos Tatabánya), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém), UBORNYÁK Dávid (HE-DO B.Braun Gyöngyös)
Beállók: BÁNHIDI Bence (MOL-Pick Szeged), ROSTA Miklós (MOL-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya), SZŰCS Bence (Telekom Veszprém)
Balátlövők: BODÓ Richárd (MOL-Pick Szeged), JERKOVIC Srecko (Sport-36 Komló), LIGETVÁRI Patrik (Logrono La Rioja), NAGY Bence (FTC-HungaroControl), SZITA Zoltán (Orlen Wisla Plock, lengyel)
Balszélső: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE)

Szövetségi kapitány: GULYÁS István
Edző: Chema RODRIGUEZ
Csapatmenedzser: NAGY László

Felkészülési mérkőzés:
2020. január 4., 16:00, Győr: Magyarország-Csehország

Férfi Európa-bajnokság, 2020. január 9-26., Ausztria-Norvégia-Svédország

Csoportbeosztás:
A-csoport (Graz): Horvátország, Fehéroroszország, Montenegró, Szerbia
B-csoport (Bécs): Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna
C-csoport (Trondheim): Spanyolország, Németország, Litvánia, Hollandia
D-csoport (Trondheim): Franciaország, Norvégia, Portugália, Bosznia-Hercegovina
E-csoport (Malmö): Dánia, Magyarország, Izland, Oroszország
F-csoport (Göteborg): Svédország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország

A csoportok első két-két helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott Eb-csoportmérkőzései:
Január 11. 16:00: Magyarország-Oroszország
Január 13. 20:30: Dánia-Magyarország
Január 15. 18:15: Izland-Magyarország

 

fotó: Magyar Kézilabda Szövetség