Gulyás Michelle csak a párizsi olimpia után készül fel az akadályversenyre

Középúton a játszótér és a katonai kiképzőpálya között.

Tibolya Péter, az UTE szakosztályvezetője szerint se túlságosan nehézre építeni, se mosolyogtatóan könnyűre tervezni nem szabad azt a jövőre bemutatkozó akadálypályát, ami az öttusaversenyek lovasszámát váltja fel.  A sportág elismert szakembere – aki annak az edzői kollektívának a vezetője, amelyik a Vb-ezüstérmes és Eb harmadik helyezett Gulyás Michelle felkészítéséért felelős – úgy vélekedik, hogy egy játszótérre való amolyan „ugrabugráló” gyorsan a nevetség tárgyává válhat, a katonai és rendőri kiképzőpályákra hasonlító építmények viszont megoldhatatlan feladat elé állíthatják az öttusázókat. Akik közül néhányan már most a visszavonulás, vagy a sportágváltás gondolatával foglalkoznak – írta at SzPress Hírszolgálat.

Az áldozati bárány és a bűnbak

Próbálok úriemberként fogalmazni, pedig a sportdiplomácia kötelmeire fittyet hányva szívem szerint asztalt borítanék a nemzetközi szövetség egyes vezetőire. Akik ahelyett, hogy védelmükbe vették volna a lovaglást, és ezt kellő szabálymódosításokkal időben kőbe is vésik, a sportág érdekeit hangoztatva áldozati bárányként kezelték a hagyományos öttusa alapszámát. Olykor felfedezhető volt az elmúlt hónapok eseményeit és kijelentéseit figyelembe véve a jószándék nyoma is, ám felülírta azt az a tendenciózus felelősségáthárítás, ami a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot állította be bűnbakként. Mondván, hogy amit a NOB akar, az szent, az előtt csak leborulni lehet, az ellenkezés eretnek és hiábavaló. Szépen csendesen tudatosult az öttusatársadalom „ellenzéki” oldalán, tagadhatatlanul bennem is, hogy az elnöki tisztet 29 éve betöltő német Klaus Schormann nem úgy akar felállni a székéből 2024-ben, mint akinek a vezetése alatt az öttusa végveszélybe sodródott, majd kikerült az olimpiai játékok versenyprogramjából. Szövetségeseivel összekapaszkodva végül is elérte a célját, amihez elegendő számú kongresszusi szavazat is kellett. Pontos adattal nem szolgálhatok, de úgy gondolom, hogy a támogató voksok több mint a felét szokás szerint azok adták le, akik ugyan az UIPM kötelékébe tartoznak, de az országukban az öttusa nem vert gyökereket, ők valamiért mégis mindig azt teszik és mondják, amit az elnök szeretne

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Tibolya Péter, aki kénytelen elfogadni, hogy pontosan az következett be, amire számítani lehetett.

Így aztán a magyar szakember esetében is igaz lehetne az a mondás, hogy ha valamit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére, de Tibolya és Gulyás esetében ez egy ideig, várhatóan a 2024-es esztendő végéig nem fog megtörténni. Az „Év Öttusázónőjének” megválasztott 22 esztendős UTE büszkeség mestere ugyanis úgy döntött, hogy nem terheli és zavarja össze a versenyzőjét az akadálypálya teljesítéséhez szükséges képességek fejlesztésével, mert éppen elég feladatot jelent számára a 90 percbe sűrített rapid öttusa és az egyetemi tanulmányaival kapcsolatos feladatainak teljesítése.

(fotó: UIPM, Magyar Öttusa Szövetség)

Gulyás szerencséje

Közösen döntöttünk úgy, hogy kivárunk, és csak akkor alakítunk az edzések menetén, ha már egyértelművé vált, hogy valójában mi is lesz a feladat. Megnéztünk minden olyan videót, ami az új versenyszám teszteseményein készült. Láttunk olyat, amin egy vagány iskolásfiú játszi könnyedséggel végig tud robogni, de olyat is, ami egy kiképzésben résztvevő edzett katonát és rendőrt, vagy egy bátor tűzoltót is nagy kihívás elé állít. Egyelőre csak remélni tudjuk, hogy megtalálják az arany középutat, mi pedig ráakadunk egy olyan szakemberre, aki jótanácsokkal lát el minket. Az „éleslövészet” amúgy már jövőre elkezdődik, amikor az U17-es, U19-es és a junior korosztályok világversenyeit már a lovaglás kiiktatásával rendezik meg, vélhetően különféle erősségű akadálypályák felállításával. Egy biztos: a versenyzőknek az általános mellett speciális erőfejlesztő gyakorlatokat is el kell majd végezniük. Erre én azt mondom, hogy lassan a testtel, mert az öttusázóknak a jövőben sem úgy kell kinézniük, mint egy erőfejlesztőnek, vagy egy cselgáncsozónak, mert ha valaki túltolja az izomnövelést, azzal jó nagy öngólt rúghat. Michelle szerencséje, hogy olyan a felépítése és az izomzata, mint ha az akadályversenyt neki találták volna ki, mindez nem változtat azon, hogy mi egyelőre nem térünk le a megszokott útról, ami már eddig is éppen eléggé kanyargós és rázós volt

– hangsúlyozta Tibolya Péter, az Év Öttusázónőjének koordinációs edzője.

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

 

Fotó: Tbolya Péter és Gulyás Michelle gyűjteményéből