Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt Jeddi Mária, a DVSC legendája

A klasszis játékos 12 idényt játszott a Lokiban.

Rövid, súlyos betegség után péntek hajnalban meghalt a DVSC női kézilabdacsapatának kétszeres EHF Kupa-győztes átlövője, Jeddi Mária. Augusztus 19-én lett volna 56 éves…

Bereczky Attila nekrológját olvashatják – írta a debreceni klub honlapja,

„Manyi klublegenda volt, az egyik jelképe annak, amit a DVSC jelent!

Hogy is lettünk barátok?

Nem volt túl hosszú folyamat. Azzal a jellegzetes, „Manyis” mosolyoddal jöttél felém az Aranybika Bartók Termében, öt nappal az elveszített KEK döntő után. 1992 áprilisát írtuk, te pedig odaléptél hozzám és megöleltél. „Nagyon szépet írtál rólunk, köszönjük” – mondtad, én pedig zavartan álltam egyik lábamról a másikra, meglepett az ünnepelt sztár közvetlensége, őszinte szeretete.

Az azóta eltelt majd három évtizedben összefonódott a sorsunk. Volt, hogy naponta találkoztunk, máskor hónapokig nem láttuk egymást, de mindig tudtunk a másikról, mindig örültünk egymásnak.

Emlékszem az utolsó találkozásra is, a belvárosi bank előtt futottunk össze. Ugyanúgy mosolyogtál, ugyanúgy öleltél meg, mint akkor, 1992-ben.

Aztán már csak a rossz híreket hallottam. A lányok, az egykori csapattársak még tudtak veled találkozni, Gyula ott volt melletted, mint életed minden fontos pillanatában. Neked szurkoltunk, mint annyiszor a nagy meccseken, amelyeket a te góljaiddal nyertünk meg!

Ezúttal nem volt esély, legyűrt a gyilkos kór!

Úgy fogok emlékezni Rád, ahogy 1992-ben megöleltél, ahogy a góljaid után a levegőbe csaptam., ahogy felemelted az EHF Kupát.

Egy biztos, elfeledni sosem foglak!

„Örökre velünk maradsz,
őrizzük mosolyodat.”

Bereczky Attila”

Jeddi Máriát a DVSC Kézilabda Kft. és a DVSC Egyesület saját halottjának tekinti!