
Ma hajnalban, 93 esztendős korában elhunyt Tumpek György, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok úszó, az első, aki a mai napig magyar számnak számító 200 pillangón Európa-bajnok és olimpiai érmes lett, míg százon ötször döntött világrekordot.
Íme a Magyar Úszó Szövetség nekrológja Tumpek Györgyről. A negyvenes évek végén egy fiatalember állt meg a neves edző, Sárosi Imre előtt. „Szeretnék magánál úszni” – mondta. Sárosi így válaszolt: „Csibészekkel nem vagyok hajlandó dolgozni.” A fiatalember, akire nagyon is illett e jelző, nem hagyta annyiban: „Ide figyeljen, Sárosi! Fél évig próbálja meg!”
Ezt követően a mester mindent elkövetett, hogy bebizonyítsa az igazát, de a fiatalember is mindent elkövetett, hogy ne a tréner „nyerjen”. Így lett Tumpek Györgyből egy évvel később, 1950-ben a 100 méteres pillangóúszásban magyar bajnok. Aztán az évek során összesen tizenegyszeres. Melbourne-ben 200 méter pillangón pedig bronzérmet szerzett.
Utóbbit a mai napig sajnálja: kicsit eltaktikázta a versenyt.
„Nem volt nagy állóképességem, viszont gyors voltam. Át kellett állnom arra, hogy a végére is maradjon erőm. Elengedtem őket, és mire 150-nél észhez tértem, addigra már tetemes előnyük volt. Hátulról robbantam rájuk. Ha előbb tudok robbantani, nem csak bronzérmes vagyok…”
– mondta utóbb.
És még akad néhány „ha” a pályafutásában. Ha az olimpiai programban szerepelt volna 100 pillangó, azon alighanem utcahosszal nyer, hiszen 1953-ban és 1954-ben ötször döntött világrekordot ezen a távon. Továbbá, ha nem lett volna akkora szája, akkor nem húzzák le az 1952-es játékokra utazók listájáról. Csak hát már a bevezetőben említett párbeszéd is mutatja, Tumpek György sosem arról volt híres, hogy meghúzódik a háttérben – amikor a helsinki játékok előtt egy moszkvai és leningrádi versenykörutat követően a pártházban fogadták az úszódelegációt, a terem valósággal zengett a szovjet úszósport dicséretétől. Ebbe a kórusba hasított bele hősünk megjegyzése: azért a magyarokról se feledkezzünk meg, mert a számok többségét mégiscsak mi nyertük… Hiába volt meg a formaruhája, az utazási okmányokat sohasem kapta kézhez a történtek után…
(Tumpek György; fotó: Képes Sport / MUSZ)
Holott két évvel később kiderült, alighanem egy érmet „felejtettek otthon” a sportvezetők, hiszen a torinói Európa-bajnokságon nagyszerű győzelmet aratott 200 pillangón, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy egyike volt azoknak, akik az 1953-ban a FINA által engedélyezett delfines lábtempóval tökéletesen tudott haladni az új úszásnemben. Megint más kérdés, hogy a egész pályafutását végigkísérő „befejezetlenség” 1954-ben sem kímélte: a torinói eredményhirdetést elmosta a nyitott uszodára törő vihar, azaz élete egyetlen „nagy” aranyérmét követően nem hallgathatta meg a Himnuszt.
A budapesti Európa-bajnokságon még tagja volt a 4×100 vegyesen ezüstérmes váltónak, ezt követően visszavonult, és edzősködni kezdett. A Budapesti Honvédnál kiváló úszók kerültek ki a keze alól, többek között ő trenírozta későbbi szövetségi kapitányunkat, Kiss Lászlót is. Húsz év alatt 52, később legalább magyar bajnoki címet nyerő úszót indított el a pályán –1977-ben viszont nyugdíjba küldték, attól fogva visszahúzódva él szigethalmi otthonában, egészen mostani haláláig.
Tumpek Györgyöt a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti – szomorúan, szívünkben mégis sosem múló szeretettel búcsúzunk tőle.
Fotó: MTI / MUSZ