
A Ferencváros negyeddöntőbe jutott a női kézilabda Bajnokok Ligájájában, köszönhetően annak, hogy a csoportkör 11. fordulójában, szombaton 26-23-ra nyert a Kácsor Grétát soraiban tudó Gloria Bistrita-Nasaud otthonában.
A Ferencváros azzal a tudattal lépett pályára, hogy győzelme és a párhuzamosan zajló csoporttalálkozó kedvező kimenetele esetén akár már ezen a napon közvetlenül biztosíthatja magának a negyeddöntőbe jutást érő első két hely valamelyikét. Allan Heine együttese tíz perc után 5-4-re vezetett a Kácsor Grétát a kezdőcsapatba nevező házigazda ellen, a huszadik percre pedig a remek védekezésére alapozva 9-5-re ellépett. Innen időkérés után öt perc alatt egyenlített a vendéglátó (10-10), pihenőre pedig egygólos FTC-előnnyel vonulhattak a felek – számolt be az MTI.
A fordulást követően is kiegyenlített volt a játék, a zöld-fehérek két gólnál nagyobb vezetést nem tudtak kidolgozni, ekkora különbséggel fordultak a záró tíz percre is (21-19). A hajrára megsérült a ferencvárosi Dragana Cvijic – a támaszkodó lábára estek rá -, de társai nélküle is 25-21-re elhúztak a hazaiaktól az utolsó négy percen belül. Cvijic az utolsó támadásra vissza tudott térni, az FTC pedig – itthoni 32-28-as sikere után – idegenben is legyőzte a Bistritát.
A találkozó legeredményesebbje a román együttest erősítő Bianca Maria Bazaliu lett 11 találattal, a magyar válogatott balátlövő Kácsor két kísérletéből nem lett gól. Vendég részről Angela Malestein hatszor volt eredményes, Laura Glauser 15 lövést hárított.
A Ferencváros biztos negyeddöntőjéhez az is kellett, hogy a Metz győzzön a Podravka Koprivnica vendégeként, az egy hete Érden diadalmaskodó francia együttes pedig 28-26-ra nyert is Horvátországban.
Szemerey Zsófi 17 védéssel, Vámos Petra hat góllal vette ki a részét a csoportot vezető Metz sikeréből. Így a Metz és a Ferencváros is kihagyja a negyeddöntőért zajló rájátszást és várhatja ellenfelét a legjobb nyolc között, függetlenül a csoportkör utolsó három fordulójának eredményeitől.
A mérkőzés összefoglalója:
Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, A csoport:
Gloria Bistrita-Nasaud (román) – FTC-Rail Cargo Hungaria 23-26 (11-12)
lövések/gólok: 48/23, illetve 49/26
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 2/2
kiállítások: 2, illetve 4 perc
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. Metz | 11 | 10 | 1 | – | 325–291 | +34 | 21 |
2. FTC | 11 | 9 | – | 2 | 305–270 | +35 | 18 |
3. Podravka Vegeta | 11 | 5 | 1 | 5 | 295–301 | –6 | 11 |
4. CSM Bucuresti | 10 | 5 | – | 5 | 290–282 | +8 | 10 |
5. Ljubljana | 10 | 4 | – | 6 | 274–291 | –17 | 8 |
6. Gloria Bistrita | 11 | 3 | – | 8 | 302–316 | –14 | 6 |
7. Storhamar | 9 | 2 | 1 | 6 | 234–245 | –11 | 5 |
8. Nyköbing | 9 | 1 | 1 | 7 | 244–273 | –29 | 3 |
fotó: ehfcl.com