Az amerikai válogatott hátrányból nyert Finnország ellen a phjongcshangi téli olimpia női jégkorongtornáján.
A finnek az első harmad utolsó percében szereztek vezetést, de a második játékrész közepén az amerikaiak 2:31 perc alatt két gólt lőttek, és fordítottak. Az előző olimpián ezüstérmes tengerentúli együttes az utolsó percben üres kapus góllal biztosította be győzelmét.
A címvédő kanadai válogatott győzelemmel kezdett a phjongcshangi téli olimpia női jégkorongtornáján, miután vasárnap 5-0-ra múlta felül az orosz együttest.
A női jégkorong 1998 óta szerepel az ötkarikás játékok programján. Első alkalommmal a kanadaiak az amerikaiak mögé szorulva ezüstérmesek lettek, azóta viszont sorozatban négyszer is diadalmaskodtak, ráadásul 2002 óta nem vesztettek mérkőzést az olimpiákon.
Eredmény (az olimpia honlapjáról):
jégkorong, nők, A csoport, 1. forduló:
Egyesült Államok-Finnország 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
Kanada-Olimpiai Sportolók Oroszországból (OAR) 5-0 (0-0, 3-0, 2-0)
Az erősebb A csoportból az első kettő közvetlenül az elődöntőbe jut, a harmadik és negyedik pedig játszik a négy közé kerülésért a B csoport második, illetve első helyezettjével. A másik kvartettben Japán, Svédország, Svájc és az egyesített koreai csapat szerepel.
(MTI)