Győzelemmel kezdett Korpási Bálint és Lőrincz Viktor a birkózó-vb-n

A várakozásoknak megfelelően jól indult a párizsi birkózó-világbajnokság magyar szempontból: a két friss Európa-bajnok, Korpási Bálint (71 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) könnyed sikerrel nyitott és jutott be a nyolcaddöntőbe.

A vb első két napján a kötöttfogásúak küzdelmei zajlanak az impozáns AccorHotels Arenában, vagyis a magyar küldöttség legerősebb szakágának képviselőire vár a feladat, hogy megadják a jó alaphangot.

A hétfői versenynapot különösen nagy várakozás előzi meg magyar részről, mivel négy klasszis, a címvédő Korpási és az olimpiai ötödik, vb-bronzérmes Lőrincz Viktor mellett a háromszoros Eb-első, olimpiai második Lőrincz Tamás (75 kg), illetve a 2009-es világbajnok Kiss Balázs (98 kg) lép szőnyegre.

Közülük legkorábban Korpásit szólították a küzdőtérre az osztrák Benedikt Puffer ellen, akinek nem volt eddig komolyabb eredménye, s gyorsan kiderült, hogy nem véletlenül. A BVSC birkózója ugyanis egy perc „kóstolgatás” után levitte, majd billentette, a szünet után pedig a levitelt követően kiemelte és eldobta ellenfelét, így 9-0-s technikai tussal győzött.

Lőrincz Viktor még csapattársánál is kevesebb időt töltött a szőnyegen, két és fél perc alatt 8-0-s technikai tussal verte az indiai Ravinder Khatrit, aki minimális ellenállást tanúsított az idén kirobbanó formában versenyző ceglédi birkózó ellen.

Lőrincz Tamás és Kiss Balázs később vívja első meccsét, előbbi a palesztin Rabie Halil, utóbbi pedig az orosz Musza Jevlojev ellen, egyaránt a 16 közé kerülésért.

(MTI)

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vélemény, hozzászólás?