Győzelemmel kezdett Stollár Fanny Houstonban

Megnyerte első mérkőzését Stollár Fanny a 150 ezer dolláros összdíjazású houstoni tenisztornán. A legfrissebb világranglistán már 120. helyen álló magyar versenyző két játszmában győzte le amerikai ellenfelét.

A magyar teniszező sajtócsapatának kedd esti közlése szerint a selejtezőből feljutó amerikai Ann Li (310.) ellen játszotta első mérkőzését Houstonban, aki alaposan meg is nehezítette a dolgát, hiszen az első játszmában már 5:3-ra is vezetett. Azonban Stollár ezután sorozatban hat gémet nyert, s ezzel nem csak az első játszmát húzta be 7:5-re, hanem megalapozta a második szett megnyerését is, amit végül 6:3-mal abszolvált.

Nem játszottam igazán jól, de mentségemre szóljon, hogy mínusz két fokban még soha nem teniszeztem. Persze a lényeg, hogy így is sikerült nyerni, holnapra pedig már 10 fokot jósolnak, remélem a játék is jobban megy majd” – mondta el a találkozó után Fanny, aki előző este vendéglátóival, a helyi kosárlabdacsapat, a Houston Rockets tulajdonosának családjával ünnepelte meg 20. születésnapját egy szolid vacsora keretében.

Következő ellenfele szerdán megint egy amerikai versenyző, mégpedig az Ellie Halbauer (336.)–Jacquelina Cako (503.) találkozó győztese lesz.

ITF-TORNA, HOUSTON (150 ezer dollár, kemény pálya), női egyes, 1. forduló:
Stollár (5.)–Li (amerikai) 7:5, 6:3