
Két dobogós helyet és több értékes helyezést hozott az egri VK harmadik napja, Hajmási Éva tőrben, Tarjányi István kardban állhatott fel a dobogó harmadik fokára, Krajnyák Zsuzsanna ötödik lett, míg Dani Gyöngyi szerzett hallatlanul fontos pontokat hetedik helyezésével a B kategóriában.
A magyar kerekesszékes vívó-válogatott hivatalos facebook oldalának szombati beszámolója szerint a fiúk kezdtek és Istvánnak minden pontra szüksége van a paralimpiai kvalifikáció megszerzéséhez, így létfontosságú volt, hogy a rosszul sikerült párbajtőrverseny után minél előrébb kerüljön a kard egyéniben. Ez hallatlan izgalmak közepette zajlott, a negyeddöntőben egyetlen találattal bizonyult jobbnak orosz vetélytársánál, majd az elődöntőben a végső győztestől szenvedett vereséget és szép bronzérmet vehetett át.
(Tarjányi István – zöldben -, fotó: MPB / Hoffer Szilvi (Sziltó Sportphotography)
Ugyanilyen fontos volt a jó szereplés Dani Gyöngyi számára, aki tavalyi sérülése után igyekszik felkapaszkodni a világranglistán, és ezúttal a biztató hetedik helyig jutott a női tőr B kategóriában.
Női tőr A kategóriában a már biztos kvalifikációs helyzetben levő Hajmási Éva nyert bronzérmet, míg Krajnyák Zsuzsi lett ötödik, számukra ez a verseny már inkább a paralimpiai felkészülés jegyében zajlott, a gratuláció természetesen így is jár nekik és mestereiknek.
Az utolsó versenynapon csapatversenyeket rendeznek Egerben, a világbajnoki címvédő női tőr (Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, 10:00) és a férfi kardcsapat (Göttlinger Dániel, Osváth Richárd, Tarjányi István, Zsolnai Sándor, 9:00) veszi fel a küzdelmet a világ legjobbjaival.
Eredmények:
Férfi párbajtőr A kategória, 45 induló
Göttlinger Dániel 1 győzelem/5 vereség
Somogyvári Imre 0/6, kiesett
32 között:
Göttlinger-Platania (francia) 4-15
Végeredmény:
1. Gilliver (brit)
2. Saburov (orosz)
3. Juszupov (orosz) és Schmidt (német)
… 34. Göttlinger Dániel
… 45. Somogyvári Imre
Férfi kard B kategória, 24 induló
Tarjányi István 3/1
16 között:
Tarjányi-Onda (japán) 15-8
Negyeddöntő:
Tarjányi-Kamacin (orosz) 15-14
Elődöntő:
Tarjányi-Castro (lengyel) 5-15
Végeredmény:
1. Castro (lengyel)
2. Triantafillu (görög)
3. Tarjányi István (edzője: Pákey Béla) és Kurzin (orosz)
Női tőr A kategória, 34 induló
Hajmási Éva 3/1
Krajnyák Zsuzsanna 5/0
32 között:
mindketten kiemeltek
16 között:
Hajmási-Van Achtenberg (török) 15-8
Krajnyák-Szicseva (orosz) 15-11
Negyeddöntő:
Hajmási-Trigilia (olasz) 15-13
Krajnyák-Jevdokimova (orosz) 11-15
Végeredmény:
1. Ju (hong-kongi)
2. Morkvics (ukrán)
3. Hajmási Éva (edzője: Beliczay Sándor és Szirmai Bendek) és Jevdokimova (orosz)
5. Krajnyák Zsuzsanna (edzője: Feczer Viktor)
Női tőr B kategória, 26 induló
Dani Gyöngyi 4/2
Mező Boglárka 3/3
32 között:
Dani kiemelt
Mező-Abe (japán) 15-12
16 között:
Dani-Csung (hong-kongi) 15-10
Mező-Santos (brazil) 11-15
Negyeddöntő:
Dani-Jana (thaiföldi) 15-7
Végeredmény:
1. Jana (thaiföldi)
2. Bojkova (orosz)
3. Vio (olasz) és Santos (brazil)
… 7. Dani Gyöngyi (edzője: Feczer Viktor)
… 14. Mező Boglárka
fotók: Magyar Paralimpiai Bizottság / Hoffer Szilvi (Sziltó Sportphotography)