Halász Bence döntőbe jutott az atlétikai Eb-n

Remekül alakult Halász Bence számára a férfi kalapácsvetés selejtezője az Európa-bajnokságon. A Szombathelyi Dobó SE versenyzője már első kísérletével megdobta a döntőbe jutáshoz szükséges szintet.

Halász Bence a férfi kalapácsvetés selejtezőjének későbbi, „B” csoportjában kapott helyet, ahol már elsőre 77,72 métert dobott. A Szombathelyi Dobó SE atlétája ezzel 22 centiméterrel a kvalifikációs szint felett teljesített, így többször már nem is kellett dobókörbe állnia a szerda délelőtt folyamán – számolt be a magyar szövetség.

Nagyon örülök, hogy sikerült első dobásra teljesíteni a kvalifikációs szintet. Nagyon izgultam, mert a selejtezőt egy sokkal stresszesebb dolognak tartom, mint magát a döntőt. A formám rendben van, mert még egy kicsit izgulós, visszafogott, félig-meddig elrontott dobással is sikerült ekkora eredményt elérni. Egy picit megbotlottam dobás közben a saját lábamban, de abszolút uraltam a helyzetet. Éreztem, hogy bent maradtam a dobókörben, utána már csak hátul kellett kijönni

– mondta a 25 éves kalapácsvető, akinek a fináléja csütörtök este 20:10-kor veszi majd kezdetét a müncheni Olympiastadionban.

A kalapácsvetés selejtezőjében további két magyar is érdekelt volt: Rába Dániel 71,59 méterrel a 14. lett, az olimpiai bajnok Pars Krisztián három érvénytelen dobással helyezetlenül zárt.

„Nem vagyok annyira elégedett a dobásommal, voltak ennél sokkal jobb eredményeim is nem csak idén, de tavaly is. Másfél héttel ezelőtt még apróbb sérülésekkel bajlódtam, ezek miatt előjöttek technikai problémák is. Remélem, hogy ez minél hamarabb meg fog oldódni. Még sokat kell erősödnöm és technikailag is fejlődnöm kell, de még csak 24 éves vagyok, szóval még lesz időm erre, rengeteg évem van még”

– értékelt Rába Dániel a selejtezőt követően.

Ez pályafutásom második három ikszes versenye, ilyen is van az életben. A dobás technikai részével vannak problémáim, így nem tudom a mozgásnak a hajtás részét jól megcsinálni. Továbbra is a budapesti világbajnokság a fő célom, szeretnék sérülésmentesen felkészülni

– mondta az Európa-bajnokságra 40 évesen kijutó Pars Krisztián.

Az Eb-n kint lévő sok magyar atlétához hasonlóan Molnár Janka is élete első felnőtt világeseményén vesz részt a bajor fővárosban. A TSC-Geotech fiatalja 57.38 másodpercet futott 400 m gáton, amivel összesítésben a 19. hely lett az övé.

Nem jött ki úgy a ritmus a gátak között, ahogyan szerettem volna. Már a hatodik-hetedik gátnál nagyon elfáradtam. A Gyulai István Memorial egy héttel ezelőtt sokkal könnyedebben ment, nem tudom, hogy ez most miért sikerült ennyire nehézkesre. Nem vagyok izgulós típus, nem szoktam ilyen módon extra terhet tenni magamra. Nagyon jó formában várhattam ennek a részét a szezonnak, akár 5-6 tizeddel jobb idő is bennem van, mint az 56.03-as egyéni csúcsom. Hátha a váltóban kijön belőlem ez a jó eredmény, ahol én leszek a csapat befutóembere

– mondta a még mindig csak 21 esztendős Molnár Janka, akit péntek délelőtt a női 4×400 méteres váltóban láthatunk még a kontinensviadalon.

Magyar csúcstartó hétpróbázónk, Krizsán Xénia is megkezdte szereplését Münchenben: 100 méteres gátfutásban 13.77 másodperc alatt ért célba, magasugrásban pedig 1,77 méteren zárt – utóbbi eredmény az idei legjobbjának számít.

Rengeteget jelent számomra, hogy sikerült az 1,77 méteres magasságot átugrani, elégedett vagyok vele. Remélem, hogy a folytatásban több szám is hasonlóan hasonlóan jól fog menni

– mondta a magasugrás után az MTK Budapest atlétája, aki két versenyszámot követően 1952 ponttal a 12. helyen áll. Folytatás este a súlylökéssel és a 200 méterrel.

Férfi diszkoszvetésben Szikszai Róbert csupán egyetlen pozícióval maradt le a döntőről.

„A dobókör nagyon jó, picit kavargott a szél. Az első két dobásommal elégedett vagyok, alig pár centiméter volt a kettő között. Ha utolsóra egy méterrel sikerült volna nagyobbat dobnom, akkor nem kellene most izgulnom”

– mondta még a második csoport kvalifkkációjának kezdete előtt az NYSC versenyzője, aki 61,32 méterrel végül a 13. lett.

A legjobb eredmény a szlovén Kristjan Ceh nevéhez fűződött, aki 69,06 méteres új versenycsúcsot dobott. A mezőny másik magyar résztvevője, az FTC színeiben induló Huszák János 59,99 méterrel a 20. helyen zárt.

Július 26-án tudtam csak a szezont a szokásos márciussal szemben, mert év elején bokasérülést szenvedtem. Ezután a hajlítómmal, a derekammal és a térdemmel is bajlódtam, de próbáltuk összedrótozni magunkat az Európa-bajnokságra, aminek a szintjét még tavaly dobtam meg. Úgy számoltunk, hogy olyan 62-63 méter kell majd a döntőbe jutáshoz, ez valóban elég is lett volna. Múlt héten a Gyulai István Memorialon jól tudtam dobni, ez a mai napra sajnos nem igaz, de legalább már el tudtam kezdeni versenyezni

– mondta a szezon nagy részében Zágrábban készülő diszkoszvető.

Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség