Halász Bence döntőbe jutott az Eb-n

Halász Bence bejutott a kalapácsvetés keddi döntőjébe a berlini atlétikai Európa-bajnokságon, Pásztor Bence búcsúzott a selejtezőben.

A szombathelyiek junior világ- és U23-as Európa-bajnok versenyzője az első selejtezőcsoportban szerepelt, ezzel a számmal kezdődött a kontinensbajnokság. A kalapácsvetőknek szinte a kongó Olimpiai Stadionban kellett dobniuk az előnapon – az Eb első hivatalos napja a kedd lesz -, a nézők csak lassan szállingóztak, az újságírók többsége is ezen a napon érkezett, az ülésrenddel még nem is készültek el a szervezők. A kalapácsvető ketrecre ugyan némi árnyékot vetett a nézőtér feletti tető, de a versenyzőknek a több mint 30 fokos meleggel, s a tűző nappal is meg kellett küzdeniük.

A selejtezőszint 76 méter volt, illetve a legjobb 12 folytathatta a fináléban. A 21 éves Halász Bence, aki idén érte el 79,57 méteres egyéni csúcsát, elsőre azonnal a szintet jelző sárga vonalon túlra dobta a szert, s 76,81 méterrel a mezőnyből elsőként teljesítette a fináléhoz szükséges eredményt.
Jól ment a mozgás a bemelegítésnél, lazának éreztem magam, de amikor szólítottak, azért megremegett a lábam” – nyilatkozott az MTI-nek Halász Bence.

Hozzátette: képesnek érezte magát, hogy elsőre megdobja a szintet, de félt, nehogy „elstresszelje”.
Nekem a selejtező mindig nehezebb, ez a nagyobb teher. A döntő majd egy más verseny lesz” – mondta a Dobó SE nehézatlétája, aki 79,57-es eredményével a negyedik a nevezettek között.

Pásztor Bence a második csoportban 69,02 méterrel kezdett, majd 69,66-ra javított, s 68,85-tel zárt. A fehérvári dobó a 26. helyen végzett.

A 76 méteres szintet Halász Bence mellett a két lengyel, a háromszoros világbajnok Pawel Fajdek (77,86 m) és az olimpiai bronzérmes Wojciech Nowicki (76,03), valamint a fehérorosz Pavel Barejsa (76,47 m) dobta túl. A 12-es döntőhöz 73,19 méter is elégnek bizonyult.

A kalapácsvetés fináléját kedden 18.45-kor rendezik.

(MTI)

fotó: MASZ / Igaz Bálint