Hamarosan visszatérhet a Tampa Bay Lightning sztárhokisa

Steven Stamkos, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Tampa Bay Lightning csípőműtéten átesett sztárja kész visszatérni, mihelyst újraindul a szezon.

A gárda vezetőedzője, Jon Cooper az NHL honlapján elmondta, hogy a csatár napról napra jobban van március 2-i operációját követően. Eredetileg 6-8 hetes felépülést jósoltak neki, és ha a remények szerint június-júliusban megint lehet majd játszani, akkor teljes értékű lesz – számolt be szombaton az MTI.

Stamkos 29 góljával és 66 pontjával az orosz Nyikita Kucserov mögött a második helyen áll a házilistán. A sérülése miatt hét mérkőzést hagyott ki, majd a szezon március 12-én félbeszakadt a koronavírus-járvány miatt.

Cooper elmondta, a kényszerszünetben naponta 3-4 játékosával beszél – például Luke Schennek már gratulált is, mert gyermeke született -, de inkább az a fontos, hogy tartsák a kapcsolatot.

A tréner osztja azoknak a véleményét, akik szerint a több hónapos leállás miatt minden idők legkeményebb alapszakasz-hajrája és rájátszása következhet, hiszen gyakorlatilag minden sérült felépülhet, és komplett keretekkel lehet nekivágni a szezon legfontosabb részének. Sokak szerint olyan csapatok, mint a Tampa vagy a Toronto Maple Leafs, ahol sok fiatal játékos szerepel, még jobbak, energikusabbak lesznek az újrainduláskor.

Az NHL a tervek szerint júliustól folytatódna, divíziónként egy városban, azaz összesen négy, esetleg öt helyszínen fejeznék be az alapszakaszt limitált nézőszámmal vagy zárt kapuk mögött. A júniusi 2-3 hetes központi edzőtábort követően a csapatokra még 11-14 mérkőzés vár a playoff előtt.

 

fotó: nhl.com