Három érmet szereztek a magyarok az ifjúsági judo Eb-n

Két ezüst- és egy bronzéremmel, továbbá egy ötödik és két hetedik helyezéssel zárta a magyar válogatott a varsói ifjúsági Európa-bajnokság egyéni küzdelmeit. A csapatversenyben a mieink az ötödik helyen végeztek.

A Judoinfo szakportál beszámolója szerint harminckilenc ország négyszázharmincegy judósa – köztük tizenkilenc magyar – lépett tatamira a varsói COS Torwar sportcsarnokban. Valamelyest visszafogottabb elvárásokkal tekintettek a korosztályos nemzetközi megméretés elé a magyar judopalánták szövetségi edzői. Bíró Norbert és Bejczi Zsuzsanna is úgy fogalmazott az Utanpotlassport honlapjának, hogy összességében egy-egy érmet és pontszerző helyezést remélnek fiatal versenyzőinktől. Ehhez képest már az első nap teljesültek a kimondott remények, hiszen Mamira Lucát és Farkas Bencét is csupán a fináléban múlta felül ellenfele.

A 40 kilogrammosok között az egész nap eksztázisban versenyző Mamira Luca verekedte át magát a különböző riválisokon. Első akadályán, a török Ecre Alayildizen még könnyedén túljutott, ipponnal verte riválisát, aztán az elődöntőben az orosz Karina Minnyikajeva ellen is bravúrosan szerepelt, elvégre egy vazari értékű akcióval legyűrte őt is. A mindent eldöntő mérkőzésen azonban az örmény Susanna Sztyepanyan már túl erősnek bizonyult, a vazari ezúttal nem Luca neve mellé került. Az ezüstérem ennek ellenére ragyogóan csillogott a Toto Sport SE tizenöt éves reménységének nyakában.

(Farkas Bence (balról) a dobogó második fokára állhatott)

Remek napot fogott ki az 55 kilogrammos súlycsoportban vitézkedő Farkas Bence. A Rákosvidéke Hajtós DSE sportolója ellentmondást nem tűrően küzdötte le az útjába kerülő ellenlábasokat. Előbb az ukrán Vladiszlav Kolobov ellen ért el vazarit, majd ippont, utána a francia Driss Masson Pbilout is legyűrte. Az elődöntőben az azeri Nijat Mammadli ellen a vártnál is simábban győzött Bence, a fináléban azonban Vincenzo Skenderi már túl rágós falatnak bizonyult: négy perc judo után egy vazarival nyert a taktikusan versenyző olasz fiú, és bezsebelte az aranyérmet. A magyar judoka pedig megszerezte a csapat második ezüstjét a varsói Európa-bajnokságon.

Rajtuk kívül is szerepeltek magyarok a kontinensbajnokság nyitónapján: Barczikay Ákos (50 kg, Óbudai JC), Pomázi Dominik (55 kg, Ceglédi VSE), Kőszegi Rebeka (48 kg, BHSE) a kilencedik helyen zárta a viadalt, emellett Gombás Bálint (60 kg, Győri AC), Marosi Bálint (60 kg, Óbudai JC), Vaska Fanni (44 kg, Ippon Judo Tatabánya) és Kriza Anna (48 kg, Miskolci VSC) pedig ezúttal helyezetlenül zárta az Európa-bajnokságot.

A második versenynapon a fiúk 66 kilogrammos versenyében Szegedi Dániel (Ceglédi VSE) a bronzmeccsig jutott, amiután a görög színekben versenyző Mihail Cutlasvilit, majd a német David Sperlichet is ipponnal verte meg. Az elődöntőben az orosz Adam Cecsojevtől vereséget szenvedett, így a bronzéremért küzdhetett a holland Mo van Dunnal, akitől ipponnal kikapott, ezzel az ötödik helyen fejezte be a versenyt.

A súlycsoport másik magyar indulója, Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya) már az első meccsén ipponnal alulmaradt a montenegrói Jahja Jurkoviccsal szemben. A leányok 52 kilogrammos súlycsoportjában Harmath Eszter (UTE) kilencedik lett, amiután német és portugál ellenfelét megverte, viszont az osztrák Anika Schichótól, majd a vigaszágon az orosz Lilija Nugajevától vereséget szenvedett.

A 63 kilogrammos súlycsoportban Nyíri Nikolett megnyerte az első mérkőzését a fehérorosz Darja Szemjanyuk ellen, a következő fordulóban azonban ipponnal kikapott a belga Alessia Corraótól, aki később eljutott a fináléig. Ezzel a Rákosvidéke Hajtós DSE judósa a vigaszágra került, ahol ipponnal győzött a svájci Sarina Buffet ellen, de amiután a török Ayten Yeksantól vereséget szenvedett, a hetedik helyen zárt. A súlycsoport másik magyarja, Sipos Dorina (Szatymazi SE) a brit Grace Griffith legyőzésével az első fordulón még túljutott, utána viszont előbb a horvát Katarina Kristótól, majd a vigaszágon a lengyel Agata Palkától is kikapott, így helyezetlenül zárt.

(Sáfrány Péter (jobbról) szerezte a mieink harmadik érmét)

A következő dobogós helyezésre szombatig, az utolsó egyéni versenynapig kellett várnunk. A harmadik magyar érmet, ez esetben bronzot, a 81 kilogrammosok mezőnyében szereplő Sáfrány Péter szállította. A Miskolci VSC versenyzője bár a negyddöntőben vereséget szenvedett, a vigaszágon pazar menetelésbe kezdett, sorozatban három mérkőzést nyert, a bosnyák Baszicsot, a portugál Limát és a lengyel Kociolt is felülmúlta.

Rajta kívül még egy magyar jutott a legjobb nyolc közé, a +70 kilogrammosok mezőnyében a Győri AC sportolója, Farkas Szilvia a hetedik helyen zárta a kontinensversenyt. Sági Nikolett (70 kg, Ceglédi VSE) és Ijjas Attila (90 kg, BHSE) a kielncedik helyen végzett, Turánszki Zalán (90 kg, Miskolci VSC) ezúttal nem ért el helyezést.

Az Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben végül huszonnégy ország tudott érmet szerezni, a legjobban az olasz válogatott teljesített (4 arany, 1 ezüst, 2 bronz), az éremtáblázat képzeletbeli dobogójára még Oroszország (2, 2, 8) és Törökország (2, 1, 2) került. A mieink a két ezüst- és egy bronzéremmel a tizenegyedik helyet szerezték meg.

Vasárnap, a vegyes csapatversenyben a mieink a negyeddöntőben Románia válogatottjával kezdtek, s kiélezett csatában, 3–3-as döntetlen után a sorsolás szeszélye miatt vereséget szenvedtek. A vigaszágon Ausztria csonka csapatát (egy súlycsoportban nem indítottak versenyzőt) kellett legyőzni a bronzmérkőzés lehetőségéért. Ez tulajdonképpen gond nélkül sikerült (4–0), így következhetett a bronzmeccs, a jóval esélyesebb Oroszország válogatottja ellen. Sajnos az oroszok dolgát megnehezíteni sem sikerült (1–4), így legjobbjaink az ötödik helyen zárták az Európa-bajnokságot.

Ifjúsági Európa-bajnokság, Varsó

FÉRFIAK

50 KG (24 induló)
1. Romain Valadier Picard (francia)
2. Mikita Holoborodko (ukrán)
3. Nika Bacsiasvili (grúz)
3. Alexandru Matei (román)
5. Louis Pestelard (francia)
5. Ariel Shulman (izraeli)
7. Dmitrij Zeljanko (fehérorosz)
7. Andrei Anghel (román)
9. BARCZIKAY ÁKOS (Óbudai JC)

55 KG (28 induló)
1. Vincenzo Skenderi (olasz)
2. FARKAS BENCE (Rákosvidéke Hajtós DSE)
3. Kamran Suleymanov (azeri)
3. Nijat Mammadli (azeri)
5. Jafim Vitkuszki (fehérorosz)
5. Vladiszlav Kolobov (ukrán)
7. Berat Bahadir (török)
7. Emile Notebaert (francia)
9. POMÁZI DOMINIK (Ceglédi VSE)

60 KG (38 induló)
1. Turan Bayramov (azeri)
2. Muhammed Demirel (török)
3. Andarbek Arszunukajev (orosz)
3. Rizvan Magomadov (orosz)
5. Andrejs Skomorohovs (lett)
5. Vladiszlav Kazimirov (ukrán)
7. Georgiosz Balardzsisvili (ciprusi)
7. Antonin Dvoracek (cseh)
MAROSI BÁLINT (Óbudai JC) és
GOMBÁS BÁLINT (Győri AC) helyezetlen

66 KG (40 induló)
1. Adam Cecsojev (orosz)
2. Szajkan Sabikanov (orosz)
3. Mihail Cutlasvili (görög)
3. Mo van Dun (holland)
5. SZEGEDI DÁNIEL (Ceglédi VSE)
5. Rosztiszlav Bereznij (ukrán)
7. Matin Rzazade (azeri)
7. David Dyshel (izraeli)
SZABÓ ÁRON (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

73 KG (37 induló)
1. Adam Kopecky (cseh)
2. Luigi Centracchio (olasz)
3. Dzsanis Juszejenka (fehérorosz)
3. Alekszandar Rajicsics (szerb)
5. Vugar Talibov (azeri)
5. Alexandre Tama (brit)
7. Jarne Duyck (belga)
7. Panagiotis Shakos (ciprusi)

81 KG (22 induló)
1. Ihvan Jegyilszultanov (orosz)
2. Timur Valjejev (ukrán)
3. SÁFRÁNY PÉTER (Miskolci VSC)
3. Mihail Avgyejev (orosz)
5. Akaki Dzsaparidze (grúz)
5. Albin Kociol (lengyel)
7. Iftach Badash (izraeli)
7. Pedro Lima (portugál)

90 KG (23 induló)
1. Kenny Liveze (francia)
2. Dzsavad Guszejnov (orosz)
3. Tornike Poladisvili (grúz)
3. Daniele Accogli (olasz)
5. Michal Jedrzejewski (lengyel)
5. Karl Priilinn Turk (észt)
7. Gizo Gugunasvili (grúz)
7. Martynas Paskevicius (litván)
9. IJJAS ATTILA (BHSE)
TURÁNSZKI ZALÁN (Miskolci VSC) helyezetlen

+90 KG (22 induló)
1. Giga Tatiasvili (grúz)
2. Irakli Demetrasvili (grúz)
3. Ahmed Magomadov (orosz)
3. Huseyn Mammedov (azeri)
5. Nodar Onoprjenko (orosz)
5. Mathias Anglionin (francia)
7. Josip El Sawy (német)
7. Mikita Sztaravojtov (fehérorosz)

NŐK

40 KG (13 induló)
1. Susanna Sztyepanyan (örmény)
2. MAMIRA LUCA (Toto Sport)
3. Giorgia Hagianu (román)
3. Pauline Cuq (francia)
5. Karina Minnyikajeva (orosz)
5. Chiara Antonina Dispenza (olasz)
7. Ecre Alayildiz (török)
7. Alina Lazarjeva (orosz)

44 KG (20 induló)
1. Hanife Ozcan (török)
2. Anasztaszija Balaban (bolgár)
3. Aya Louchene (francia)
3. Tereza Bodnarova (cseh)
5. Merve Azak (török)
5. Marina Vorobjeva (orosz)
7. Joshlyn Supusepa (holland)
7. Meghan Vo (francia)
VASKA FANNI (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

48 KG (29 induló)
1. Assunta Scutto (olasz)
2. Raquel Brito (portugál)
3. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
3. Iasmina Covaciu (román)
5. Buketnur Karabulut (török)
5. Chloe Deversain (francia)
7. Sabina Aliyeva (azeri)
7. Sindi Vainshtein (izraeli)
9. KŐSZEGI REBEKA (BHSE)
KRIZA ANNA (Miskolci VSC) helyezetlen

52 KG (33 induló)
1. Veronica Toniolo (olasz)
2. Anika Schicho (osztrák)
3. Lilija Nyugajeva (orosz)
3. Marjam Ahmadova (orosz)
5. Palina Szleszarenka (fehérorosz)
5. Lycia Guebli (francia)
7. Romi Dori (izraeli)
7. Vladiszlava Sznitko (ukrán)
9. HARMATH ESZTER (UTE)

57 KG (29 induló)
1. Ozlem Yildiz (török)
2. Florentina Ivanescu (román)
3. Kszenyija Galickaja (orosz)
3. Natalja Jelkina (orosz)
5. Alexe Wagemaker (holland)
5. Sara Lisciani (olasz)
7. Aytaj Gardashkhanli (azeri)
7. Fationa Kasapi (koszovói)

63 KG (30 induló)
1. Alessia Corrao (belga)
2. Laura Vazquez (spanyol)
3. Lidia Brancseva (bolgár)
3. Ayten Mediha Yeksan (török)
5. Katarina Kristo (horvát)
5. Tatyana Guzun (orosz)
7. NYÍRI NIKOLETT (Rákosvidéke Hajtós DSE)
7. Agata Palka (lengyel)
SIPOS DORINA (Szatymazi SE) helyezetlen

70 KG (26 induló)
1. Ai Tsunoda (spanyol)
2. Una Dolgilevica (lett)
3. Katarzyna Sobierajska (lengyel)
3. Yael van Heemst (holland)
5. Nino Gulbani (grúz)
5. Elisabeth Pflugbeil (német)
7. Carolina Mengucci (olasz)
7. Tia Scheerat (német)
9. SÁGI NIKOLETT (Ceglédi VSE)

+70 KG (17 induló)
1. Erica Simonetti (olasz)
2. Oxana Diacenco (moldovai)
3. Asya Tavano (olasz)
3. Hilal Ozturk (török)
5. Liz Ngelebeya (francia)
5. Alekszandra Zagirova (orosz)
7. FARKAS SZILVIA (Győri AC)
7. Gvanca Somkisvili (grúz)

 

A csapatversenyben:
1. Törökország
2. Románia
3. Hollandia
3. Oroszország
5. MAGYARORSZÁG
5. Grúzia
7. Olaszország
7. Ausztria

Fotó: EJU, Gabriel Juan; EJU, Rui Telmo Romao

főkép: Mamira Luca (balról) ezüstérmet szerzett Varsóban