Három magyar női tőröző a második fordulóban

Három magyar női tőröző folytathatja szereplését pénteken a legjobb 32 között a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Kreiss Fanni fölényesen verte Alely Hernandezt, mexikói ellenfele 7-0 után tudott először tust adni. Ugyancsak könnyedén lépett túl Kondricz Kata az üzbég Jana Alborován, Mohamed Aidának viszont meg kellett küzdenie a sikerért Kate Beardmore-ral szemben. Az asszó első felében 9-4-re elhúzott, de ezt nem követte sima győzelem, mert egy kicsit leeresztett, és a brit ezt kihasználva felzárkózott, sőt 10-11-nél már ő vezetett. Maradt fordulat a végére is, a magyar tőröző ekkor már ismét „élesebb” volt, és három találat különbséggel nyert.

A négy hazai vívó közül egyedül Lupkovics Dórának nem sikerült a második fordulóba jutnia, de neki volt a legerősebb ellenfele a világranglistán tizedik Jeon Hi Szuk személyében. A jórészt szoros asszóban többnyire a dél-koreai vezetett, de Lupkovics egy pillanatra sem adta fel a küzdelmet. Még 10-14-nél sem, 13-14-re feljött, majd egy pást végi akciónál, melynél az ázsiai vívó már szorult helyzetben volt, az asszóvezető Jeonnak ítélte a pontot.

Eredmények:

a 64 között:
Kreiss Fanni-Alely Hernandez (mexikói) 15-5
Kondricz Kata-Jana Alborova (üzbég) 15-8
Mohamed Aida-Kate Beardmore (brit) 15-12
Jeon Hi Szuk (dél-koreai)-Lupkovics Dóra 15-13

 

fotó: MTI/Czagány Balázs