Háromgólos előnyben a MOL-Pick Szeged

A MOL-Pick Szeged házigazdaként 31-28-ra legyőzte a címvédő Telekom Veszprém csapatát a férfi kézilabda NB I döntőjének első, szerdai mérkőzésén.

Legutóbb több mint két évvel ezelőtt, 2019. május 26-án találkozott egymással a két csapat nézők előtt Szegeden. A hazaiak keretéből Luka Stepancic, Nik Henigman, a vendégektől Vuko Borozan, Nikolaj Markussen, Manuel Strlek, Danyiil Siskarjov és Rasmus Lauge Schmidt hiányzott – számolt be az MTI.

Pontatlan lövések és kapusbravúrok tarkították a játékot a meccs első negyedében. Előbb a Szeged, majd a Veszprém vezetett két találattal, a házigazdák pedig a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra álltak át. A huszadik percben a címvédő brazil beállója, Rogerio Moraes piros lapot kapott, mert védekezés közben a kezével eltalálta Matej Gaber fejét. A továbbiakban is szoros volt az eredmény, a nagyszerű hangulatú rangadó szünetében pedig 14-14 volt az állás.

A remek színvonalú második félidő elején mindkét edző kapust cserélt, eleinte felváltva estek a gólok, majd a Szeged 3-0-s szériát produkált. A veszprémiek gyorsan visszazárkóztak, utána megint fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a házigazdák taktikus védekezéssel és egy négyes gólsorozattal eldöntötték a meccset. Ellenfelük nyolc és fél percig nem talált a hálóba.

A Szeged sorozatban hat nyeretlen tétmérkőzés után tudta ismét legyőzni legnagyobb hazai riválisát.

A kapusok közül a szegedi Mirko Alilovic hat, Mikler Roland két, a veszprémi Rodrigo Corrales hét, Vladimir Cupara három lövést védett.

David Davis, a Veszprém spanyol vezetőedzője a meccs utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, mindig nagyon nehéz a Szeged ellen játszani, ráadásul ezúttal sok játékosuk hiányzott.

Az egész meccsen jól küzdöttünk, de a végén sajnos kihagytunk néhány lövést, és eladtunk egy-két labdát. Bármi történt ma, még van hatvan perc a döntőből a saját szurkolóink előtt, és remélem, Veszprémben még jobban fogunk játszani. Mostantól két napunk van felkészülni” – nyilatkozta.

Honfitársa, a szegedi szakvezető Juan Carlos Pastor közölte, nagyon jó érzés volt ilyen fantasztikus hangulatban kézilabdázni, csapatának sokat segítettek a szurkolók. Hozzátette, kiegyenlített volt a mérkőzés, amelynek végén ők játszottak jobban, ezért nyertek három góllal. Meglátása szerint Veszprémben jobban kell majd védekezniük, mert ezúttal rengeteget hibáztak hátul.

A bajnoki címet a két mérkőzésen összesítésben több gólt szerző csapat hódítja el. Amennyiben összesítésben azonos számú gólt érnek el, az idegenben szerzett több találat dönt. Ha az idegenben dobott gólok száma is megegyezik, a visszavágó végén hétméteres-párbaj dönt a bajnoki címről.

A visszavágót szombaton 18.30-tól rendezik Veszprémben.

Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:
MOL-Pick Szeged – Telekom Veszprém 31-28 (14-14)
gólszerzők: Bodó 5, Källman, Radivojevic, Bánhidi, Kasparek, Bombac 4-4, Zsitnyikov 3, Canellas 2, Mackovsek 1, illetve Nilsson, Nenadic 7-7, Jahja 6, Manaszkov 4, Marguc 3, Tönnesen 1
lövések/gólok: 45/31, illetve 42/28
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 6/4
kiállítások: 8, illetve 6 perc

fotó: MTI/Ujvári Sándor