Háromgólos olasz sikerrel kezdődött az Eb

A társházigazda olasz labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte a török csapatot a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság pénteki, római nyitómérkőzésén.

A mérkőzés előtt látványos megnyitóünnepséggel vette kezdetét a koronavírus-járvány miatt tavaly nyárról idénre halasztott összeurópai kontinenstorna. A felvezetésben előbb fúvószenekar, majd égbe emelkedő dobosok, végül a világhírű olasz tenor, Andrea Bocelli szórakoztatta a közönséget Puccini: Nessun Dorma című művével – számolt be az MTI.

A mérkőzés első negyedórája aztán nem sok szórakozást nyújtott, a betömörülő és kontrákban bízó törökökön nem találtak fogást a 27 tétmérkőzés óta veretlen olaszok. A 18. percben Insigne tekerése jelentett veszélyt, majd négy perccel később egy szögletet követően Chiellini fejesénél már bravúrt kellett bemutatnia Cakirnak. A folytatásban megélénkült ugyan a mérkőzést uraló olaszok játéka, de újabb nagy gólhelyzetet a szünetig nem tudtak kialakítani.

A fordulás után az 52. percben a csereként beállt Ünder révén megszületett a törökök első kaput eltaláló lövése, sokáig azonban nem örülhettek ennek: Demiral szerencsétlen öngóljával egy perccel később már a továbbra is hatalmas fölényben futballozó olaszok vezettek. A Squadra Azzurra bár nem gyakran talált rést a török védelmen, de hatvan perc után már 21 kapura lövésnél járt, igaz, ennek többségét blokkolták, vagy célt tévesztett. A 66. percben a második hazai találat végleg eldöntötte az összecsapást, amelyen a nyomasztó olasz fölény még egy gólt eredményezett, így végül rendkívül sima és könnyed győzelemmel rajtolt Roberto Mancini együttese.

Az olasz együttes immár 28 mérkőzés óta veretlen és sorozatban kilenc találkozón győzött, ezeken pedig gólt sem kapott.

Európa-bajnokság, 1. forduló, A csoport:
Olaszország-Törökország 3-0 (0-0)
Róma, 12 916 néző, v.: Makkelie (holland)

Olaszország: Donnarumma – Florenzi (Di Lorenzo, a szünetben), Bonucci, Chiellini, Spinazzola – Barella, Jorginho, Locatelli (Cristante, 73.) – Berardi (Bernardeschi, 85.), Immobile (Belotti, 81.), Insigne (Chiesa, 81.)

Törökország: Cakir – Celik, Söyüncü, Demiral, Meras – Yokuslu (Kahveci, 64.) – Karaman (Dervisoglu, 76.), Tufan (Ayhan, 64.), Yazici (Ünder, a szünetben), Calhanoglu – B. Yilmaz

gólszerzők: Demiral (öngól, 53.), Immobile (66.), Insigne (79.)
sárga lap: Söyüncü (88.), Dervisoglu (90.)

II. félidő:

53. perc: Egy szép olasz akció végén Berardi jobb oldali, tizenhatoson belüli beadása a kapu előterében helyezkedő Demiral testéről a saját kapujába pattant (1-0).
66. perc: Berardi jobb oldali beadása Spinazzolát találta meg, akinek 10 méteres, bal alsó sarokba tartó lövését Cakir még bravúrral hárította, de a kipattanót Immobile közelről könnyedén a kapuba lőtte (2-0).
79. perc: Immobile készítette le a labdát a tizenhatos bal oldalán üresen álló Insignének, aki okosan tekert a hosszú sarokba (3-0).

Az A csoport további programja:
június 12.: Wales-Svájc, Baku 15.00

2. forduló:
június 16.: Törökország-Wales, Baku 18.00
június 16.: Olaszország-Svájc, Róma 21.00

3. forduló:
június 20.: Svájc-Törökország, Baku 18.00
június 20.: Olaszország-Wales, Róma 18.00

A labdarúgó Európa-bajnokság góllövőlistája:

1 gólos:
Immobile (olasz), Insigne (olasz)

Öngól:
Demiral (török, Olaszország ellen)

 

fotó: https://twitter.com/EURO2020