Jó formában vannak a Küzdősportok Világjátékára készülő versenyzők.
Két aranyat, egy ezüstöt, és három bronzérmet gyűjtöttek a magyarok az észtországi Vinniben megrendezett szumó Európa Kupán – adta hírül kedden a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálata. Ezen a versenyen már világranglista pontokat lehetett szerezni, amelyek összesítésével alakul ki a Világjátékokon indulók listája, emellett az Európai Kupa-állomások az Európa Játékokra is kvalifikálnak. A következő Világjátékokat Kínában, Csengtuban rendezik meg 2025 nyarán, az Európa Játékokat idén június 21. és július 2. között Krakkóban bonyolítják le. A viadal remek lehetőséget adott többek között a két Küzdősportok Világjátékán induló magyar szumósnak a felkészülésre. Mindkét versenyző dobogóra állt Észtországban, ugyanis Buzás Patrik (85 kg) ezüst, Pap Arnold (+115 kg) bronzérmes lett.
Aranyérmet szerzett Berta Mike a 70 kilósok között, akárcsak a 92 kilogrammos Szilágyi Erik. Utóbbi openben is dobogóra állt, miután harmadik lett.
Molnár Tamás és Végh Artúr is hazahozott egy-egy bronzot Észtországból. Molnár a 115, Végh pedig a +115 kilósoknál végzett harmadikként.
A küzdősportokat felvonultató multisport versenynek a szaúd-arábiai Rijád ad otthont október 21. és 30. között.