Hat magyar a főtáblán aGerevich-Kovács-Kárpáti vk-n

Hat magyar kardozó léphet pástra a legjobb 64 szombati küzdelmeiben a Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupaversenyen.

Az idei egyéni világbajnok – tavaly ezen a versenyen bronzérmes – Szatmári András, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, illetve Gémesi Csanád a világranglista élcsoportjába tartozó 13 társával együtt a pénteki selejtezőben kiemeltként még nem vívott.

A 199 fős mezőnyből 183 kardozónak azonban – köztük 17 magyarnak – pástra kellett lépnie a győri Audi Arénában. Az öt tusig tartó asszókból álló csoportkörből egyik hazai vívó sem tudott közvetlenül csatlakozni a legjobbakhoz, így a 64-es táblára kerüléshez két egyenes kieséses – már 15 találatra vívott – mérkőzés várt rájuk. Ezt az akadályt a hazai szövetség honlapja szerint Decsi Tamás, Péch Miklós és Gémesi Huba vette sikerrel, így ők folytathatják még szereplésüket.

A verseny szombaton 10 órától folytatódik, majd 16 órától kerül sor a nyolcas döntőre. Vasárnap a csapatok küzdenek meg egymással a Zarándi Csaba világkupán.

(MTI)