Hatalmas siker: 2023-tól ProSeries kategóriába kerül a Tour de Hongrie!

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) döntése alapján 2023-tól ProSeries kategóriába kerül a Tour de Hongrie. Ezzel a szintlépéssel a következő három évben garantáltan a sportág felsőházában szerepel a Magyar Körverseny – így felzárkóztunk közvetlenül a legnagyobb események, a Tour de France és a Giro d’Italia mögé. A döntéssel fokozott nemzetközi figyelemre számíthatunk, nagymértékeben növekszik a verseny eddig is jelentős reklám- és turisztikai értéke, amely egyaránt jó hír a szponzorok, a partnervárosok, és ezáltal Magyarország számára.

A szervezők péntek délutáni közlése szerint az UCI versenynaptárában a ProSeries és a WorldTour események közé rendkívül nehéz bekerülni, hiszen adott számú profi csapat csak meghatározott számú versenyen tud részt venni. A nemzetközi szövetség háromévente adja ki a licenszeket a profi csapatok és versenyek számára, így érthető módon elég nagy a tülekedés a helyekért. A ProSeries események száma földrészenként korlátozott, így ki kell valakinek esnie, hogy egy új verseny bekerüljön. 2023 és 2025 között Európában tizenkét ország többnapos versenyei kapták meg a ProSeries licenszet, köztük Magyarország.

Az UCI ProSeries eseményein csak a sportág legmagasabban jegyzett csapatai indulhatnak. A WorldTeam-ek és a ProTeam-ek mellett a rendező ország csapatai lehetnek kivételek. Így indulhat a versenyen a magyar válogatott és magyarországi bejegyzésű „UCI Continental Team”, valamint legfeljebb két külföldi UCI Continental Team. Reményeink szerint 2023-ban ismét lesz magyar „Conti” csapat a mezőnyben, így ezzel is nagy lépést tehet előre a magyar kerékpársport.

Ezzel a döntéssel egy elit klubba érkezik a Tour de Hongrie; olyan események szerepelnek a ProSeries naptárban, mint például a Deutschland Tour, a Tour of Britain vagy az Arctic Race of Norway. A Magyar Körverseny mellett a mi régiónkból a horvát és a szlovén körverseny lesz a sorozat része.

Miért is fontos ez a kategória a csapatok számára? Teljesítményükért másfélszer annyi világranglista pontot kapnak a versenyzők, és magasabb pénzdíjakra számíthatnak, mint 2022-ben: az eddigi 80 ezer EUR helyett 150 ezer EUR lesz a csapatok részére kifizetett összeg.

Éveken át óriási erőfeszítéseket tettek a Tour de Hongrie szervezői, hogy a Magyar Kerékpáros Körverseny újabb szintet léphessen, és bekerüljön a UCI ProSeries sorozatába. A Magyar Körverseny sorra teljesítette az ehhez szükséges kritériumokat: a résztvevő profi csapatok száma, az egész világot elérő médiamegjelenés, a biztonságos lebonyolítás vagy a szálláshelyek terén. Bár már alig lehet tovább emelni a 2022-ben elért szakmai színvonalat, a ProSeries egyfajta biztosíték, hogy a profi csapatok és a legnagyobb sztárok évről évre visszatérjenek Magyarországra. A ProSeries-licensz három esztendőre szól, ami azt jelenti, hogy a 2025-ös jubileumi Tour de Hongrie is a rangos sorozat eseménye lesz – akkor ünnepli majd százéves fennállását a Magyar Körverseny.

(Schmidt Ádám, fotó: Sportmenü / Róth Tamás)

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár számára is fontos a magyar kerékpársport fejlődése:

Az utóbbi években számos nagy nemzetközi versenynek adott otthont hazánk és minden alkalommal elismerő visszajelzéseket kaptunk a helyszín és a szervezés kapcsán egyaránt. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Tour de Hongrie magasabb szintre emelésével 2023-tól egy újabb világszintű sporteseménynek lehet a házigazdája Magyarország. Szívből gratulálok a magyar szervezőcsapatnak és ezúton is köszönöm a korábbi évek kitartó és lelkiismeretes munkáját, az elkövetkezendő három évhez pedig további sok sikert kívánok.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár immár hét éve személyesen is segíti a verseny fejlődését. A ProSeries hírére nyilatkozta:

2015-ben, amikor újraindult a Tour de Hongrie, senki nem gondolta, hogy néhány év múlva már világsztárok fognak Magyarországon tekerni. Kellett ehhez a kiváló szervezés, a világszínvonalú rendőrségi biztosítás és kiszámítható kormányzati támogatás. Az utolsó lökést a Giro d’Italia fergeteges budapesti rajtja adta, és megtörtént, amit titkon reméltünk: a következő három évben ProSeries kategóriájú verseny lesz a Magyar Körverseny. Ez hatalmas siker hazánknak, mert óriási a túljelentkezés ezekért a helyekért. Maradt azért még feladatunk: Kell egy csapat! Egy olyan kategóriájú magyar csapat, amelyik elindulhat a Tour de Hongrie-n.

(Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője; fotó: tdh.hu)

Büszkeséggel tölt el a hír, hogy az elkövetkező három évben a Tour de Hongrie a sportág felsőházában szerepelhet

– mondta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője.

Rengeteg munkánk van ebben a sikerben, ezért mérhetetlenül hálás vagyok kollégáimnak, a rendező csapatomnak, a Magyar Kerékpáros Szövetség vezetőinek és munkatársainak, valamennyi közreműködőnek, támogatónknak és partnerünknek, a Rendőrségnek, a Magyar Közútnak, az M4Sport-nak, a rajt- és célvárosainknak, és természetesen Magyarország Kormányának, amely következetes támogatásával lehetővé tette, hogy ezt az utat bejárhassuk. Szakmai mellett egyben sportdiplomáciai siker is ez az elismerés. Sokat számított az értékelésünkben a többéves média-együttműködésünk a Tour de France-ot szervező A.S.O.-val, akiknek köszönhető, hogy immár 190 országban kerül a televízók képernyőjére a Magyar Körverseny.

Dr. Princzinger Péter a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke szerint

A Tour de Hongrie, amellett, hogy egy patinás sportesemény, a magyar országúti kerékpárosok számára egyúttal „ugródeszka” a ProSeries és a WorldTour versenyek felé – gondoljunk például Valter Attila, Dina Márton, Peák Barnabás, Filutás Viktor, vagy éppen Pelikán János, Fetter Erik sikereire. Külön öröm, hogy minden akadály elhárult az elől, hogy 2023-ban a nemzeti válogatott és a külföldi csapatokban légióskodó riderek mellett egy magyar bejegyzésű kontinentális csapat is rajthoz álljon a Nemzeti Körversenyen. A ProSeries kategória a magyar versenyzők, csapatok, a támogatók, szponzorok felé is új dimenziókat nyit a sportágban.

(Eisenkrammer Károly főszervező (balról) és Szilasi László versenyigazgató; fotó: tdh / Vanik Zoltán)

– vélekedett Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója.

Az elmúlt öt év Tour de Hongrie versenyei a csapatok legmagasabb szintű kiszolgálásáról szóltak. Több figyelmet fordítottunk erre, mint a legtöbb hozzánk hasonló kategóriájú verseny, így mostantól még stabilabb háttér áll rendelkezésre ahhoz, hogy a világ legjobb csapatait újra és újra vendégül láthassuk. Versenyigazgatóként, számomra, minden befektetett munka gyümölcse a versenykategória-váltás, amennyiben ez felfelé történik. A ProSeries egy elképesztően magas szint, de nem szabad azt hinnünk, hogy itt a vége. Azt remélem, néhány év múlva a régió első WorldTour-versenyét is mi fogjuk rendezni.

A 2023. évi Tour de Hongrie immár hagyományosan, május 10-14. között kerül megrendezésre. Az útvonalat januárban jelentik be a szervezők.

 

fotók: Tour de Hongrie