Fantasztikus magyar sikert hozott a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál zárónapja: Bányai Attila szuper-óriásműlesiklásban aranyérmet szerzett. Nemzeti csapatunk így hat aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot gyűjtve az éremtáblázat ötödik helyén végzett, minden idők legtöbb magyar aranyérmét szerezve az EYOF-ok történetében.
A Magyar Olimpiai Bizottság, az olimpia.hu szombati beszámolója szerint kilencedikként állt oda a rajthoz, és látszott a szemében az elszántság. Igazság szerint előző este a magyar szövetségi kapitánynak és a francia edzőjének megígérte, hogy megpróbálja megnyerni a szuper-óriásműlesiklást a Friuli Venezia Giulia tartományban szombaton befejeződő téli EYOF-on. Bányai Attila (Callberg Sportiskola) ennek megfelelően elképesztő tempót diktálva támadta a kapukat, és szenzációs időeredményt repesztve az élre állt.
Ezt követően a népes magyar szurkolótábor kihordott lábon néhány kisebb infarktust, mert jó néhányan megközelítették a magyar fiú eredményét, de felülmúlni végül senki sem tudta, így az öt magyar short track-arany után született egy hatodik is – alpesi síben!
„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem, segített ebben a szezon elején szerzett sok-sok tapasztalat, hiszen Amerikában voltam előfutó női Super G-n és lesikláson is, ráadásul a gyors számok mindig is az erősségeim voltak. A pálya nem volt különösen nehéz, ám éppen ezért nagyon szoros volt a verseny, kis különbségek alakultak ki az élmezőnyben, minden egyes századmásodpercért meg kellett küzdeni. Ha őszinte akarok lenni, vártam magamtól a jó helyezést, most azt is megtudtam, hogy ez a valaha volt legjobb magyar eredmény EYOF-on alpesi síben – ennek is örülök, mert a hazámnak szereztem ezt az aranyat. Nem volt hibátlan futam, a pálya elején egy kicsit túlhúztam egy ívet, de ha azt nem úgy csinálom, talán másképp jött volna ki a sebesség, úgyhogy összességében jó volt.”
– nyilatkozta Bányai Attila az olimpia.hu-nak.
Az EYOF összességében is nagyon tetszett Bányainak, a hotelt „magyarossá” alakították, így szinte úgy érezte, hogy hazai pályán versenyez. Örült annak is, hogy edzője, Arnaud Favre el tudta kísérni erre a versenyre, mert ez sokat segített a jó eredmény elérésében.
A fiú mezőnyben Vass Dániel (Team Evolution Alpine Racing) az 54. helyen végzett:
„Nagyon élveztem a versenyt, nagyon jó élményt nyújtott, s bár az ugráson izgultam egy kicsit, végül tök jól megcsináltam. A botomat a harmadik kapunál kicsit elvesztettem, de végül épségben leértem, és nagyon élveztem az egészet. Örülök, hogy itt lehettem, sohasem fogom elfelejteni ezt az eseményt.”
A lányok versenyében Szeghalmi Fanni (FreeRide Club) 47. lett, és kicsattant a boldogságtól, amikor leért a hegy aljába:
„Nagyon élveztem az egészet, mint gyerekként a vidámparkot, amikor valami nagyon lendületes játékon játszottam. Nekem minden verseny olyan, mintha az első lenne, nem izgulok, hanem jóféle izgalom vesz rajtam erőt – ez éltet, imádom az érzést. Minden verseny tanulságos, ez is az volt, az EYOF pedig összességében hatalmas élményt jelentett.”
Harmati Virág (Körte SE) élete első ugratóját az EYOF szombati napján teljesítette, és bár izgult egy kicsit, végül jól lehozta a versenyt, és az 51. helyen végzett.
„Sohasem mentem még ugratós pályán, nagyon izgultam, mert közben meg szerettem volna a lehető legjobban teljesíteni – mondta Harmati. – Nem volt tökéletes menet, lehetett volna jobban engedni, de most ennyi tellett tőlem. Az időeredmény pedig lesz még jobb is…”
Szepesi Bertold szövetségi kapitány számára az volt a legfontosabb, hogy mind a négy magyar síző épségben leért a hegyről, s hogy mindenki élvezte az eseményt, Bányai Attila teljesítményét azonban természetesen ő is kiemelte.
„Attilának a negyedik legtöbb FIS-pontja volt a rajtlistán, így bíztunk a dobogós helyezésben. Tegnap este beszélgettünk vele és a francia edzőjével, jó kedve volt, azt mondta, hogy megpróbálja megnyerni a versenyt. Sikerült, amiért csak gratuláció jár!”
– mondta Szepesi.
A magyar csapat EYOF-on szerzett aranyérmeinek száma ezzel hatra nőtt, és mivel volt egy ezüstje és egy bronza is a mieinknek (a szombatin kívül az összes többi medálunkat a short trackesek szállították) az éremtáblázat ötödik helyén végzett, ami holtversenyben a második legjobb szereplés a téli EYOF-ok történetében. Aranyérmek számában pedig minden idők legjobbja.
Fábián Lászlót, a magyar küldöttség csapatvezetőjét ebből az alkalomból rövid értékelésre kérte az olimpia.hu:
„A legfontosabb, hogy látszott a gyerekeken, jól érzik magukat. Sokan most voltak először olyan nagy nemzetközi eseményen, amelyben látták a többi téli sportág magyar szereplőit versenyezni, szurkolhattak egymásnak. Mi minden sportágat a helyszínen kísértünk végig, s azt tapasztaltuk, hogy szinte kivétel nélkül mindenkit feldobott a tét: a fiatalok igyekeztek kihozni magukból a maximumot. Hab a tortán, hogy ilyen szép eredmények születtek, és az éremtáblázaton ötödikként végeztünk. A MOB-stáb is jól vizsgázott az első olyan eseményén, amelyen szervezés és egészségügyi háttér szempontjából is több helyszínen kellett helyt állni. Jó főpróba volt ez a nyári Európa Játékokra, amely az olimpiai kvalifikáció szempontjából nagyon fontos lesz számunkra.”
XVI. TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL
Alpesi sí. Szuper-óriásműlesiklás.
Fiúk:
1. Bányai Attila (Magyarország) 1:03.75
2. Rasmus Bakkevig (Norvégia) 1:03.79
3. Moritz Zudrell (Ausztria) 1:03.84
… 54. Vass Dániel (Magyarország) 1:08.57
Lányok:
1. Laura Huber (Svájc) 1:05.32
2. Nadine Hundegger (Ausztria) 1:05.95
3. Tatum Bieler (Olaszország) 1:05.99
… 47. Szeghalmi Fanni (Magyarország) 1:12.59
… 51. Harmati Virág (Magyarország) 1:13.66
fotó: MOB-Média / Szalmás Péter