Két magyar junior tornász volt érdekelt a glasgow-i Európa-bajnokság szerenkénti döntőiben: Balázs Krisztián szenzációs teljesítménnyel a Eb-ezüstérmet szerzett nyújtón, Mészáros Krisztofer pedig a 7. lett lólengésben.
A Magyar Torna Szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a női Eb junior versenyéhez hasonlóan a férfi Eb-n is két magyarnak szurkolhattunk a szerenkénti döntőkben: Mészáros Krisztofer lólengésben, Balázs Krisztián nyújtón (mindketten a 4. legmagasabb pontszámmal). Lólengésben a brit Jamie Lewis kiemelkedő erősségű (5.7-es nehézség) gyakorlattal lett első a selejtezőben, nyújtón az első hat tornász fél ponton belül volt, ez pedig igencsak izgalmas versenyt ígért.
Lewis egyből „odadobta a kesztyűt” a lólengés döntőjében a többieknek egy 13.733-as gyakorlattal, ami arra utalhatott, hogy az első helyen is maradhat a döntőben, lévén riválisai 13.600-ig sem jutottak el a kvalifikációban. Most igen, az örmény Gagik Hacsikjan ugyanis sokkal szebben végrehajtott gyakorlatával pont ennyit ért el, csak épp anyagerősségben nem vette fel Lewisszal a versenyt. Mögéjük az orosz Mihail Hudcsenko (13.566), a horvát Mauro Nemcanin (13.566) és Marko Sambolec (13.466) jött be, jó kivitellel nagyon sokat lehetett előrelépni.
Mészáros Krisztofer hetedikként lépett a szerhez, a kvalifikációhoz képest fél pontot „hagyott benne” a gyakorlatban, így nem csoda, hogy kicsit csóválta a fejét a végén (12.933, 4.8-as nehézségi és 8.133-as kiviteli pontszámmal). A magyar tornász a 7. helyen végzett a fináléban. Lewis maradt ott, ahol volt, egészen addig, míg nem jött az olasz Edoardo De Rosa, és a finálé legjobban kivitelezett, egyben egyetlen 14 pont feletti gyakorlatával meg nem előzte (14.066)! Lewis így is elkönyvelhetett egy bravúrt: a párhuzamosan lebonyolított talaj- és lólengésdöntőben egyaránt érmet szerzett, egy aranyat, egy ezüstöt.
Balázs Krisztián az utolsó döntőben, nyújtón másodikként mutathatta be gyakorlatát. Egészen kitűnő kivitelezésű (8.900), 4.400 nehézségű gyakorlatával az élre állt, 13.300-as pontszáma volt a mérce a többieknek. A magyar tornászt követő két orosz versenyző egyike sem tudott elé kerülni (Szergej Najdin ráadásul nagyot hibázott), és ez azt jelentette, hogy hacsak az utolsó négy résztvevőből három nem előz, akkor biztos a dobogó.
Sem a belga Mattis Bouchet-nek, sem a brit Donell Osbourne-nak nem sikerült előznie, így az utolsó két gyakorlat előtt már az is biztos volt, hogy Balázs Krisztián érmes a kontinensbajnokságon. Az volt már csak a kérdés, hogy a dobogó melyik fokára állhat. A svájci Dominic Tamselnek sem volt esélye az előzésre – így az összetett Európa-bajnok Nicolo Mozzatón múlott, hogy Balázs Krisztián arany- vagy ezüstérmes lesz. A selejtező legmagasabb pontszámát kapó Mozzato szépen végrehajtotta gyakorlatát, majd a levegőbe „pumpált” karjaival örömében. Következett a várakozás: Mozzato most is a legmagasabb pontot kapta (13.633), így ő lett az Európa-bajnok, Balázs Krisztián pedig az Eb-ezüstérmes – fantasztikus teljesítmény és siker! Ez a magyar tornászok második érme a glasgow-i multisport Európa-bajnokságon Dévai Boglárka női ugrásban szerzett aranya után.
Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára: „Amikor az olasz Nicolo Mozzato leugrott a szerről, már tudtuk, hogy ebből ezüst lesz – négy tizeddel erősebb gyakorlatot hajtott végre, így megérdemelt a végeredmény egy olyan döntőben, amelyben volt jó néhány rontás. De hát ezt az ezüstérmet előre aláírtuk volna, kitűnően végrehajtott gyakorlat, gyönyörű teljesítmény! Mészáros Krisztofer lólengés-gyakorlatának a végén a leugrásban volt egy kis hiba, és ez a pontszámra is kihatott.”
Puskás Jenő, fiú utánpótlás szövetségi kapitány: „Nagyon bíztunk abban, hogy a két fiú közül az egyik érmet fog hozni, és ez beteljesült! Abban bíztam, hogy Mészáros Krisztofer lovon ennél is jobb eredményt fog elérni, ám ott sajnos a leugrásnál becsúszott egy kisebb hiba. „Kicsi” ezüstérmének nagyon örülünk, remek gyakorlatot hajtott végre, ezt az eredményt előre elfogadtuk volna! Talán egy egész kis hibát lehetett észrevenni, de nagyon jó gyakorlatot csinált! Igen nehéz elemeket hajtanak végre már a juniorok is, és kis hiba is nagy következményekkel járhat, hiszen a mezőny nagyon szoros, sok a jó képességű tornász, fontos a precizitás. Szinte egyforma kiinduló pontszámok vannak, egy-két kiemelkedő erősségű gyakorlat van, így a kivitel dönt.”
Balázs Krisztián, a junior Európa-bajnokság ezüstérmese nyújtón: „Az az igazság, hogy a gyakorlat után, a várakozás alatt jobban izgultam, mint a gyakorlat előtt! Úgy érzem, kihoztam magamból és a gyakorlatból a maximumot, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített abban, hogy eljussak idáig. Nagyon jól hangzik az, hogy Európa-bajnoki ezüstérmes vagyok… Óriási élmény volt ekkora csarnokban, ilyen hangulatban, ennyi szurkoló előtt tornázni!”
FÉRFI TORNA EB, GLASGOW
JUNIOR SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Talaj: 1. Jamie Lewis (Nagy-Britannia) 13.833, 2. Niccolo Mozzato (Olaszország) 13.666, 3. Szergej Najdin (Oroszország) 13.500.
Lólengés: 1. Edoardo De Rosa (Olaszország) 14.066, 2. Jamie Lewis (Nagy-Britannia) 13.733, 3. Gagik Hacsikjan (Örményország) 13.600, …7. Mészáros Krisztofer (Magyarország) 12.933.
Gyűrű: 1. Grigorij Klimentyjev (Oroszország) 14.300, 2. Viktor Kaliuzsin (Oroszország) és Andrin Frey (Svájc) 13.866.
Ugrás: 1. Szvjataszlav Dranyicki (Fehéroroszország) 14.333, 2. Jake Jarman (Nagy-Britannia) 14.300, 3. Ares Federici (Olaszország) 14.300.
Az ezüstéremről a magasabb pontszámot kapott jobbik ugrás döntött a két versenyző összevetésében.
Korlát: 1. Ilja Kovtun (Ukrajna) 14.000, 2. Karim Rida (Németország) 13.533.
Nyújtó: 1. Nicolo Mozzato (Olaszország) 13.633, 2. Balázs Krisztián (Magyarország) 13.300, 3. Daniel Wörz (Németország) 13.066.
fotó: Magyar Torna Szövetség