Hatalmas siker Prágában: Karakas Hedvig Európa-bajnok!

Ragyogó magyar sikerrel rajtolt a prágai felnőtt Európa-bajnokság: a BHSE harminc esztendős judósa, Karakas Hedvig a címvédőt és az ötszörös Európa-bajnokot is legyőzve aranyérmet szerzett!

Karakas Hedvig a világranglistán elfoglalt tizedik helyezése alapján kiemelt volt a prágai Európa-bajnokságon, így erőnyerőként kezdhetett- írta a Judoinfo szakportál. A BHSE harminc esztendős sportolója a második fordulóban a lengyel Anna Kuczerával találkozott – a rivális nem, csupán a neve lehetett ismeretlen, hiszen leánykori nevén, Anna Borowskaként már többször is összecsaptak a felek. A lengyelek GP-győztese kihúzta a hosszabbításig, ott azonban már ő húzta a rövidebbet, vazarival veszített.

Toncs Péter tanítványa a negyeddöntőben a címvédővel, a kellemetlen stílusú orosz Mezseckajával csapott össze, akitől a legutóbbi két találkozó alkalmával egyaránt vereséget szenvedett. A Hédinél alacsonyabb ellenfél jól is kezdett, az első percekben inkább ő irányította a küzdelmet, ráadásul a bíró könnyen szórta az intéseket a magyar judós felé, mi több, az edzőjét is kizavarta a küzdőtér mellől. Mezseckaja egy földharc-helyzet során „tört meg”, kevésen múlt, hogy a magyar judós karfeszítést tudjon végrehajtani, s bár az akció nem sikerült, az orosz lány láthatóan visszaesett, s végül a nyolcadik perc elején a leléptetés sorsára jutott.

Az olimpiai ötödik és hetedik helyezett, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Karakas Hedvig a bolgár Ilievával csatázott a döntőbe jutásért. Ugyanaz a bírónő vezette ezt a mérkőzést is, mint a negyeddöntőt, s néhány szempillantás alatt, még az első percben ki is osztott két intést a magyar judósnak, aki ettől kezdve pengeélen táncolt…

Ilieva ellen „nagyon” pozitív volt Hédi mérlege, tizennégy év alatt nyolc rangos versenyen találkozott vel, s hatszor le is győzte. Ez a mérleg csütörtökön az O2 Arénában tovább javult, hiszen a Honvéd csillaga a két intés után átvette az irányítást, s fél perccel a vége előtt el is dobta a bolgár judóst, a vazari pedig elég volt a győzelemhez.

Következhetett a finálé, a súlycsoport egyik legnagyobb alakja, az olimpiai bronzérmes, ötszörös világbajnoki érmes, ötszörös Európa-bajnok portugál Telma Monteiro ellen. Öt esztendővel ezelőtt, a bakui Európa Játékokon is ők ketten vívták a döntőt, akkor Montiero nyert, ráadásul Prágáig nyolcból hétszer le is győzte Hédit, sok-sok ok volt tehát a visszavágásra.

A portugálok harmincnégy esztendős klasszisa már tizennégy Európa-bajnoki érmet jegyez, ennél többet, tizenötöt csak a németek egykori nagyágyúja, Barbara Classen tudott szerezni. A hatodik aranytól is karnyújtásnyira volt, de Karakas Hedviget a szíve végig versenyben tartotta, s végül a Himnusz akkordjai szólaltak meg a prágai sportcsarnokban!

A döntőben az utolsó percig nem jegyezhettünk fel pontot vagy intést, akkor azonban Hédi kapott egy intést, így fordultak a felek az aranypontos hosszabbításra, amelynek elején ismét a magyar judós egyik indítását látta megjátszottnak (false attack – így nevezik angolul), s ezért már a második intés szerepelt Hédi neve mellett a táblán.

Monteiro azonban egyre sűrűbben kapkodta a levegőt, Karakas Hedvig pedig ment tovább, előre, űzte ellenfelét, s ez végül sikerre vezetett: a maratoni hosszúságú, nyolc és fél perces mérkőzés végén a portugál judós kapta meg a mindent eldöntő harmadik intését!

Ezzel eldőlt: Karakas Hedvig lett az 57 kilogrammos súlycsoport Európa-bajnoka, a magyar judosport tizennyolcadik felnőtt kontinensbajnoka!

Hosszú meccs volt a döntő, de nem éreztem fáradtságot, inkább az volt fárasztó, hogy végig fókuszálni kellett” – mondta boldogan az MTI-nek. „Nem igazán zavart, hogy már hétszer kikaptam Monteirótól, aki nagyszerű dzsúdós, mert edzőmmel, Toncs Péterrel alaposan átbeszéltük a teendőket ellene. Tudtam, hogy nem szabad rárohannom, és azt is, hogy fantasztikus erőállapotban vagyok, így nyugodtan mehettem bele a hosszabbításba is. Az intések nem fogtak meg, előtte is voltak már olyan meccseim itt, amikor két figyelmeztetésnél tartottam.

A BHSE 30 éves versenyzője kifejtette, tisztában volt azzal, hogy az egymás elleni mérleg nem neki kedvez.
Pontosan ezért nagyon szerettem volna már legyőzni a portugált, mert úgy voltam vele, hogy mikor, ha nem most” – tette hozzá.

Edzője, Toncs Péter a végigizgult napot ecsetelte:
Háromkor lett vége a selejtezőknek, Hédi pedig hatkor jött a döntőben, szerintem ez idő alatt kilométereket gyalogoltam a csarnokban. Ami a portugált illeti, teljesen lekottáztuk előre a meccset, tudtuk, hogy nagyon rutinos és gyors ellenfélről van szó. Én elsősorban azt kértem Héditől, hogy ne essen el.

A női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó tréner elmondta, az aranypontig tartó ráadásban tanítványa a megbeszéltek szerint taktikát váltott.
Mivel az ellenfél számított rá, abban maradtunk, hogy Hédi nem támad derékra. A vége felé viszont Monteiro már kókadni látszott, akkor már alkalmazta ezt a fogást, és meg is lett az eredménye a harmadik intés formájában. Mindent betartott, amit megbeszéltünk, és még nyolc perc után is teljesen ott volt fejben” – tette hozzá Toncs Péter.

Az 52 kilogrammosok között Pupp Réka a tavalyi Universiadén ötödik helyezett moldovai Blanaru ellen győzelemmel kezdett, vazaris előnyét a hajrában egy leszorítással „pótolta ki ipponra”. Az Atomerőmű SE junior Európa-bajnoknője a legjobb nyolc közé jutásért a jó formában lévő Fabienne Kocherrel csapott össze. A svájci rivális is junior Európa-bajnok, néhány hete, a budapesti Grand Slam Hungaryn ezüstérmet szerzett, s Prágában jobban bírta idegekkel: a hosszabbításban elért vazarival ő harcolta ki a továbbjutást, Braun Ákos tanítványa pedig helyezetlenül zárta a kontinensbajnokságot.

A 66 kilogrammosok küzdelmeiben a tizennyolc esztendős Szegedi Dániel kapott lehetőséget, a Ceglédi VSE junior Európa-bajnoki bronzérmese a tizenhat esztendővel idősebb portugál Sergiu Oleinic ellen próbálta meg kivívni a továbbjutást pályafutásának első felnőtt világversenyén, s nem is járt nagyon messze a céltől, ám a hosszabbításban végül a magyar fiú kapta meg a harmadik intését, ami után már nem folytathatta a küzdelmeket.

Az Európa-bajnokság második versenynapján két magyar judósért szoríthatunk: tatamira lép az olimpiai kvalifikációban érdekelt Szabó Frigyes (73 kg, UTE) és a pályafutása első felnőtt Európa-bajnokságán bemutatkozó, tavaly U23-as Eb-bronzérmes Tóth Benedek (81 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE).


A PROGRAM

NOVEMBER 20., PÉNTEK
Férfiak, 73 kg
 (címvédő: Tommy Macias, svéd; magyar induló: Szabó Frigyes, UTE)
Férfiak, 81 kg (címvédő: Matthias Casse, belga; magyar induló: Tóth Benedek, Rákosvidéke Hajtós DSE)
Nők, 63 kg (címvédő: Clarisse Agbegnenou, francia; magyar induló: –)
Nők, 70 kg (címvédő: Margaux Pinot, francia; magyar induló: –)
10:00: selejtezők
16:00: érmes mérkőzések, döntők
TV: M4Sport, 16:00 (élő)

Európa-bajnokság, Prága

FÉRFIAK

60 KG (23 induló)
1. Robert Msvidobadze (orosz)
2. Jago Abuladze (orosz)
3. Francisco Garrigos (spanyol)
3. Jorre Verstraeten (belga)
5. Artyom Leszjuk (ukrán)
5. Janiszlav Gercsev (bolgár)
7. Angelo Pantano (olasz)
7. Szavva Karakizidi (görög)

66 KG (32 induló)
1. Orkhan Safarov (azeri)
2. Tal Flicker (izraeli)
3. Kilian Le Blouch (francia)
3. Denis Vieru (moldovai)
5. Vaza Margvelasvili (grúz)
5. Sztrahinja Buncsics (szerb)
7. Sebastian Seidl (német)
7. Daniel Perez Roman (spanyol)
SZEGEDI DÁNIEL (Ceglédi VSE) helyezetlen

NŐK

48 KG (19 induló)
1. Shirine Boukli (francia)
2. Andrea Sztojadinov (szerb)
3. Distria Krasniqi (koszovói)
3. Katharina Menz (német)
5. Melanie Clement (francia)
5. Laura Martinez Abelenda (spanyol)
7. Irina Dolgova (orosz)
7. Mireia Lapuerta Comas (spanyol)

52 KG (24 induló)
1. Odette Giuffrida (olasz)
2. Andreea Chitu (román)
3. Charline Van Snick (belga)
3. Estrella Lopez Sheriff (spanyol)
5. Natalja Kuzutyina (orosz)
5. Ana Perez Box (spanyol)
7. Astride Gneto (francia)
7. Fabienne Kocher (svájci)
PUPP RÉKA (Atomerőmű SE) helyezetlen

57 KG (24 induló)
1. KARAKAS HEDVIG (BHSE)
2. Telma Monteiro (portugál)
3. Sarah Leonie Cysique (francia)
3. Theresa Stoll (német)
5. Ivelina Ilieva (bolgár)
5. Marica Perisics (szerb)
7. Julia Kowalczyk (lengyel)
7. Darja Mezseckaja (orosz)

A JUDO MAGYAR EURÓPA-BAJNOKI ÉRMESEI

ARANYÉRMES (18)
Tuncsik József (63 kg, 1976, Kijev)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1986, Belgrád)
Csák József (60 kg, 1986, Belgrád)
Tolnai László (open, 1990, Frankfurt)
Nagy Zsuzsa (65 kg, 1991, Prága)
Csősz Imre (open, 1995, Birmingham)
Hajtós Bertalan (81 kg, 1998, Oviedo)
Ungvári Miklós (66 kg, 2002, Maribor)
Braun Ákos (73 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2007, Belgrád)
Ungvári Miklós (66 kg, 2009, Tbiliszi)
Mészáros Anett (70 kg, 2010, Bécs)
Joó Abigél (78 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2011, Isztambul)
Joó Abigél (78 kg, 2012, Cseljabinszk)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2013, Budapest)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2014, Monpellier)
Karakas Hedvig (57 kg, 2020, Prága)

EZÜSTÉRMES (30)
Szabó Ferenc (65 kg, 1977, Ludwigshafen)
Varga Imre (+95 kg, 1978, Helsinki)
Gelencsér Imre (65 kg, 1980, Bécs)
Varga Imre (+95 kg, 1980, Bécs)
Nagysolymosi Sándor (71, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1982, Rostock)
Fogarasi Dénes (78 kg, 1984, Liege)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1985, Hamar)
Parragh Katalin (48 kg, 1988, Pamplona)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1989, Helsinki)
Parragh Katalin (48 kg, 1990, Frankfurt)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1990, Frankfurt)
Csák József (65 kg, 1991, Prága)
Pekli Mária (56 kg, 1996, Hága)
Csák József (66 kg, 2000, Wroclaw)
Kovács Antal (100 kg, 2004, Bukarest)
Ungvári Miklós (66 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2006, Tampere)
Ungvári Miklós (66 kg, 2008, Lisszabon)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2009, Tbiliszi)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2010, Bécs)
Bor Barna (+100 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2012, Cseljabinszk)
Karakas Hedvig (57 kg, 2015, Baku)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2016, Kazany)
Tóth Krisztián (90 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2018, Tel-Aviv)

BRONZÉRMES (48)
Dávid Tamás (1. dan, 1962, Essen)
Szabó Ferenc (63 kg, 1971, Göteborg)
Ipacs László (80 kg, 1972, Voorburg)
Varga Imre (open, 1974, London)
Petrovszki Mihály (+93 kg, 1976, Kijev)
Tuncsik József (65 kg, 1978, Helsinki)
Molnár Károly (71 kg, 1978, Helsinki)
Varga Imre (open, 1978, Helsinki)
Kiss Endre (86 kg, 1979, Brüsszel)
Varga Imre (+95 kg, 1979, Brüsszel)
Gyáni János (86 kg, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1981, Debrecen)
Molnár Lajos (95 kg, 1982, Rostock)
Ozsvár András (+95, 1982, Rostock)
Gyáni János (86 kg, 1986, Belgrád)
Bujkó Tamás (65 kg, 1987, Párizs)
Tolnai László (open, 1988, Pamplona)
Csák József (65 kg, 1989, Helsinki)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1989, Helsinki)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1990, Frankfurt)
Wágner József (60 kg, 1991, Prága)
Kovács Antal (95 kg, 1992, Párizs)
Kovács Antal (95 kg, 1993, Athén)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1994, Gdansk)
Csősz Imre (+100 kg, 1998, Oviedo)
Csizmadia Zoltán (open, 2001, Párizs)
Kovács Antal (100 kg, 2002, Maribor)
Kovács Antal (100 kg, 2003, Düsseldorf)
Kovács Antal (open, 2004, Budapest)
Kosztolánczy György (open, 2004, Budapest)
Mészáros Anett (70 kg, 2005, Rotterdam)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2008, Lisszabon)
Braun Ákos (73 kg, 2008, Lisszabon)
Karakas Hedvig (57 kg, 2009, Tbiliszi)
Karakas Hedvig (57 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Attila (73 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2012, Cseljabinszk)
Joó Abigél (78 kg, 2013, Budapest)
Bor Barna (+100 kg, 2013, Budapest)
Ungvári Miklós (73 kg, 2014, Montpellier)
Krizsán Szabolcs (81 kg, 2014, Montpellier)
Tóth Krisztián (90 kg, 2014, Montpellier)
Joó Abigél (78 kg, 2014, Montpellier)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2015, Baku)
Gercsák Szabina (70 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2017, Varsó)
Joó Abigél (78 kg, 2017, Varsó)
Ungvári Attila (81 kg, 2019, Minszk)

Fotó:  EJU, Carlos Ferreira; EJU Gabi Juan