Hatgólos meccsen ikszelt a Rossi-csapat

A magyar válogatott a második félidőben már 2-0-ra vezetett a lengyel elleni világbajnoki selejtezőn a Puskás Arénában, de a vendégek egy perc alatt két gólt szereztek, majd Orbán Willi találata után másodszor is kiegyenlítettek, és elvitték az egyik pontot.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a magyar válogatott hazai pályán kezdte meg a jövő évi világbajnokság selejtező sorozatát, méghozzá a legnagyobb csoportrivális, a lengyel válogatott ellen. Marco Rossi nem számíthatott a sérült Szoboszlai Dominik és Holender Filip játékára, a német RB Leipzig középpályásán és a Partizan Belgrád szélsőjén kívül azonban minden kulcsember bevethető volt a Puskás Arénában rendezett összecsapáson. A szövetségi kapitány nem változtatott az ősszel kitűnően működő rendszeren, három belső védővel és két csatárral álltunk fel, előbbi poszton Fiola Attila, Orbán Willi és Szalai Attila szerepelt, utóbbin Szalai Ádám és Sallai Roland. Közöttük öt középpályás, Lovrencsics Gergő, Nagy Ádám, Kalmár Zsolt, Kleinheisler László és Hangya Szilveszter kapott helyet, míg a kapuban Gulácsi Péter állt.

Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, rögtön az első támadásunkból gólt szereztünk: egy labdaszerzés után Fiola Attila parádésan indította a védők között a saját térféleléről induló Sallai Rolandot, aki a jobbösszekötő helyén betört a 16-oson belülre, majd kilőtte a rövid sarkot, a kapus a hosszúra várta a labdát (1-0). A gól után átadtuk a területet a lengyeleknek, akik jóval többet birtokolták a labdát, kapura tartó lövést azonban nem jegyezhettünk fel az első 45 percben. A mieink a saját térfélen szerzett labdákat megjátszva igyekeztek ellentámadásokat indítani, volt ugyan egy-két ígéretes kontránk, de a szünetig nem változott az eredmény 1-0-ás vezetésünknél ért véget a játékrész.

A második félidő eleje is a magyar válogatotté volt, és hét perc elteltével megdupláztuk az előnyt: Sallai lövése lepattant egy védőről, Szalai Ádám két hátvéd szorításában 10 méterről a kapu jobb oldalába helyezett (2-0). Semmi nem utalt arra, hogy a lengyelek visszajöhetnek a mérkőzésbe, de Paulo Sousa kettős cseréje után egy perc alatt két védelmi megingásból egyenlített a vendégcsapat: Piotek az első labdaérintéséből lőtt gólt a 61. percben (2-1), majd egy perccel később Kamil Józwiak volt eredményes (2-2).

A két gól megfogta a magyar válogatottat, a lengyelek jelentős mezőnyfölényben futballoztak, nyomás alatt tartották a tizenhatosunkat. Marco Rossi átalakította a védelmet, Loic Nego és Lang Ádám is beállt, majd Varga Kevin érkezett Sallai Roland helyére. Ebben a periódusban nem sikerült veszélyes ellentámadásokat vezetni, a vendégek a gyors egyenlítés adta lélektani előnyben mezőnyfölényben játszottak. A 75. perc környékén enyhült a nyomás, percekig a lengyel térfélen tartottuk a labdát, és a 78. percben sikerült visszavennünk az előnyt: Szalai Ádám az alapvonal közeléből, a bal oldalról ívelt középre, Lang Ádám csúsztatott, a hosszú érkező Orbán Willi pedig a bal kapufánál a hálóba helyezett (3-2).

A hajrára Marco Rossi stabilizálta a középpályát, Sigér Dávid állt be Kalmár Zsolt helyére, a 83. percben azonban megvillant a bántóan egyedül hagyott Robert Lewandowski, és egy jobb oldali beadás után a léc alá bombázott (3-3). A hátralévő percekben mindkét fél úgy érezte, hogy megszerezhető a győzelem, és hajtott a negyedik góljáért. A 94. percben Fiola Attila megkapta második sárga lapját, így tíz emberrel fejeztük be a mérkőzést, amely 3-3-as döntetlennel ért véget. A világklasszis játékosokkal felálló lengyelek ellen a döntetlen nem rossz eredmény, de 2-0-ás, majd 3-2-es vezetésről mégis fájó a pontvesztés, mert benne volt a mérkőzésben a magyar győzelem.

A magyar válogatott vasárnap San Marinóban folytatja a vb-selejtező sorozatot.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 1. forduló:
Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Felix Brych (német)

Magyarország: Gulácsi Péter – Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő (Nego Loic, 66.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Kleinheisler László, Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) – Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin, 71.)

Lengyelország: Wojciech Szczesny – Bartosz Bereszynski, Jan Bednarek, Michal Helik (Kamil Glik, 58.), Arkadiusz Reca (Maciej Rybus, 79.) – Sebastian Szymanski (Kamil Jozwiak, 59.), Grzegorz Krychowiak, Jakub Moder (Krzysztof Piatek, 59.), Piotr Zielinski – Robert Lewandowski, Arkadiusz Milik (Kamil Grosicki, 84.)

gól: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)
piros lap: Fiola (94.)
sárga lap: Fiola (8., 94.), Lang (73.), Nagy (80.), Szalai A. (86.), illetve Helik (34.), Bereszynski (49.)

I. félidő:

6. perc: Fiola a magyar térfélről ugratta ki a lengyel 16-os jobb oldalán Sallait, aki 14 méterről a rövid alsó sarokba lőtt (1-0).

II. félidő:

53. perc: Lovrencsics laposan középre adott a jobb oldalról, Sallai lövését még blokkolta egy lengyel védő, de Szalai Ádám az ötös jobb sarkától a jobb sarokba emelt (2-0).
60. perc: Jozwiak jobb oldali beadását egy lengyel még elvétette, de Piatek már nem hibázott, 5 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2-1).
61. perc: Zielinski passzolt a 16-os jobb oldalán kiugró Jozwiaknak, aki 8 méterről a hosszú sarokba lőtt (2-2).
78. perc: Szalai Ádám bal oldali beadásában csak belecsúsztatni tudott Lang, de a hosszú oldalon érkező Orbán közelről könnyedén a kapuba továbbította a labdát (3-2).
83. perc: Bereszynski jobb oldalról érkező lapos beadását követően Lewandowski 13 méterről kilőtte a bal felső sarkot (3-3).

További eredmények:
Andorra–Albánia 0–1 (Lenjani 41.)
Anglia–San Marino 5–0 (Ward-Prowse 14., Calvert-Lewin 21., 53., Sterling 31., Watkins 83.)

fotó: MLSZ